Barion Pixel

Kategória: Egyéb

Az adószakma válaszai a versenyképességre

A KKVHÁZ a II. Országos Adószakmai Fórumát rendezte meg 2024. június 17-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal támogatásával, és a KKVHÁZ Adószakmai Bizottsága részvételével. A KKVHÁZ a kis- és középvállalatok versenyképességéért dolgozik. A versenyképesség három nagyon fontos pilléren nyugszik. Az egyik az emberi tényezők összessége, és ezen belül is kiemelt szerepe van a kis- és […]

Explore More

A Hatóságok és a Kisvállalatok

A KKVHÁZ új kezdeményezése a KKVBARÁT Hivatal® fogalmának a megteremtése jól indul.A szervezést Dr. Funtek Zsolt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tájékoztatási Igazgatósága igazgatója támogatja azzal, hogy az élére állt a KKVBARÁT Hivatal Bizottságnak. Az eseménysorozatnak (amit a Budapesti kereskedelmi és Iparkamarával – BKIK közösen szervezünk) kezd kialakulni a rendszere is. A lényeg az, hogy […]

Explore More

Jogi tudatosság a profit érdekében

Ne keverjük össze a jogászt a tűzoltósággal. Megalakult a KKVHÁZ Jogi Bizottsága Dr. Gábriel Gyula ügyvéd vezetésével, aki a Bogsch és Társai Ügyvédi Iroda irodavezetője. A Bizottság célja, hogy felhívja a KKV-k figyelmet a jogi tudatosságra, hogy a jogi munka ne legyen tűzoltás. Hosszan fontolgattuk a Jogi Bizottság létrehozását, amiért a mindenkire jellemző időhiány is […]

Explore More

Folyamatmenedzsment a kisvállalatokért

Egy vállalatvezetőnek soha nem késő megállni és az üzleti folyamatait felmérni. Balázs A. Dáviddal, a KKVHÁZ legújabb tagjával beszélgettünk, akinek vállalkozása folyamatmenedzsment tanácsadással foglalkozik, valamint üzleti folyamatok automatizálásával. A beszélgetés elején két fontos és manapság divatos szó került terítékre. A workflow vagy workflow management, amikor az üzleti folyamatainkat már a digitális térbe emeljük. De kezdjük az elejéről: A […]

Explore More

Változatos vélemények 2024 előtt.

A KKVHÁZ év végi cikkében arra kértük legfontosabb partnereinket, bizottságvezetőinket, hogy adjanak egy rövid helyzetképet, milyen volt számukra, szakterületünk számára 2023, és hogyan tekintenek a 2024-es év felé. Megkérdeztük tőlük azt is, ők mit kérdeznének a mesterséges intelligenciától. Az AI válaszolt is, érdemes elolvasni. Dr. Bartók Istvánegyetemi docens Soproni EgyetemLámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi KarA KKVHÁZ Képzés […]

Explore More

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2026

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/