Kalandos módon kerültünk egymással kapcsolatba. A szüleiddel beszélgettem hazai üzleti ügyekről, amikor szóba kerültek a családok.
Kiderült, hogy a testvéred Németországban él a családjával és sikeres. Te pedig, ugyan csak itt a szomszédban, Szingapúrban találtál magadnak feladatot. De jól vagy és boldog.
Kiderült hogy feltaláló lettél. Egy különleges játékot találtál ki, ami képernyő idő nélkül élménygazdagon tanít logikus gondolkodásra, számítógép programozásra, ahogy mondod 4-100 évesekig.
Na erre már én is felkaptam a fejem – merthogy még épp beleférek – és együtt próbáljuk megismertetni a játékot a magyar közvéleménnyel.
De nézzük a szürke hétköznapokat, más hazai fiatalok és a szüleik tanulságára is!
Mikor vált világossá neked, hogy melyik egyetemre készülsz? Egyáltalán akkor volt már valamilyen víziód, láttál magad előtt példaképeket?
11 évesen kezdtem programozni. Eleinte HTML-lel, JavaScripttel és PHP-val foglalkoztam, de hamar megtanultam a Pascalt és a C-t is. Már akkor tudtam, hogy ez az én pályám, így csak az volt a kérdés, hogy az ELTE-re vagy a BME-re menjek. Mivel
csak az ELTE-n volt tisztán programozó szakirány (akkor még progmatnak hívták), a jelentkezésnél azt jelöltem meg első helyen. Példaképeim az egyetemi évek alatt lettek: Turing, Neumann és Knuth. Az első szakdolgozatomat, a BSc-set is Turing-gépek szimulációjából írtam.
Az egyetemi éveid hogyan teltek? A tanulás szerepe volt a domináns, vagy a barátokkal való közös gondolkodás, viták? Melyik ami így utólag fontosabbnak tűnik?
Az egyetemi éveimet egyértelműen a folyamatos tanulás jellemezte, az volt a legfontosabb. Emellett igyekeztem rengeteget sportolni és időt tölteni a barátaimmal. Az új barátaimat is egyetemi körökből szereztem, más szakokról is, de szinte mind ELTE-sek voltak.
A saját életemből tudom, hogy a véletlenek sok szerepet játszanak az ember sorsában. Pld. én egy novemberi éjjelen a bécsi repülőtér fűtetlen folyosóján várakoztam a köd miatt. Beszélgetésbe elegyedtem egy mellettem fagyoskodóval, ami megváltoztatta a karrieremet… Neked mi a sztorid, hogyan kerültél Szingapúrba?

2014-ben kezdtem a doktorit, szintén az ELTE-n, és már az elején világossá vált, hogy a doktoranduszi ösztöndíj nem lesz versenyképes fizetés. Ekkor több MSc-s szaktársam már 400 000 forintos kezdőfizetéssel helyezkedett el IT-cégeknél. Ezért a tanulás és a kutatás mellett oktatást is vállaltam az egyetemen, félállásban pedig szoftverfejlesztőként dolgoztam egy kanadai cégnek. 2015-ben Kanadába, Montreálba kerültem. A külföldi élményeken felbátorodva megpályáztam és elnyertem egy Erasmus Mundus ösztöndíjat, amellyel 2016-ban Japánban, a Tokiói Egyetemen folytathattam a kutatásaimat. A témám a gráfrekonstrukciós algoritmusok voltak, amelyeket elsősorban a bioinformatikában lehet hasznosítani.
Életem legfantasztikusabb időszaka volt: először jutottam el Ázsiába, ráadásul rögtön a legérdekesebb országban tölthettem hosszabb időt. Az ösztöndíj sajnos csak egy évre szólt, így 2017 végén haza kellett mennem. Addigra viszont a japán professzorom kapcsolatain keresztül megkeresést kaptam Szingapúrból, és 2018 áprilisában kutatóként kezdtem a National University of Singapore-on (NUS), az ország vezető egyetemén. Így indult a szingapúri életem.
Mit kell tudni Szingapúrról? Milyen népek lakják, milyen a kultúrájuk? Milyen gazdasági közeg ez a városállam? Egyáltalán egy magyar ember hogyan érezheti magát ott az idegenben?
Igazi multikulti hely. A 6,2 milliós lakosság közel harmada külföldi. Etnikailag a kínaiak dominálnak kb. 75%-kal, 13% maláj, 9% indiai, a maradék pár százalékban pedig ott vagyunk mi is, nagyjából 300 fős magyar kisebbségként.
