KKVBARÁT Hivatalok Bizottsága
A KKVBARÁT Hivatalok olyan intézmények, amelyek elkötelezetten támogatják a kis- és középvállalkozásokat (KKV-kat) a növekedésük és fejlődésük érdekében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az elmúlt évekbeni szemléletváltásának köszönhetően méltán vívta ki elsőként ezt az elismerést.
Innovációival és a vállalkozókhoz való pozitív, segítő hozzáállása miatt a KKVBARÁT Hivatal Bizottság Vezetője a Nemzeti Adó – és Vámhivatal képviseletében dr. Funtek Zsolt tájékoztatási igazgató lett.
A KKVBARÁT Hivatalok ismérve, hogy fő céljai között szerepel a bürokratikus akadályok minimalizálása, egyszerűsített eljárásokkal és átlátható folyamatokkal segítve a vállalkozásokat, valamint figyelembe veszi az egyedi igényeket és célokat. Támogatja az innovációt és a technológiai fejlesztéseket.
Rendszeresen tájékoztatja a cégeket a legújabb jogszabályi változásokról és a vállalkozásokra szabott egyéni lehetőségekről.
A Bizottság elnöke
dr. Funtek Zsolt – Nemzeti Adó – és Vámhivatal Tájékoztatási Igazgatóság, Igazgató
Tisztázzuk végre, mi kell ahhoz, hogy a vállalata hitel- és pályázatképes legyen!
A forráshoz jutás kérdése mit sem veszített a jelentőségéből. Sőt, a gazdasági környezet változásai miatt ma talán még fontosabb, mint
ÉSZJÁRÁS 2026
Magyarország járásai – Budapest kerületei – A szomszédos országok magyarsága Közös gondolkodás a kisvállalkozás fejlesztési önkormányzati jó gyakorlatairól. A program
AI egyszerűen a profitért
Lassan túl is jutunk azon a fázison, hogy a 10 millió AI szakértő országa leszünk. Azok vagyunk. De hogy történhetett
Mikrovállalatok a fenntartható energiafelhasználásban – összefog a KKVHÁZ.
A mikrovállalatok szerepe az energiaválság enyhítésében sokkal nagyobb, mint elsőre gondolnánk. Bár nem ők mozgatják a legnagyobb gyárakat vagy erőműveket,
Farkasfalka vagy szétszéledt nyáj? – Záró részéhez érkezik az „Állati jó kommunikáció az AI korában” sorozat.
Vezetői retorika, döntéskommunikáció és csapatmozgatás az AI használat támogatására Az AI ma már nem egyszerűen egy új technológiai eszköz a
Tisztújítás a Corvinus Kuratóriumában
Az autonómia és világszínvonalú fejlődés fontos letéteményesei az egyetemi szenátusok, de a hazai felsőoktatásban 2027. augusztusáig kiemelt szerepet kapnak a
Állati jó kommunikáció az AI korában – 3. rész
Delfinek a tárgyalóasztalnál – Retorika, kapcsolatépítés és stratégiai tárgyaláselőkészítés AI-val Mit tanulhatunk a delfinektől a tárgyalástechnika területén Képzeld el, hogy
Megalakult a KKVHÁZ – Budapest
A főváros 23 kerületét és a vele határos 26 települést összefogó szakmai párbeszédet a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és a KKVHÁZ
Új közbeszerzési elvek – több esély?
Talán ez a kérdőjeles cím az, ami a legjobban leírja a vállalkozói világ, a kiírók és az ajánlatadók, a hatóságok
Mikrogazdasági Kutatóintézet – emberközeli gazdaságkutatás
A Mikrogazdasági Kutató Intézetet a KKVHÁZ hozta létre azzal a céllal, hogy a gazdasági folyamatokat közelebb hozza a mindennapi működés
A kis- és mikrovállalkozások és a kriptovaluták
A kriptovaluták néhány év alatt a technológiai újdonságból a gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő területévé váltak. Bár a legtöbb vállalkozó még
KKVHÁZ – BUDAPEST
A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és a KKVHÁZ közös, hagyományteremtő eseménye idén először hívja egy asztalhoz a főváros 23 kerületét, hogy
A KKV‑vezetők legnagyobb hibái.
A magyar KKV‑szektor 2026-ban olyan tempóban változik, hogy a vezetőknek sokszor nincs idejük megállni és átgondolni, vajon jó irányba haladnak‑e.
Állati jó kommunikáció az AI korában – 2. rész
Hangyaboly vagy káosz? – Vezetői kompetencia fejlesztés, új szerepek és működési rend az AI korában Mit tanulhatunk a hangyáktól az
Partnerség és transzparencia – üzenetek a IV. Országos Adószakmai Fórumról
A KKVHÁZ a NAV szakmai támogatásával immár negyedik alkalommal rendezte meg az Országos Adószakmai Fórumot, ahol a magyar adózás teljes



