Barion Pixel Zugló is KKVBARÁT - KKVHÁZ | megtudhatja + elmondhatja + ott lehet

Zuglót a 2017-es tevékenysége okán választotta a KKVHÁZ közössége KKVBARÁT® kerületnek.
Az elismerést már decemberben megkapta a Zugló, de most került sor arra, hogy a kerület vezetése át is vegye a díjat.
2018-ban Zugló élénken nyit a vállalatok felé. Mind az információ adásban, mind a vállalkozók felé való lehetőségek bővítésében szeretne a kerület továbblépni. Erről folytatott tárgyalást Karácsony Gergely Zugló polgármestere, Tóth Miklós kabinetfőnök helyettes és Páricsi Zoltán a BKIK Zuglói Tagcsoport elnöke, valamint Gulyás József a KKVHÁZ Zrt vezérigazgatója és Lencsér László foto, videó, web újító szakember.
A Felek áttekintették a kerület elképzeléseit, lehetőségeit, és a a BKIK valamint a KKVHÁZ kínálta szolgáltatásokat, referenciákat. Abban maradtak, hogy a vendégek hamarosan előállnak egy a képviselő testület elé is vihető elképzelés csomaggal. Egyetértés, volt abban, hogy nem csak az országban, de a kerületben is kiemelten fontos a családi a mikro a kis és közép, de a nagyvállalatok motiválása, helyzetbehozása. Ebben vár majd segítséget a kerület a BKIK-tól és a KKVHÁZ-tól egyaránt. A beszélgetés végén készült a fotó, ahol balról jobbra haladva Lencsér László web megoldások specialistája; Páricsi Zoltán BKIK Zuglói elnök, Karácsony Gergely polgármester és Gulyás József a KKVHÁZ vezérigazgatója látszanak

 

 

About Post Author