News & Blog

Mert evezni jó!

Gyerekkoromban egy ladik volt az első alkalmatosság, amiben eveztem. Az evező nagy volt, a hajó nehéz és nem akart arra menni amerre szerettem volna. „Lapjával húz, élivel kormányoz” jutottak eszembe Matula bácsi szavai. Mire végeztem nagyjából az irányt is tudtam tartani. A rövid lapátolás elfárasztott de nem bántam,

MERT EVEZNI JÓ.

Később a Budapesti Honvéd ifjú titán kenusaként küzdöttem a Duna erejével a hajók és a szél keltette hullámokkal és minden percét élveztem,

MERT EVEZNI JÓ.

Aztán majd két évtizedig csak hébe-hóba jutottam hozzá az evezéshez. Kamaszkori kilengések, tanulás, házasság család egzisztencia, közben néha egy-egy rövid „hasítás” bérelt indián kenuval ahol éppen hozzájutottam. Ettől csak a hiányérzet nőtt,

MERT EVEZNI JÓ

Manapság szerencsére a munkám is részben a Dunához köt. Társadalmi munkában dolgozom a munkahelyem sportkörének evezős szakosztályában, a Magyar Evezős Szövetség túra bizottságában. Ez örömet okoz

MERT EVEZNI JÓ

Felnőtt fejjel tanultam meg a párevezés csínját-bínját. Szellemi képességem teljes birtokában állítom, hogy ez az evezős mozgások csúcsa. Ha csak tehetem, evezős hajóban szállok vízre

MERT EVEZNI JÓ

Aki eddig még nem próbálta, annak javaslom, hogy mielőbb keressen egy klubot, ahol megtanítják a neki szimpatikus evezés technikát, hajó és vízismeretet és talál magának kellemes társaságot akikkel vízre szállhat

MERT EVEZNI JÓ

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/