A Koronavírus járvány a végéhez közeledik. Ez igaz Európára, Magyarországra, a gazdaságra, de a lelkekre is.
Furcsa lesz amit mondok, mindenki félve várja az újrakezdést. A korlátozások idején nem voltunk a magunk urai, ezért nem is voltunk teljesen felelősei sem a velünk történő dolgoknak. Ez fog hirtelen visszafordulni. Kicsit olyan ez, mint egy baleset után eszmélni a kórházban.
Akkor tudjuk meg, a többiek hogyan sérültek és azt is, velünk mi történt tényleg. Van, akit már aznap hazaengednek, de olyan is előfordul, hogy a beteg szomorú hírt kap.
Összefoglaló videó megtekintése >>
Ez az eszmélés kezdődik most.
Kiderülhet, tényleg elvesztettük e az állásunkat, vagy jön a telefon és visszahívnak bennünket. Kiderülhet, hogy kap e a cégünk megrendeléseket újra, vagy annál nagyobb a baj. Kiderülhet, hogy mi jogosultak vagyunk e valamilyen támogatásra, vagy sem. Kiderülhet, mennyire sérültek hazánk vízzáró ajtói. Recesszióba kerülünk, csökkennek az ingatlanaink értékei, inflációba sodródunk, oda a tervezett tengeren túli nyaralás, új autó vásárlás, vagy akár a hétvégi bevásárlás is? Az is lehet, hogy épp nem, mert máshol nagyobb a baj és mi relatíve még jól is járunk.
Mindenkit borzongással tölt el, hogy folytatni kell a küzdelmet. Mindenki ismét magáért lesz felelős. Kezdődik az egymásra mutogatás. Utólag sokan tudják majd, mit is kellett volna tenniük a többieknek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim ez következik.
Ne legyenek kétségeik a KKVHÁZ at is elérték ezek a dilemmák. Mi ebből a helyzetből azzal kívánunk kitörni,
hogy beszélünk erről és a korábbiaknál is kreatívabban közelítünk a küldetésünkhöz. Aki ott akarja folytatni, ahol abbahagyta, hibázik.
Provokatív felvetések
A reakciót kevesen 6% tekintette tökéletesnek, de 66 % többnyire jónak ítéli. Tekintve hogy a kitöltők magyarok, ebben benne van a hazai intézkedések elismerése is. Összességében 26 % azonban gyengének tartja az egyes országok intézkedéseit.
A válaszadók 66 % mélyebb válságot vár mint a 2008 as. Ez lehet önbeteljesítő prófécia is. 20 % határozottan kisebb ügynek tekinti a korona vírus járvány okozta gazdasági kárt mint a 2008-as jelzálog hitel válság által indított recesszió.
66% igen – többnyire igen. Ez arra kényszerít minket hogy megkeressük a tanulságokat
59% igen többnyire igen, ami arra kényszerít bennünket hogy válaszoljunk arra, hogyan
Összefoglaló videó