News & Blog

Kik nyernek a gazdaság újraindításával

Május 11-én a KKVHÁZ szavazók 2/3-a azt mondta, a korona vírus járvány nagyobb kárt okoz, mint a subprime válság 2008-ban.
Azt is mondta a többség, hogy van kisvállalati szintű tanulsága a válságnak és azt is, hogy van arra mód, hogy magunkon segítsünk és ne várjunk az államra. (persze kérjük a segítségét). Elhangzott az is, hogy elbizakodott és felelőtlen lett a vállalkozói társadalom – tisztelet a kivételnek – szükséges lenne a tartalékolás módját tanítani, de akár ki is kényszeríteni.
Az a vállalat, amelyik, bármely természeti, vagy társadalmi katasztrófától azonnal ellehetetlenedik, veszélyt jelent magára a társadalomra, mert az utcára kerülő dolgozókat utána maga a társadalom tartja majd el. A tulajdonos meg odébb áll, mint aki jól végezte a dolgát.
A KKVHÁZ június 8-án 16:00 – 18:00 között ezt a kérdést fogja feszegetni szerte az országban.
Minden megye meghívást kap a közös gondolkodásba, minden ágazat részt vehet a versenyben, a gazdasági érdekvédelmi szervezetek is bekapcsolódhatnak és minden korosztály is ott lesz a vitázók között.
A verseny részleteit hamarosan megosztjuk Önökkel. Azért hogy átlássuk a rendszert kérem itt jelentkezzen erre a mega megbeszélésre.
Kérem tudjanak róla, minden beszélgetés hang és kép felvételre kerül, ennek tudatában jelentkezzenek a versenyre.

 

{chronoforms}20200611{/chronoforms}

 

 


A részletek:

 

Időpont:2020. június 8-án ( hétfő )16:00 – 19:00 között 

Az esemény ezúttal is online módon kerül megrendezésre.

 

A téma: Mik a válság KKV szintű tanulságai?

Védnöki felkérést kapott: Szepesi Balázs az Innovációs és Technológiai Minisztérium Helyettes Államtitkára

 

Zsűri: NAV / GVH / KSH / NKFIH / HEPA / Soproni Egyetem

Meghívást kapott:

Régiók:  Bács – Tisóczki István;  Csongrád – 

Szügyi György, Győr – Sragner László, Hajdú – Ábrahám László, Komárom 

Giber Dániel, Nógrád – Bablena Ferenc, Tolna – Kocsis István,  Veszprém – Hédl Sándor; Zala – Simon Zsolt, Budapest – Dr. Tuska Enikő

Kiemelt szakmacsoportok: 
IT – Verdes Tamás;  Marketing -. Magó Botond; HR – Szabó Erika; Adó – 

Siklós Márta;

Kiemelt ágazatok: Agrárium – Ratkos József; Ipar – 

Vadnai Gábor; Turizmus – Bornemisza Miklós, Pénzügy – Aladics Sándor


Generációk: Szenior – Kovács János; Junior – Szécsi Viktória

Gazdasági Érdekvédelmi szervezetek:

JVSZ: Tálos Péter elnök
Külgazdasági Szövetség: Horváth Miklós elnök

 

Lebonyolítás:

27 Zoom szoba indul egy időben 2020. június 8-án 16:00-kor. A régiók, a szakterületek, az ágazatok, a generációk, és érdekvédelmi szervezetek belső vitájára 16:40-ig van lehetőség.

Egy Zoom szoba a moderátorral együtt legfeljebb 6 aktív vitázót fogad. 

(hallgatóságként, passzív módon mások is bekapcsolódhatnak) A rendelkezésre álló 40 percben az a feladat, hogy a Zoom szobák résztvevői, a lehető legjobban felkészítsék a moderátorukat a 17:00-kor kezdődő központi vitára, ahol 3 percben kell kifejteni a kis közösség véleményét.

Az eszmefuttatásokat a zsűri kategóriánként értékeli.

 

 

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/