News & Blog

KKVBARÁT® Önkormányzatok

A KKVHÁZ hagyományos évzáró rendezvénye a KKVHÁZ Megyék Versenye december 17-én került megrendezésre.
Idén 10 megye, 10 budapesti kerület és a Vajdaság vett részt az eseményen. A megjelent 81 főből 21 fő nézőként regisztrált, de a szervezők biztatására ők is odaültek a kávéházi vita asztalokhoz.
A verseny két fordulós volt. Az első fordulóban az volt a feladat, hogy a csapatok fogalmazzák meg, szerintük milyen jegyei vannak egy a KKV szektorra figyelő KKVBARÁT® Önkormányzatnak. A döntőben pedig az, hogy milyen jó gyakorlatokat ismernek az önkormányzatuknál, illetve ők hogyan viselkednek a helyi közhatalommal, nekik milyen sikeres gyakorlataik vannak az önkormányzataikkal.
Az esemény első harmadában a meghívott díszvendégek mondták el a gondolataikat. Szepesi Balázs az ITM gazdaságszabályozásért felelős helyettes államtitkára a kormány KKV stratégiájáról beszélt, Siklós Márta a Leitner Leitner partnere az együttműködés fontosságáról szólt, azon belül is azt hangsúlyozva, hogy a vállalkozó keresse azt, mivel tehet a helyi közösségért. Glósz Andrea a Glósz és Tsa. ügyvezetője arra emlékeztetett, hogy eredményes KKV szektor csak az innovációs hajlandóság és készség megléte esetén lesz versenyképes. Külön kiemelte, hogy a KKV stratégia olyan színvonalú, ami már félig garantálja is a sikert. Dr. Funtek Zsolt a NAV Tájékoztatási Főosztálya helyettes vezetője szintén az együttműködést szorgalmazta és biztosította a megjelenteket a NAV támogatásáról arra az esetre is, amikor a KKV szektor az önkormányzataikkal karöltve javítani kívánja a térség versenyképességét.

Megkezdődött a verseny. 4 db 4 csapatot felvonultató asztal és egy 3 csapatos asztal került kisorsolásra. Az asztaltársaságok maguk közül választották ki , hogy melyikük képes az első feladatot a legjobban megoldani a színpad mikrofonjánál. A döntést azt tudva kellett meghozni, hogy aki kint nyer, az az egész asztaltársaságát a döntőbe viszi. Nem kis felelősség, nem kis kockázat.
A zsűri tagjai egyenként értékeltek. Glósz Andrea a Glósz és Tsa. ügyvezetője, Bartók István a Soproni Egyetem dékánja és Szögi Zoltán az EDUTUS Egyetem vezérigazgatója egyaránt a reális, együttműködésre építő előadásokat dicsérték.

A legjobb előadást Bodor Csaba a kettes asztaltól produkálta.
A VI. kerület Terézvárost képviselő szakember a BÁV Faktor Zrt. munkatársa. Remek előadó, aki jól gazdálkodik az idővel, a humorral sincs hadilábon és az egyszerű jól érthető mondatai jól követhetőek. A zsűri sok egyéb érték mellett azt emelte ki nála, hogy az előadás jól érzékeltette, az önkormányzatok a kezükben lévő nagymennyiségű gazdasági adat használatba adásával segíthetnek a legtöbbet.
A verseny döntőjébe végül visszalépések miatt két szereplő lépett: a már említett Bodor Csaba és az V. kerület Belváros – Lipótváros képviseletében Hegedűsné Bereczky Katalin a King Home Kft-től.
A zsűri döntése értelmében a legeredményesebb megye pedig Bács-Kiskun megye lett.

Gulyás József a rendezvényen köszönetet mondott mindenkinek, aki ezen a Karácsonyközeli időpontban időt, energiát nem kímélve eljött kapcsolatot építeni, közösséget szervezni. Külön köszönet azért, hogy az idei témát, az önkormányzatok és a vállalatok viszonyát mindenki a KKVHÁZ stílusához és hitvallásához igazítva politikamentesen és építő jelleggel tárgyalta. A főszervező köszönetet mondott azért is, hogy a vélemények az együttműködést hangsúlyozták. Azt észrevételezte a vezérigazgató, hogy túlzásba sem kell esni. A hatalom mindenkori dolga, hogy elsőként segítse, informálja a lakosság után a vállalkozásokat is.
Ugyanakkor reális az az álláspont is, hogy okos az a KKV, amelyik ezt nem feltétlen várja, hanem maga kezdeményez.

A témát folytatni fogják. A december 17-i verseny fő üzenetének azt kínálta, hogy ha más nem is változna, változzon csak annyi:
Egy önkormányzat ne a vállalkozóról beszéljen, (az ismert hangsúllyal), hanem mondja úgy: a mi vállalkozónk. De a cégvezető se az önkormányzatról beszéljen (a nem kevésbé erős éllel) hanem mondja úgy: a mi önkormányzatunk.
Ugye mindenki érti? Csak ennyi: a miénk.

Végeredmények:
KKVBARÁT Önkormányzat lett Belváros –Lipótváros és Terézváros
KKVBARÁT Megyei Közgyűlés lett Bács – Kiskun Megye Közgyűlése

Díjazottak:

Jövőnk elkötelezett építője díjat két fő kapott:

Siklós Márta a LeitnerLeitner partnere, áldozatos közösségi munkájáért és állandó innovációs törekvéseiért és a „Jövő tudatos adózói program” gondolatának a felvetéséért.
Glósz Andrea a Glósz és Tsa. Pénzügyi tanácsadó ügyvezetője az Innováció Menedzsment Akadémia létrehozásáért és állandó fejlesztéséért.

KKVBARÁT® Nagyvállalat címet kapott:
Eximbank Zrt. –Mehib Zrt. intézménypáros a hazai kkv szektor exportképességének fejlesztéséért.

Kérjük fogadják szeretettel a rendezvény képeit.

{gallery}20191217{/gallery}

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/