Az innováció nem az egyén, hanem a társadalom egyik tulajdonsága.

Ursula von der Leyen budapesti beszéde óta tudjuk, hogy az innováció nem csak a magyar gazdaság jokere, hanem az unióé is. Nézzük meg közelebbről, hogy a bukdácsoló unió és a botladozó hazai gazdaság miért tekinti a pakli legjobb lapjának az innovációt.

Az innováció először is végre egy olyan dolog, amivel egy kormány úgy dicsekedhet el ha sikeres, mint a sajátjával, de mosolyogva széttárhatja a kezét ha a nép nem innovál.
Az innovációra fordított támogatásokat nehéz előre tervezni, a végelszámolásnál így nehéz is azt számon kérni.

Tehát az innováció egy olyan gazdaságpolitikai eszköz, amivel nem lehet nem egyetérteni, de közben annak pontos mibenléte a leggyakrabban a tűz körül ülők számára sem világos.
Hasznos ez ha konszenzust akarunk teremteni, az egyébként vitázó felek között. Nem úgy mint az infláció, az államadósság, az energia árak és más témákban. Az más tészta. Ott kőkemény matematika, közgazdaságtan és évszázados tapasztalatok adják az alaphangot. A klasszikus közgazdasági kérdésekben, már-már külön vallási irányzatai vannak az egyes gazdaságpolitikai iskolák képviselőinek, akik között praktikusan kibékíthetetlen az ellentét.
Nem így az innováció. Ezt abból lehet látni, hogy nincs két szakértő, aki ugyanúgy vélekedik a kérdésről, nincsenek innovációs iskolák és végképp vallások. Persze még lehetnek, ha az innovációs divat hosszan kitart.

De komolyra fordítva a szót:
Mi lehet a fejében azoknak, akik uniós vezetői szinten innovációról beszélnek? Mi lehet az egyes nemzetállami vezetők fejében ugyanebben a témában? Mi lehet a vállalatvezetők fejében, akik a konferenciákon egyre szívesebben beszélnek az innovációról, jelentsen az bármit is?

Először is nézzük meg mi is az innováció pontosan:
Az innováció egy problémára adott olyan megoldás, amit addig nem alkalmaztak. Így találtuk fel a kereket, mert kegyetlen nehéz volt tárgyakat a földön vonszolni. Úgy jöttünk rá a tűz hasznára, hogy láttuk a vadállatok nem mernek közelebb jönni és a végén még az is kiderült, hogy a beeső húsdarab milyen finom ha megpörkölődik. De talán mindannyian büszkék vagyunk arra is, hogy a gyakran pacát hagyó töltőtollat, hogyan tudta egy hazánkfia olcsó paca és mártogatásmentes csodává tenni.
A példák is azt sugallják, mintha a megoldandó problémák technikaiak lennének. Pedig dehogy. Az élet minden területe színtiszta innováció. Legyen az egészség, kultúra, tanulás, vagy akár politika is. Mindenhol új kihívások teremnek, amelyekre nem lehet a régi válaszokkal megoldást találni.

Nézzük meg azt is van e ezzel baj, mondjuk nálunk:
Magyarország valamikor a reformkortól szerintem a napjainkig a feltalálók hazája volt. Előtte se lehettünk nagyon gyengék csak hogy Kocs község nevét felemlítsem, de tény, hogy a világ emlékezetében megragadó felfedezésekre, újításokra ott került sor ahol a Föld körbehajózása, gyarmatosítása volt a probléma, arra kellett választ adni. A válasz pedig egy újítás cunami lett, amit kissé alulbecsülve a kor valóságos jelentőségét egyszerűen csak ipari forradalomnak nevezünk.
A magyar fellendülés összefüggésben volt az osztrák – magyar birodalom, rendkívül jó közigazgatási, kulturális és oktatási rendszereivel, és persze az ipari forradalom begyűrűződésével. Csak, hogy a kisebbeket említsem, részt vállaltunk még az atombomba feltalálásában is.
Azt hihettük volna, hogy az ország 2/3-ának elvesztése, két vesztes világháború és egy azt követő piaci érdekeltségmentes diktatúra majd letöri a magyar újító kedvet. Nem így történt.
Épp most hanyatlik az innovációs kedv, akkor amikor a hőn áhított unió tagjai lettünk, piacgazdaságot építünk és immár 1956 óta ritka hosszú békében élünk?
Az innovációs kedv nem csak nálunk lankad. Így van ez Európa szerte. Nem is meglepetés, hogy az Európai Bizottság elnöke is az első helyek egyikén említi a problémát. Nekünk magyaroknak talán inkább az fáj kiváltképp, hogy az egyöntetű lemaradásban, mi arányaiban még inkább lemaradozóban vagyunk. Hogy az európai jelenségnek mi van a hátterében, közgazdászok, társadalomtudósok fognak választ adni. Nekem személy szerint az a benyomásom, hogy  a jólét adta egyfajta elkényelmesedés, a társadalmak öregedése is összefügghet ezzel. Az innovációban a keleti birodalmak előttünk járnak, akik motivációja az elénk kerülés, az egyén szintjén pedig a nálunk összehasonlíthatatlanul rosszabb életfeltételek dominálhatnak.

Végül arról is beszéljünk, hogy van-e, lehet-e megoldás:
Ha abból indulunk ki, hogy a kényelem és az elégedettség az újítások keresését enyhén szólva is akadályozza, talán jó úton járunk. Ez a helyzet hasonlíthatott a volt szovjet megszállási övezet sportolóira, művészeire. A nyugatra jutás lehetősége óriási motiváció volt ezekben az országokban. Most feljövőben van Afrika és elöl szerepelnek a távol-keleti országok. Közben az USA és a nyugat-európai államok sem estek vissza úgy, mint azt a kényelem és a jólét diktálná.

Van valami tényező, ami a győzni akarást pörgeti. Ez a tényező talán a harc a figyelemért, a közösségi oldalak reklámja és a profit?

Mi köze ehhez az innovációnak? Az, hogy az innováció is társadalmi esemény kell hogy legyen. Az innovátorok felérnek egynémely sportág celebjeihez. Ha nem, hát érjenek fel! Nemzeti sportot kell űzni abból, hogy az innovátorainkat híressé tegyük.
Ez az attitűd hiányzik most a gazdaságunkból. Ha az államot zavarja az, hogy nincs K+F+I az országban, akkor versenyeket kell rendezni ebben a témában és „stadionokat” építeni.

Ikonkép forrása: https://backpackersunited.in