News & Blog

Szigorúan szabályozzák a Mesterséges Intelligencia használatát

A rendszer még gyerekcipőben jár, nagyon oda kell figyelni mit fogadunk el tőle.

A napokban alakult meg a KKVHÁZ Mesterséges Intelligencia Bizottsága. A bizottság elnöke Dr. Pokó Diána, aki ennek a rendkívül fiatal területnek a szakjogásza.
Vele folytattunk beszélgetést

Kedves Elnök Asszony! A mesterséges intelligencia ma divattéma. Olyanok is emlegetik és hivatkoznak rá, akik pontosan nem is ismerik ennek az új technológiának a természetét.
Miről van itt pontosan szó? Egy robot szoftverről, amelyik az eddig felhalmozott emberi tudást, a kérdéseinkre válaszolva csoportosítja és nyelvileg meghökkentő szabatossággal leírja? Vagy más?

Valóban az alapoknál kell kezdenünk, hiszen hajlamosak vagyunk minden modern digitális megoldásra általánosítva azt mondani, hogy na igen, ez is MI. Számunkra ezzel kapcsolatban talán a legfontosabb az, hogy a 2024. augusztusában hatályba lépett, az EU Mesterséges Intelligencia Rendeletében rögzített definíciót[1] ismerjük, hiszen ezek a rendszerek lesznek azok, amelyek fejlesztésével, forgalmazásával vagy akár használatával kapcsolatosan kötelezettségeink lesznek. Itt tehát nem csak a nagy nyelvi modellekről van szó, és nem is csak a robotokról, sőt. A mesterséges intelligencia rendelet például nem használja a „robot” kifejezést, nem határozza meg a robotok fogalmát sem, tehát az MI és robotok közé nem tehetünk egyenlőség jelet. Egy robotban is lehet MI rendszer, de lehet olyan robot is, amely MI nélkül működök, ahogy már évtizedek óta használunk ilyen MI nélküli robotokat. Mivel tehát nem egyértelmű egy fejlett technológia esetén, hogy az a Rendelet szerint MI rendszernek minősül vagy sem, elsődlegesen tehát a forgalomba hozatal során tett gyártói, vagy fejlesztői nyilatkozatok lesznek az irányadóak. Jól mutatja ennek a témának a bonyolultságát, hogy az MI rendelet alkalmazása körében meghatározott első fázist követően, 2025. februárjában, az Európai Bizottság mintegy 13 oldalas magyarázatot tett közzé csak a definíció értelmezése kapcsán. Fontos tehát, hogy legyünk körültekintőek, mivel az MI rendelet a felhasználókra is kötelezettségeket ró, azaz nem csak akkor kell foglalkoznunk ezzel a témával, ha szoftverfejlesztéssel, vagy forgalmazással foglalkozunk, hanem akkor is, ha a gazdasági tevékenységünk bármely fázisában MI-t használunk, még akkor is, ha „csak” a ChatGPT segítségét kérjük egy probléma megoldásában. 

dr. Pokó Diána

Miniszterelnök úr nemrég nevezte ki a mesterséges intelligencia kormánybiztosát. A feladatot az a Dr. Palkovics László kapta, akit még az ellenségei is az egyik legjobb eszű hazai innovátornak, gazdaságpolitikusnak  mondják.
Vajon miért válhatott szükségessé ilyen módon is reagálni a világ változására?

Egyrészt a Világban óriási verseny van az új technológiákkal kapcsolatban, az ún. digitális nagyhatalmak a mesterséges intelligenciában látják az új gazdasági átrendeződés zálogát. Ebben a versenyben senki sem akar lemaradni. Az Unió az MI-re vonatkozó jogalkotásban – hasonlóan a GDPR szabályozáshoz – egyértelműen az irányító szerepre tört, hiszen ilyen jellegű, összetett és egységes jogi szabályozás a mesterséges intelligenciára nézve még nem született. Másrészt az MI Rendelet konkrét feladatokat határoz meg a tagállami hatóságok felállítására, feladataira, működésére, így az ezzel kapcsolatos teljes hatósági rendszert ki kell alakítani. Ennek határideje idén augusztus lesz.

A KKVHÁZ a kisvállalati vezetők versenyképességét tartja a gazdaság legfontosabb tartalékának. Mindenki ösztönzi a digitalizációjukat, ami szervesen összefügg a mesterséges intelligencia alkalmazásával is. Mit kell tudnia egy kisvállalat vezetőjének az MI ről?
Gyanakodva és a veszélyekre figyelve lépjen a ketrechez, vagy bátran simogassa meg a fenevadat?

Egy kisvállalati vezető kizárólag úgy léphet nyugodtan a ketrechez, ha tisztában van az MI előnyeivel, használatával és kockázataival. Ebbe beletartozik az MI-re vonatkozó szabályozás alapvető ismerete is. Itt nem jogszabályok bebiflázására gondolok, hanem arra, hogy tudnia kell az MI használatával neki milyen kötelezettségei vannak és persze milyen jogai, amit az MI rendszer gyártójától, fejlesztőjétől, forgalmazójától követelhet meg, vagy akár az államtól, hiszen az állami feladatok teljesítése körében is már használnak MI-t. A kulcsa ennek tehát a folyamatos képzés, az ismeretanyag megszerzése. Erre egyébként külön rendelkezés is van az MI Rendeletben, mégpedig az „MI Jártasság”, ami azt jelenti, hogy mindazok, akik MI rendszert használnak, tisztában kell lenniük az azokkal kapcsolatos ismeretekkel. Munkáltatóként pedig a munkavállalók ezirányú ismereteinek megszerzését is biztosítani kell.

