News & Blog

Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.

Az idei évben megrendezésre kerülő KKVHÁZ Megyék Versenyének elnökségében tisztelhetjük Ducsai-Oláh Zsanettet, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatóját, akit a Kereskedőház munkájáról, céljáról és jövőbeli terveiről kérdeztünk.

Ma Öné talán az egyik legizgalmasabb állami állás. A hazai KKV szektor exportképessé tétele és piacainak felkutatása első számú nemzetgazdasági érdek. Miben látja a legnagyobb kihívást?

Tényleg rendkívül összetett, izgalmas kihívásnak igyekszem megfelelni, a munkám ellátásában pedig jelentős támogatást kapunk társszervezeteinktől. Tény azonban, hogy a KKV szektor versenyképessé, végső soron exportképessé tétele nemzetgazdasági érdek és nagyon fontosnak tartom, hogy a hazai, magas hozzáadott értékkel bíró termékek és szolgáltatások érvényesüljenek külföldön. A hazai vállalkozások azonban sokszor nem rendelkeznek megfelelő piaci ismeretekkel és üzleti tapasztalattal a külpiacra lépéshez. A mi feladatunk, hogy segítsük őket, biztosítsuk számukra azokat az információkat, feltételeket, melyek hozzájárulhatnak a sikeres külpiaci szerepléshez.


Mely intézmények a legfontosabb szövetségesei?

A hazai KKV szektor exportképessé tétele olyan ügy, ami mögé mindenki felsorakozott, így mind a kormányzati, mind a civil és vállalati szférával is kiegyensúlyozott együttműködésre törekszünk. Kapcsolataink rendkívül széleskörűek, a legváltozatosabb területeket ölelik fel. Ha mégis ki kell emelni partnereket, akkor az EXIM Bankot és a HIPA-t említeném, de rendkívül jó a kapcsolatunk a Magyar Turizmus Zrt-vel, illetve az Agrármarketing Centrummal is. Számos intézménnyel kötöttünk már együttműködési megállapodást, és tervezünk továbbiakat is, például a Fővárosi Vízművekkel, vagy éppen a Járműipari Klaszterrel. Friss hír, hogy stratégiai megállapodást kötöttünk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és az Agro IT Klaszterrel.


Egy kész csapatot vett át, ám jelentősen átalakította a szervezetet. Milyen meggondolások állnak mögötte?

A csapat még most sem teljes, az építkezés fázisában vagyunk. Távol áll tőlem öncélú lépéseket tenni, csak az ésszerűség és a hatékonyság lehet az iránytű. Történt egy kisebb struktúraváltás, bővült a Kereskedőház szerepköre is, új szervezeti egységek jöttek létre, ehhez pedig speciális tudással rendelkező munkaerőre van szükség.


Kérem, beszéljünk egy kicsit a kereskedelemről is! Ha ma egy kisvállalat úgy érzi, a terméke megérett a külpiacokra, hogyan kell lépnie Önök felé és mire számíthat?

A Kereskedőház honlapján elérhetők lesznek az egyes ágazatokhoz rendelt szakértőink, lehetővé téve ezáltal a közvetlen kapcsolatfelvételt. Olyan minőségi követelményt állítottuk fel, mely szerint 48 órán belül kezelünk és reagálunk minden egyes megkeresésre. Partnereink egykapus ügyfélkiszolgálásban részesülnek, ez is jelentős fejlődés a szolgáltatási palettánkon. Olyan komplex szolgáltatást nyújtunk tehát, mely a legegyszerűbb árajánlat kiadástól az összetett, kontinenseken átívelő szállítmányozási feladatokat is magában foglalja.
Itt szeretnék kitérni arra, hogy a Kereskedőház valójában egy cégcsoport, mely profitorientált és nonprofit tevékenységet is végez. Ez utóbbi keretében többek között nemzetközi vásárokon való részvételt, képzéseket, üzletember találkozókat szervezünk, üzleti partnereket keresünk. A for-profit kereskedelemfejlesztés során partnereink termékeinek, szolgáltatásainak világpiacra jutását támogatjuk szakembereink és a rendelkezésre álló széles eszköztárunk segítségével.


Ha valakinek még nincs kész terméke, de úgy véli, remek ötlete van, melyet fejleszteni kíván, felkeresheti a Magyar Nemzeti Kereskedőházat? Tudnak számára tanácsokkal, hasznos információkkal szolgálni?

Bátran fordulhat hozzánk bárki, aki még csak tervezi a piacra lépést, és ötletével kapcsolatban információra, piaci visszajelzésre van szüksége. Ahogy korábban említettem, létrejött egy új szervezeti egység – a Technológia és Tudástranszfer Igazgatóság -, melynek pont ez a szakterülete, vagyis célzottan foglalkozik a nemzetközi színtéren is versenyképes magyar tudás külpiacra juttatásával.


Az MNKH mely piacokon lehet igazán erős partnere a hazai KKV szektornak?

A statisztikák azt mutatják, hogy a magyar export 75 %-a az Európai Unió tagországaiba irányul, a világ más térségeibe csupán a maradék egynegyed. A nyugati piacainkat úgy kell megtartani és az export volumeneinket lehetőség szerint növelni, hogy közben az arányok az Unión kívüli országok felé megközelítsék a 30%-ot.
Ezt nem csak az ésszerűség diktálja, hanem a magyar gazdaság legfontosabb exportágazatainak külpiaci versenytársai is. A keleti és déli piacokért erős verseny folyik a világban, többek között Németország, Franciaország és Nagy-Britannia is határozott elképzeléseket, célokat szem előtt tartva igyekszik meghódítani ezeket a piacokat.
Magyarország keleti irányú exportnövekedésének azonban gátat szab az ukrajnai háborús konfliktus, illetve annak következményei, az Európai Unió Oroszország elleni szankciói és az Oroszország által bevezetett embargó. Mindezek nem csak az Oroszországba és Ukrajnába, hanem az összes FÁK-országba irányuló exporttevékenységünkre hatással vannak, így a körülmények miatt az exportvolumen szinten tartása is nagy feladatot jelent.


Ha 2016-ban leülünk majd egy interjú erejéig, milyen elért eredményekre lenne büszke egy év távlatából?

A Magyar Nemzeti Kereskedőházban egy remek csapat dolgozik. Innen is üzenem nekik, hogy bízom bennük, és számítok rájuk! Egy fiatalos, korszerű menedzsmentszemlélet jellemez bennünket, a piaci kihívások egy percre sem engednek bennünket pihenni. Villámgyorsan kell döntéseket hoznunk, de figyelünk, és ha szükséges, azonnal reagálunk.


Köszönjük az interjút és további eredményes munkát kívánunk!

 

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/