Gazdaságilag a világ egyik leggazdagabb országa: az egy főre jutó GDP 90 ezer dollár (30 millió) fölött van. Ázsia egyik pénzügyi és kereskedelmi központja, a kikötője a világ legforgalmasabbjai közé tartozik, és mindez egy Budapestnél alig másfélszer nagyobb szigeten fér el.
A szingapúriakkal általában nehéz mélyebb kapcsolatot teremteni és barátságot kötni – a kint élő barátaim egy-két kivétellel nem szingapúri állampolgárok. Ettől függetlenül rendezett ország: az infrastruktúra kiváló, a tömegközlekedés tiszta, pontos és megbízható. A lakhatás borzasztóan drága, az étkezés viszont általában olcsóbb, mint Magyarországon.
Kérlek beszéljünk a találmányodról? Mikor történt az első lépés? Egyáltalán ez egy hirtelen felismerés később részletesen kimunkált eredménye, vagy egy hosszú tudatos kutatási, keresgélési folyamat végső formája?
Már 2014-ben, amikor az első diszkrét matematika és programozás óráimat tartottam az ELTE-n, a fejemben volt az a kockaprogram, amely a találmányom lényegét adja. Olyan szemléltetőeszközt szerettem volna adni a diákjaimnak (akkor még
kifejezetten egyetemistáknak), amellyel könnyebb bemutatni az algoritmusokat. A hangsúly ekkor még a könnyebb megértésen volt, nem a számítógép nélküli programozáson. Egy teljesen új interfésszel akartam motiválni a diákokat, és megmutatni, hogy a programok algoritmusai visszavezethetők egyszerű, könnyen emészthető építőelemekre.
Volt azonban pár óriási akadály, amelyet akkor még nem tudtam leküzdeni. Az egyetemen nem tanultunk elektronikát, és 3D-tervezést sem (egyetlen speci volt, de ott épp a 3D nyomtatás maradt ki). Ráadásul hihetetlenül sűrű évek voltak, hobbiprojektre nem maradt időm.

Ugorjunk 2022. február 7-ére. Ekkor már Senior Data Scientistként dolgoztam, AI- és gépi tanulási modelleket fejlesztettem. Volt egy borzasztóan rosszul sikerült meetingünk, ahol az akkor a csapat fölé helyezett csinovnyiktól teljesen igazságtalan letolást kaptunk. Annyira bepöccentem, hogy a semmiből újra eszembe jutott a rég eltemetett ötlet: de jó lenne megcsinálni azt a kockaprogramot! Bementem egy LEGO boltba, vettem pár kockát pontosan 16,90 szingapúri dollárért (akkori
árfolyamon 4345 forintért), és felépítettem ezt.
Elkezdtem elektronikát tanulni és nyomtatott áramköröket tervezni, egy évvel később, február 15-én pedig lefutott az első kockaprogram: egy egyszerű ciklus (ekkor még csak breadboardokkal + jumper kábelekkel). A többi már történelem. 🙂
Most már én is ismerem a játékot és érzékelem a hatását. De azt is látom, hogy egy ilyen zseniális termék megismertetése is milyen erőfeszítéseket igényel. Bizalmatlanság, egyfajta tétovaság, valószínűleg irigység az amit át kell törni. Mesélj erről kérlek! Könnyen megértik az emberek, vagy éppen nem akarják érteni? Hogy látod?
Szingapúr egyáltalán nem innovatív hely: egy fejlesztés csak akkor érdekli az ittenieket, ha máshol már kipróbálták és befutott. A bizalmatlanság tehát eleve megvan bennük, és kockázati tőkét nem is tudtunk bevonni a fejlesztésbe. Utólag kiderült, hogy ez nem volt baj, mert így egy sikeres Kickstarter-kampányból szedtük össze a pénzt az első termékünk legyártásához (műanyag fröccsöntés, nyomtatott áramkörök, összeszerelés). Amióta kész a termék, senkinek sem okoz gondot megérteni: a beépített játékok élvezetessé teszik a használatát, és nagyon hamar el lehet jutni az összetettebb algoritmusok építéséig.
Ugye jól tudom, a terméket Kínában gyártatod. Nem kell félned a lemásolástól? Itthon még tartja magát azt a hír, hogy a kínaiak hajlamosak szemet vetni mások szellemi alkotására.
