News & Blog

KKVHÁZ Megyék Versenye 2018

Még hármat kell aludni és kezdődik a KKVHÁZ Megyék Versenye 2018!
A fő téma a versenyképesség.
A KKVHÁZ a 2019-es évben a start up okra és a versenyképességre koncentrál.
Három értékes vitaindító munka érkezett.

Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara KKV csapata Ráthy István Hajdú Bihar megye csapatkapitánya és Csuri Ferenc a KKVHÁZ partnere, interim menedzser, a JVSZ KKV bizottsága elnöke írásai

A verseny az összefogásról szól. A kávéházi vitaasztalokhoz 3-4 csapat ül le. Maguk közül várhatóan éles vitában egyet választanak ki, aki a versenyképességről a színpadon várhatóan a legokosabbakat mondja majd.
Nagy áldozatot hoz aki átengedi a színpadot, mert az hangfelvételt, fényképeket, szereplést, reklámot, hírnevet eredményez.

Mégis, miért is fognának össze az asztaloknál? Azért, mert ha az ő jelöltjük szerepel a legjobban a színpadon, akkor majd ő az egész asztalát beviszi a végső döntőbe. Az asztaltársaság minden tagja megkapja az áhított szereplés lehetőségét, a reklámot a hírnevet.

Még az is a végső győztes lehet, aki az első fordulóban szerényen háttérbe húzódott.
Habitustól függően, lehet versenyezni, lehet a csapatokat segíteni és lehet nézőként szemlélődni. Aki szívesen venne részt a Pénzügyminisztérium Nagytermében november 12-én hétfőn 15:00 – 18:00 között egy pezsgő eseményen és még nem regisztrált ITT most még megteheti.

Kávét, pogácsát és ásványvizet ne hozzon! Névjegykártya, vagy szórólap, esetleg reklám roll up nélkül ne jöjjön! Kifejezetten azoknak ajánljuk,akik üzleti kapcsolatot keresnek, a tudásukat szívesen megosztják és szeretik a közösségi élményeket.

Szeretettel várja Önt is a KKVHÁZ Csapata

 

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/