Barion Pixel Magyar tudás Amerikából - KKVHÁZ | megtudhatja + elmondhatja + ott lehet

Együttműködés az etikusan vállalkozó fiatalokért, a versenyképes kisvállalatokért

Együttműködési megállapodást kötött a MICE Program Alapítvány és a Magyar Gazdaság Kávéháza Klub (KKVHÁZ).
Az együttműködés célja, hogy összehangolják a MICE már 20 éve sikeres Képzett fiatalok a jövőért című – középiskolás tanulóknak szóló – vállalkozási ismeretek- vállalkozási kultúra képzést a KKVHÁZ kisvállalati felsővezetőknek szánt és már fejlett szoftverrel támogatott képzési rendszerével.

A MICE kuratóriumának elnöke – a New York állambeli Buffalo-ban élő, az IT szektorban kiemelten sikeres üzletember Mészáros László elmondta, hogy az együttműködés jelentős lendületet ad majd az amerikai-magyar kisvállalati tapasztalatcserének és a fiatalok kapcsolatépítésének is. Gulyás József a KKVHÁZ Klub elnöke reményét fejezte ki, hogy a kapcsolattal egy új dimenzió jön létre, hiszen eddig a hazai kisvállalatok egymás tapasztalataira támaszkodtak, a tengeren túli tudással felgyorsulhat a hazai fejlődés.
Zentai Gábor a MICE magyarországi képviselője pedig arra mutatott rá, hogy az együttműködés tovább fogja gyorsítani a határon túli kapcsolatokat is mind a fiatalok képzésében, mind a vállalkozói ismeretek megosztása vonatkozásában egyaránt.

ikonkép forrása: www.origo.hu

About Post Author