Ez minden terméknél kockázat. Nekünk jelenleg inkább az okoz nehézséget, hogy felkészüljünk a tömeggyártásra. Olyan gyárat kell találnunk, amely megérti a terméket, és hajlandó időt és energiát szánni arra, hogy a terveink alapján jó minőségben gyártsa le. Ez önmagában is hihetetlenül bonyolult feladat, mert a termékben több nem triviális alkatrész van (pogo pinek, mágnesek), amelyeket pontosan össze kell hangolni. A csipekben futó firmware-t ráadásul még kézzel írtam, mindenféle AI nélkül. A gyáraknak, amelyekkel eddig tárgyaltunk, nagyjából két hónapba telik egy mindenre kiterjedő, a minőséget is garantáló árajánlat összeállítása.
Aki tehát le szeretné koppintani a terméket, annak mindezt magától, a terveink nélkül kellene végigcsinálnia. A szoftvert és a minden kockában futó firmware-t is nulláról kellene megírnia, hiszen ezeket természetesen nem adjuk át a gyártóknak. A célunk emellett az, hogy közösséget építsünk a termék köré (amit végképp nehéz lemásolni). Ezért nyílt forráskódúvá tesszük a platformot, vagyis bárki készíthet majd rá játékokat, fejtörőket, logikai programokat. Hangsúlyozom, hogy a firmware-t és az alapszoftvert nem nyitjuk meg, azokat továbbra is mi kezeljük.
Összefoglalva: eleinte nagyon féltünk attól, hogy valaki vérszemet kap és lemásolja a terméket. Ma már inkább úgy vagyunk vele, hogy ha ez megtörténik, az biztosan nem a mi termékünk lesz. Sőt, azt jelentené, hogy eljutottunk arra a szintre, ahol valakinek már megéri rengeteg pénzt fektetni a kutatás-fejlesztésbe csak azért, hogy utánozzon minket. A LEGO-nak is megszámlálhatóan végtelen sok utánzata van, az emberek mégis a LEGO-ban bíznak, azt látják értékesnek, és azt veszik.
Mi a jövőképed a termékről? Természetesen abból indulunk ki hogy világsiker lesz. Eladod, Te viszed tovább, Szingapúr a központ vagy más, egyáltalán a barátaiddal vita mentes a kapcsolatod és együtt folytatjátok?

Teljes ökoszisztémává szeretnénk nőni, egy egész termékcsaládban gondolkodunk. Jelenleg iskolákkal építünk partneri kapcsolatokat (B2B), és a visszajelzéseik alapján fejlesztjük tovább a termékeinket. A cég eladása csak akkor jöhet szóba, ha egy komoly játékgyártó lát benne fantáziát, mi pedig részesei maradhatunk, irányíthatjuk a fejlesztést, és az eredeti célkitűzéseink mentén haladhatunk tovább.
Ázsia a világ motorja, azon belül Szingapúr meghatározó szerepet tölt be, így jó helyen van a központunk. Természetesen más országokban is szeretnénk terjeszkedni. A barátaimmal, akik egyben a társalapítóim, biztosan nem lesz vita a
folytatásról, mert törekszünk arra, hogy mindent megbeszéljünk és közösen döntsünk.
Az innováció soha nem állhat meg. Bizonyára már Ti is kutatjátok a következő terméket, vagy ezt fejlesztitek. A dolog persze hétpecsétes titok. Annyit árulj el, készül e ilyen fejlesztés és milyen reményeitek vannak róla?
Ahogy említettem, egész termékcsaládban gondolkodunk, és a következő termékünk prototípusa már el is készült. Egy speciális robotautó lesz, amely eleve kompatibilis az első termékünkkel, de önállóan is megállja a helyét az EdTech-piacon.
Láttam az esküvői és nászutas képeiteket. Hihetetlen szép színű az indiai óceán. Kedves feleséged japán származású. Ő mit szól a Te fejlesztéseidhez és mennyiben tud részt venni a problémamegoldásokban?
A feleségem ott segít, ahol csak tud, és ezért hihetetlenül hálás vagyok neki. Több workshopon is részt vett már, és a gyerekek oktatásában is segített. Bár nem műszaki beállítottságú, mindig büszkén mondja, hogy a 10. pályáig tudja a megoldásokat, bármit is jelentsen ez. 🙂
Köszönöm az interjút!


