News & Blog

Nagyvállalati és önkormányzati összefogás a KKV szektorért

A KKVHÁZ 2023. szeptember 11-én, délután a Pénzügyminisztériumban tartotta hagyományos KKV csúcstalálkozóját. Az esemény díszvendége ezúttal Somogy Vármegye volt.

Képviseltette magát a kormányhivatal, a kamara, az egyetem és a szakképzési centrum is. Bemutatásra került a KKV Somogy vármegyei nagykövete Pfundt Szilvia, a kaposvári Happy End online nyelviskola tulajdonosa.
A vármegyéből számos kisvállalat mutatta be termékeit szolgáltatásait.
Gulyás József a KKVHÁZ elnöke jelezte, hogy szervezetük az érdekegyeztetés fontos szereplője kíván lenni a kisvállalati világ, az érdekvédelem, az egyetemi tudásközpontok és a kormányzat között. Az eseményen kiemelt előadást tartott Szolnoki Szabolcs, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium technológiáért felelős helyettes államtitkára.

Markáns bejelentésekre is sor került.  Prohászka Balázs a kaposvári KOMÉTA ügyvezető helyettese állt a KKVBARÁT Nagyvállalatok közös gondolkodás élére. Mint mondta, -„az ország akkor lesz versenyképes, ha nem csak fejlett nagyvállalatai, hanem versenyképes kisvállalatai is vannak. Ez a nagyok tudásátadása nélkül aligha valósul meg.”

Némethné Pintér Csilla Szokolya település polgármestere pedig a KKVBARÁT Önkormányzatok összefogását indítja. A polgármester asszony világossá tette: „minden vállalkozás valamely önkormányzathoz tartozik, és az ország versenyképessége szempontjából nagyon nem mindegy, hogy ott milyen támogató közeg veszi körül. A településvezető egy mondattal érzékeltette a kezdeményezés lényegét. Az eddigi kicsit lesajnáló, az ügyeskedésre utaló „a vállalkozó” kifejezés helyett, arra biztatjuk a településeket, hogy a befogadó, lelkesítő „a mi vállalkozónk” jelzővel illessék az egyébként bonyolult feladatokat ellátó, munkahelyeket teremtő vállalatvezetőket.

Az esemény képgalériája:

 

 

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/