Az MI Rendelet egyébként a KKV szektort kiemelten kezeli, külön rájuk vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaz a jogszabály, amelyre vonatkozó rendelkezések 2026. augusztusától alkalmazandók.

A mesterséges intelligencia meglévő emberi tudást rendszerez. Egy ember számára évek alatt sem áttekinthető szakirodalmat tekint át a másodperc tört része alatt. Létrehoz egy kivonatot, ami – jó esetben – semmilyen módon nem hasonlít a forrás anyagok szövegeire. Kinek a szellemi tulajdona az így létrejött tanulmány, zene, kép, bármi más?

A mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban felmerült szellemi alkotásokkal és szellemi tulajdonnal kapcsolatos kérdések a technológia megjelenésével együtt jelentek meg. Főszabályként a szellemi tulajdon, egy szerzői mű létrejöttéhez eredetiségre és emberi produktumra van szükség. Éppen ezért megkülönböztetünk pusztán MI által létrehozott „műveket” vagy eredményeket, valamint MI használatával (MI támogatásával) alkotott műveket. Utóbbi esetében az Európai Bíróság már kidolgozott egy olyan módszert, illetve tesztet, amely alapján megítélhető, hogy az adott mű állhat-e szerzői jogvédelem alatt, vagy sem. A kérdést egy kicsit a másik oldalról megközelítve, már folynak azok a perek, amely során az egyes kiadók igényelnek az MI fejlesztőktől díjat, mivel az MI rendszereket ezeken a tartalmakon alakították ki anélkül, hogy a szerzői művek felhasználásáért a nagy tech óriások bármilyen díjat is fizettek volna. Úgy tűnik a jövőben az internetre feltett szerzői műveket informatikai szempontból fogják „levédeni”, hogy azok ne lehessenek felhasználhatóak az MI rendszerek számára a szerző engedélye nélkül.

dr. Pokó Diána

Talán nem elsősorban a kisvállalatok gondja, de érdekelne bennünket egy összefüggés. Az MI-t, illetve pontosabban annak néhány ismert változatát óriás technológiai cégek hozták létre. Valahol távol, az óceán túlpartján katonákkal őrzött bunkerekben állnak azok a gigaszerverparkok, – egy magyarországnyi villamos energiát fogyasztva naponta – amelyek a mi kisvállalati kérdéseinkre is válaszolnak, érkezzen az akár egy kistelepülés sertéshizlaldájából is.
Az a mérhetetlen tudás, amit a világ minden tájáról másodpercenként 10 milliók a kérdéseikkel csak bővítenek és bővítenek kinek a tulajdona? Azok a válaszok, amiket ezek a 10 milliók a másodperc tört része alatt megkapnak, megőrződnek? Titkosak?
Ha én tudnám, hogy pld. a Magyar Kormány tagjai az elmúlt egy hónapban mit kérdeztek az MI től – keresett elemző lehetnék. Ezt pedig valaki tudja. Hogy vélekedik Ön mind erről?


Egy nagyon fontos és a jövőt alakító témára hívja fel kérdése a figyelmet. Az adott MI rendszert „hízlaló” és „okosító” adatokat az MI gyakorlatilag visszafejthetetlenül beépíti a működésébe új információkat és adatokat hozva létre. Az így kialakult MI rendszer maradni fog ezeknek az azt kifejlesztő technológiai cégeknek a tulajdonában, ezért is pumpálnak a fejlesztésbe óriási pénzeket. De ezen a ponton a kritikus gondolkodásunkat sem szabad elveszítenünk, hiszen nem biztos, hogy az adott MI rendszer által átforgatott eredmény 100%-ban helyes lesz, így egyelőre a legnagyobb érték megítélésem szerint is éppen az, ha azt tudjuk, hogy milyen információkat és adatokat tesznek az óvatlan felhasználók az „ingyenesen” elérhető rendszerekbe. Ha üzleti adatainkat nyílt rendszerekbe visszük be, azoknak a titkosságát mi magunk szüntetjük meg. Úgy gondolom meg kell mindenkinek értenie, hogy az adat tényleg óriási érték és azokra vigyáznunk kell, ahogy tisztában kell lennünk a kiberbiztonsággal kapcsolatos alapvető szabályokkal is.

Mivel az MI mindenki számára elérhető, nyilvánvalóan mostmár nem az lesz versenyelőnyben, aki használja ezeket a rendszereket (hiszen ez mindenkire igaz lesz), hanem azoknál, akik ezeket a rendszereket profi módon tudják alkalmazni. Leginkább ezt a sakkhoz tudnám hasonlítani, az MI rendszerek a mi érdekünkben való hadba állítása ugyanis stratégiai szemléletet kíván. Egy jó vezető jó stratéga, akinek ma már az MI-t is jól kell tudnia használni. A KKVHÁZ MI Bizottságával célunk, hogy ebben nyújtsunk segítséget meghatározva és támogatva az MI Nemzeti Célokhoz igazodó MI KKV Célokat.

Köszönjük az beszélgetést, munkájához további sikereket kívánunk!


[1] MI rendelet (https://eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=CELEX%3A32024R1689&qid=1739633613548#ntr20-L_202401689HU.000101-E0020) : 3. cikk 1. „MI-rendszer”: gépi alapú rendszer, amelyet különböző autonómiaszinteken történő működésre terveztek, és amely a bevezetését követően alkalmazkodóképességet tanúsíthat, és amely a kapott bemenetből – explicit vagy implicit célok érdekében – kikövetkezteti, miként generáljon olyan kimeneteket, mint például előrejelzéseket, tartalmakat, ajánlásokat vagy döntéseket, amelyek befolyásolhatják a fizikai vagy a virtuális környezetet;

Ikonképünk AI által generált kép – Microsoft Copilot

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/