A zalai KKVHÁZ lepipálta a budapestit!
Este 18 óra körül izgatottan gyűltek össze a résztvevők a kanizsai Kőnig Hotel konferencia termében. A szokatlan lebonyolítási mód fokozta a várakozásokat. A hazai klub kultúrában nem teljesen szokványos, hogy a témát egymással versengő asztalok vitatják meg, hogy azután az asztalok képviselői már a színpadon mérjék össze a tudásukat.
Egymást meghallgatni, egymás véleményét akceptálni. Ez az igazi kitörési pont. A klub estek igazi lényege pedig a kapcsolatépítés és a kapcsolattartás. Lehet e jobban megismerni valakit annál, mint ha vitatkozunk egymással. Aligha.
Nagy sikert arattak az első est díszvendégei is. Volt aki csendben megjegyezte: álmában sem gondolta volna hogy ilyen felkészült és víziókkal rendelkező vezetői vannak a megyének. És valóban, dr Pál Attila megyei alelnök és Cseresnyés Péter Nagykanizsa polgármestere, a vitaindító pódium beszélgetésen, nem hagytak kétséget a felöl, hogy a zalai problémákat országos összefüggésben is látják, határokon átívelő koncepcióik vannak, a rég keresett összefogást a megyében ők már nem keresik hanem építik. Nagy tapsot kaptak!
Az est hangulatáról szóljanak a statisztikák |
Milyen gyakran legyen KKVHÁZ Vitaest a megyében? | |||
Negyedévente | havonta | kéthavonta | lokális aktivitástól függően |
13 | 4 | 1 | 1 |
Melyik napon legyen? | |||
Hétfő | Szerda | Csütörtök | Péntek |
4 | 3 | 1 | 11 |
Hány órakor kezdődjön? | ||
16 óra | 17 óra | 18 óra |
2 | 7 | 10 |
Tetszik a vitaasztalos lebonyolítás? | |
Igen | Nem |
16 | 1 |
Milyen témákat látna a legszívesebben? | |||||
gazdaság | társadalom | kultúra | közösségépítés | egészségügy | Ipar |
15 | 5 | 2 | 1 | 1 | 1 |
Vállalna-e klubtagságot? | |
Igen | Nem |
10 | 7 |
Jól érezte magát? | |
Igen | Nem |
18 | 0 |
Kevés szó esett a KKVHÁZ-ról magáról: hiánypótlásként .
A vita résztvevői |
|
1. Cseresenyés Péter 2. Dr. Pál Attila 3. Plótár János 4. Dr. Keller Krisztina 5. Nagy András 6. Halász Gyula 7. Belasics Kata 8. dr. Etler Ottó 9. Bartha László 10. Doucha Ferenc 11. Dr. Németh Györgyi 12. Vass István 13. Hella Ferenc |
14. Horváth Balázs 15. Kerekes Gábor 16. Mihovics Zoltán 17. Juhász Imre 18. Musits Róbert 19. Mezei László 20. Cserti Csilla 21. Rudolf Nikolett 22. Rudolf Tamás 23. Gulyás József 24. Varga Zoltán 25. Farkas Tibor 26. Károssy Gergő |
Győztes asztal | ||
Mezei László Kanizsa Energetika |
Hella Ferenc Református Egyházközség |
Rudolf Tamás Kanizsa Infó Kft. |
A rendezvény üzenete:
A Nyugat Dunántúli régió legfejletlenebb térsége Zala. De éppen ebben a hátrányosabb helyzetében áll a lehetősége is, hiszen itt az összefogás nagyobb szükség mint máshol. Rendelkezésre állnak erőforrások is, gondoljunk csak a termálkincsre, a kitüntetett logisztikai helyzetre, vagy a kihasználatlan agrár potenciálra. Különös lehetőség a szlovén határon átívelő kapcsolatépítés, és reméljük ilyen lesz a horvát is.
Az, hogy a vidék Magyarországán még fontosabb a párbeszéd a kanizsai est is bizonyította. Ilyen élénk vitát a fővárosban még nem láttunk!
Köszönet a megyei vezetőknek a házigazdáknak