A Pénzügyminisztériumban sok, a szektorért elkötelezett szakember találkozott.
A fő szabályok a következők voltak:
Aki kritizál mondjon javaslatot is.
Csak jó szándékú, építő hozzászólást ér mondani.
Nem tudunk, és nem is akarunk profibbak lenni a kormányzatnál, fenntartjuk a tévedés jogát.
Négy vezértéma van immár évről évre: a KKV szektor szabályozása, finanszírozása, képzése és az export import helyzete.
A tanácskozás nem leplezett célja: év eleji pillanatfelvétel a szektor gondolatairól a kormányzatnak, és kapcsolatépítés a megjelentek között.
Gondolat ízelítők a KKV Szektor Évindító Csúcstalálkozójáról (2020 január 6 Pénzügyminisztérium)
– Az első 2 hozzászóló azt javasolta, hogy az ellenőrző, segítő és kivételező funkciók közül erősítsék az állami intézmények a segítő funkciót.
– A jelenlegi szabályozó rendszer nem veszi kellően figyelembe a mikro vállalkozások csekély adminisztrációs kapacitását, információ és képzettség hiányát.
– Javaslat hangzott el a mentorálás kiszervezésére a NAV szervezetén kívülre.
– Javaslatot tettek szegedi kollegáink az önkormányzatok bevonására a mikro és kisvállalkozások menedzselésébe és mentorálásába.
– Javasolták továbbá a kompetencia kialakítást célzó képzés tananyagának és tantervének elkészítését és elérhetővé tételét is.
– Fontos javaslat született a finanszírozási nehézségek, késések áthidalására faktorálás és más megelőlegezési formák bevonásával, értékes, elfogadott jó
pályázatok esetén.
– Javaslat született a bankok szemléletmódjának alapos megváltoztatására, a nagyvállalati, bürokratikus rendszerről a rugalmasabb irányba, 40 oldalas hitel-igénylési pályázatok helyett 5 oldalasok bevezetésére. ( Kis összegű mikro- és kisvállalkozási hitel kérelmeknél.)
– Fontos javaslat született az önfoglalkoztató ( 1 személyes ) vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentésére. Arra, hogy pl. 20 millió Ft árbevételig ne terhelje őket az adó adminisztráció, könnyített feltételekkel adózhassanak, esetleg ne is kelljen adót fizetniük. Az adó adminisztráció 500-600 ezer egy személyes, mikro vállalkozásnál többe kerülhet mint maga az adó bevétel. Ilyen könnyített adózási rendszerre EU-s tagállamokban van már példa.
– Jó és követendő példaként hozták javaslatba a szabályozás változtatásába az érintett szakmai-érdekképviseleti szervezet bevonását ( egyeztetések, konzultáció ) amely elejét veheti a szabályozási hibáknak vagy tévutaknak.
– Export-import vállalkozások szakember gárdája nagyon leszűkült, 500 vállalkozásnál átlagosan kb. 1,5 export üzletkötő dolgozik. Az ezeknél kisebb export-import forgalmat bonyolító 2500 vállalkozás információi a külföldi piacokról hiányosak, amelyet a kereskedelmi /külgazdasági attasékkal való jobb kapcsolat tartással lényegesen javítani lehetne.
{gallery}20200106{/gallery}