Barion Pixel KKVHÁZ – a Pénzügyminisztériumban - KKVHÁZ | megtudhatja + elmondhatja + ott lehet

A legendássá vált vitaklubunk a Magyar Gazdaság Kávéháza ismét kinyit a Pénzügyminisztériumban.
2023 május 8-án (hétfőn) 16:00 – 18:00 óra között
1051 Budapest, József nádor tér 4.

A vezértémánk ezúttal a versenyképesség lesz, a vitakérdés pedig így hangzik majd:
„Mit tesz és mit kér a KKV szektor a magyar gazdaság versenyképességének növelése érdekében?”

A résztvevők irányított véletlen leültetése a vitaasztaloknál, -figyelünk, hogy azonos vállalatot, vagy intézményt képviselők ne kerüljenek egy asztalhoz. A köszöntések és a nyitó előadás után az asztaloknál moderált vita kezdődik a kijelölt témáról. A párhuzamos viták során az asztaltársaságok szószólót választanak, akik később a színpadon fejtik ki a gondolataikat. A prezentációk egy versenyt is jelentenek, aminek az eredményét az összes megjelent dönti el. A győztes nem egyedül nyer, hanem az egész asztala kap ajándékot.
Ez arra tanít, hogy háttérbe szorítva a személyes hiúságot, „érdemes a legjobbat a csatába küldeni”.
Az eredményhirdetés után a díszvendég gondolataival zárul az esemény.

A kérdés több dolgot is magában hordoz. Az ország versenyképességének kérdése mindenki ügye. Nem dőlhet hátra senki, várva hogy a másik lépjen.
A kormány sem mondhatja, hogy termeljetek hatékonyabban, digitalizáljatok, kutassatok fejlesszetek, exportáljatok  – hanem ebben segítenie kell, de
A vállalatok sem mondhatják félvállról, hogy adjatok forrásokat, csökkentsétek a terheinket, redukáljátok a jogszabályokat – ja és szóljatok ha ez megvan, akkor beleállunk, elővesszük a nyelvismeretünket, a digitalizációs és menedzsment tudásunkat, …. ugye tudnák folytatni?

A feladat közös. Itt az lesz az újdonság, hogy a legkisebbek is magukra ismernek, nem elmondják nekik, – hanem megbeszélik velük.
Minden szereplőről kiderül, mi a feladata,  mi a gyengesége, és ki miben segíthet a másiknak.

Persze tudjuk, napestig sorolhatná mindenki, mit kéne tenni. A KKVHÁZ-ban a vitaasztalok abban versenyeznek, hogy kiválasszák mit tekintenek a legfontosabb tennivalónak.
A kávéházi vitabeszélgetés, a hagyományok szerint azzal zárul, hogy megfogalmazzuk a 3 leginkább fontos kérést a Kormány felé, és a legfontosabb 3 vállalást amit mi teszünk meg az ügy érdekében.

KÉRÜNK MINDENKIT, AKI BEJELENTKEZIK AZ ESEMÉNYRE, HOGY NAGYON ALAPOSAN GONDOLJA ÁT A VÁLLALÁSAIT ÉS A KÉRÉSEIT EGYARÁNT!

Kiket várunk a Pénzügyminisztériumba:
Kormányzati döntéshozókat – a vállalati világ legkisebbtől a legnagyobb szereplőiig sokakat, a képzés bonyolult világának részeseit – azokat akik érdekeket védenek – a KKVBARÁT önkormányzatokat – kutatókat – tanácsadókat – érdeklődőket. És sok fiatalt, akik pillanatokon belül a magyar gazdaság markáns szereplői lesznek.

Kérjük regisztráljanak

About Post Author