News & Blog

Versenyképesség növelés a településeken

Van tennivalójuk bőven az önkormányzatoknak is.

A hazai kisvállalatok versenyképességének a kérdése régen foglalkoztatja a kormányzatot. Égető szükség is van a fejlesztésre, mert különösen a mikró vállalatok körében rendkívül nagy hiány van a vállalatvezetési tudásban, a digitalizációs képességben, a jogszabály figyelésben. Ezeket a tényezőket tetézik még a pályázati és hitelhozzáférés nehézségei.
Nem túlzás kijelenteni, hogy a KKV szektor felemelése az egész gazdaság versenyképességét is megemeli.

Számos intézkedés látott már napvilágot. Az adószakmai könnyítések, a jogszabály deregulációk, a KKV pályázati lehetőségek sora, mind ebbe az irányba mutatnak.
Tennivaló maradt bőven.

Nagy örömmel kapcsolódtam a KKVHÁZ kezdeményezéséhez, ahol az a felvetés született, hogy az önkormányzatok is tekintsék át, mivel támogathatják a területükön működő kisvállalatokat. Tudom triviális kijelentés, de hajlamosak vagyunk elfelejteni, minden vállalat valamely önkormányzat területén működik. Vannak sokan olyanok is, amelyek egyszerre több településen is jelen vannak. Kicsit sem mindegy a működésük szempontjából, hogy az adott képviselő testület, a polgármester, vagy a hivatali apparátus milyen szívvel érez a település vállalkozásai iránt.

Van egy, még a rendszerváltás során beidegződött érzés, ami – nem minden alap nélkül – a vállalkozókat kicsit ügyeskedő, gyakran okvetetlenkedő, szereplőként azonosítja.
Az önkormányzatiságban (is), természetesen van egy csapda helyzet. 5 évente a polgármestert, a képviselő testületet a lakosság választja és nem a vállalkozói szféra.

Sok jó példa van arra, hogy a két társadalmi csoport érdekei egybeesnek, de akad bőven a lakosságot és a vállalkozói világot szembeállító helyzet is.

A megkezdett közös gondolkodás a KKVBARÁT Önkormányzat márkanév alatt indult. Nagy örömömre a Börzsöny szívében Szokolyán találkozott velem a KKVHÁZ kezdeményezése és én jó szívvel álltam az élére ennek a mozgalomnak.

       

A szervezőkkel abban maradtunk, hogy igyekszünk, kisvárosokban, nagyközségekben, községekben megnyerni az önkormányzati vezetést, hogy lépjenek be a közös gondolkodásba.
Tudjuk, hogy a megyejogú városok, járási székhelyek, rendelkeznek vállalkozásfejlesztési stratégiákkal, de legalább is elképzelésekkel. A kistelepüléseken ennek kevesebb a tetten érhető nyoma.
A munka úgy indul, hogy szerte az országból, vármegyénként legalább egy települést meggyőzünk arról, hogy üljünk le közösen beszélgetni. (ONLINE)

A reményeink szerint a mintegy 20-25 település, még elég hatékony maradhat egy közös helyzet analízis, és egy best practice leltár felvételéhez. Talán nem túlzottan optimista az a megközelítés sem, hogy kifejezetten jó, új javaslatokat is fel tudunk mutatni.
Ezekkel az eredményekkel szeretnénk a kormányzatot megkeresni és támogatást kérni az újfajta gondolkodáshoz. (Már érkezett biztató visszajelzés) A felvetéseinkkel elmegyünk majd a nagyobb településekhez és ilyen módon szélesítjük a közös gondolkodást.

Mára megérett a helyzet arra, hogy a korábban sokszor rossz szájízzel általánosítva emlegetett vállalkozókat, a települések – azoknál, akik megérdemlik – a saját jólétük letéteményeseként, adófizető, munkahelyteremtő szervezeteknek lássák. Megérett a helyzet arra, hogy a lakossági érdek és a vállalkozói érdek közelítsen. Megérett a helyzet arra is, hogy a közvélemény meglássa, hogy akár csak a legkisebb vállalkozás vezetése is, nagy felkészültséget igényel (adózás, munkajog, digitalizáció, és számtalan más), és az elvégzése tiszteletet érdemel.
Akkor, ha a kezdeményezésünk csak annyit is hoz, hogy sok településen nem a vállalkozóról, hanem a MI vállalatunkról beszélnek majd, már megérte az erőfeszítéseket.
Kérem azokat a kollégáimat, akiket megfogtak a felvetéseink és részt vennének a közös gondolkodásban jelezzék ez felénk a kkvhaz@kkvhaz.hu email címen.

Velünk párhuzamosan megkezdték a közös gondolkodást a nagyvállalatok is. A KKVBARÁT Nagyvállalat gondolkodás a kaposvári KOMÉTA ügyvezető helyettesének Dr. Prohászka Balázs vezetésével ikertestvére az önkormányzati kezdeményezésnek.

Köszönöm a figyelmüket.

Némethné Pintér Csilla
Szokolya község polgármestere
a KKVHÁZ KKVBARÁT Bizottsága elnöke

A képek forrásai:
https://www.kiralyreti-erdei-vasut.hu/szokolya/
https://www.szokolya.hu

Némethné Pintér Csilla

Önkormányzati Bizottság
elnök

1 Comment

  1. Istvánné Szabó 2023.10.11.

    A Polgármester asszony nagyon jól látja az Önkormányzatok és Vállalkozások között fennálló helyzetet. Kiváló ötletnek tartom az érintettek közötti együtt gondolkodást. Véleményem szerint Szokolya polgármesterének személye garancia a kezdeményezés sikerére.

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/