KKVBARÁT Hivatalok Bizottsága
A KKVBARÁT Hivatalok olyan intézmények, amelyek elkötelezetten támogatják a kis- és középvállalkozásokat (KKV-kat) a növekedésük és fejlődésük érdekében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal az elmúlt évekbeni szemléletváltásának köszönhetően méltán vívta ki elsőként ezt az elismerést.
Innovációival és a vállalkozókhoz való pozitív, segítő hozzáállása miatt a KKVBARÁT Hivatal Bizottság Vezetője a Nemzeti Adó – és Vámhivatal képviseletében dr. Funtek Zsolt tájékoztatási igazgató lett.
A KKVBARÁT Hivatalok ismérve, hogy fő céljai között szerepel a bürokratikus akadályok minimalizálása, egyszerűsített eljárásokkal és átlátható folyamatokkal segítve a vállalkozásokat, valamint figyelembe veszi az egyedi igényeket és célokat. Támogatja az innovációt és a technológiai fejlesztéseket.
Rendszeresen tájékoztatja a cégeket a legújabb jogszabályi változásokról és a vállalkozásokra szabott egyéni lehetőségekről.
A Bizottság elnöke
dr. Funtek Zsolt – Nemzeti Adó – és Vámhivatal Tájékoztatási Igazgatóság, Igazgató
Hogyan lehet KKV-barát egy közbeszerzés?
Verseny, transzparencia és helyi értékteremtés A közbeszerzés hagyományosan jogi és pénzügyi folyamatként jelenik meg, ugyanakkor napjainkban egyre inkább gazdaságfejlesztési és
„A blokklánc ott segít, ahol a legnagyobb a kockázat” – Interjú Hellner Gáborral, a CryptoSoft ügyvezetőjével
A CryptoSoft neve sokak számára még ismeretlenül cseng, pedig a magyar fintech startup már most olyan technológiai megoldásokkal dolgozik, amelyek
KKVBARÁT AI 2026.
A magyar vállalkozói szektor történelmi pillanathoz érkezett: a mesterséges intelligencia már nem jövő, hanem a jelen legfontosabb versenyképességi tényezője. A
Mit lép a KKVHÁZ?
A Magyar Nemzeti Bank épületében mutatta be a KKVHÁZ az év végéig szóló terveit, bizottságai értékajánlatát.„Történelmi napokat élünk, gazdaságtörténeti helyszínen
Nők szerepe a gazdaságban – erős női hangok a BKIK–KKVHÁZ rendezvényén.
A BKIK–KKVHÁZ programsorozat újabb kiemelkedő állomása volt az áprilisi online rendezvény. A Nők szerepe a gazdaságban című eseményen a női
Megújul a KKVHÁZ – innovációval, új közösségekkel és országos összefogással
Ezt az új fejezetet egy országos nyitóeseményen ismertetjük, amely a közösségi együttműködésre és a jövőbe mutató megoldásokra épül. A KKVHÁZ
A felnőttképzés fejlesztése a legmegtérülőbb beruházás.
A szakmai körök fokozott érdeklődése övezte az V. Felnőttképzési Csúcstalálkozót. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a KKVHÁZ közös ONLINE
„Nem pipálós feladat”: mit jelent valójában a bértranszparencia?
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara friss interjúban kérdezte Csaposs Noémit a bértranszparencia bevezetésének gyakorlati tapasztalatairól és vállalati tanulságairól. A beszélgetés
Karcag lett Magyarország KKV Fővárosa
Március 26-án gazdaságtörténeti jelentőségű eseménynek adott otthont Karcag Városháza: ünnepélyes keretek között a település elnyerte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium,
A nők szerepe a gazdaságban.
Kérdések, amelyekre ma kell választ adnunk. Az európai kultúra és a kereszténység mélyen hordozza a nők és az édesanyák iránti
Karcag 2026–27-ben Magyarország KKV Fővárosa lesz
Új korszak kezdődik a hazai kisvállalkozás-fejlesztésben Karcag Városa elnyerte a Magyarország KKV Fővárosa címet a 2026–27-es időszakra, ezzel az ország
Új kamarai együttműködés indult.
A jó gyakorlatokat a kamarai szervezeteket országszerte megosztják egymással. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára Dr. Bódi Viktória új kezdeményezéssel
V. Országos Felnőttképzési Csúcstalálkozó
Az ágazat oktatási képességeinek az áttekintése – a BKIK – KKVHÁZ hagyományos rendezvénye. Gondolatébresztő, kedvcsináló: Nem fér hozzá kétség, hogy
„Minden egy tető alatt” – így tervez és épít jövőt a KOMÉTA
A KOMÉTA évtizedek óta meghatározó szereplője a magyar húsiparnak, miközben egyre erősebben építi jelenlétét az európai piacon is. Kruk András
ÉSZJÁRÁS – kisvállalkozás-fejlesztés a településeken, járásokban.
2026. február 18-a a hazai gazdaságtörténet jeles lapjaira kívánkozik. A Magyar Nemzeti Bank adott helyszínt egy különleges mikrogazdasági eseménynek. A



