2026. június 16-án immár negyedik alkalommal rendezzük meg ONLINE az Országos Adószakmai Fórumot, amelyet évek óta nagy sikerrel szervezünk. A rendezvényen a magyar adózás teljes szakmai közössége együtt keresi a megoldásokat a kisvállalatok mindennapi kihívásaira. A Fórumon – a korábbi évekhez hasonlóan – meghívottként részt vesznek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal képviselői is.
IV. Országos Adószakmai Fórum
📅 2026. június 16. (kedd)
⏰ 10:00 – 12:00 🌐 ONLINE
A fórum célja:
Még mindig igaz a sokszor hangoztatott kijelentés: Rendkívüli erőfeszítéseket kell tenni a cégvezetők képzésében.
Ebben a képzési kihívásban kiemelt szerepe van a könyvelők, könyvvizsgálók, adótanácsadók társadalmának. Ezt a látszólag kézenfekvő felismerést akkor tettük, amikor első alkalommal megszerveztük a fórumot.
A NAV évek óta innovatív megoldásokkal támogatja a vállalkozások és segítőik adózási, gazdálkodási adatokhoz való hozzáférését, valamint az adókötelezettségek egyszerűbb teljesítését.
Az esemény állandó és elkötelezett támogatója Tamásné Czinege Csilla, a Nemzeti Adó‑ és Vámhivatal adószakmai elnökhelyettese, aki évek óta személyes jelenlétével és szakmai iránymutatásával gazdagítja a Fórumot. Köszöntőjében idén is a közös felelősségvállalás és az együttműködés fontosságát hangsúlyozza, amely nélkülözhetetlen a vállalkozások és az adóhatóság közötti bizalom erősítéséhez.
Loading Viewer...
A Fórum legfontosabb küldetése, hogy javítsa a kisvállalatok versenyképességét. Ezt a tudatos vállalatvezetés eszközeinek bemutatásával tesszük, hiszen a jól működő vállalkozások magasabb nyereséget érnek el, stabilabban fizetnek adót és hozzájárulnak a közjóhoz.
IV. Országos Adószakmai Fórum
📅 2026. június 16. (kedd)
⏰ 10:00 – 12:00 🌐 ONLINE
PROGRAM :
10:00 – Köszöntők – Nemzeti Adó és Vámhivatal és a KKVHÁZ
Dr. Funtek Zsolt – Nemzeti Adó-és Vámhivatal tájékoztatási igazgatója
Tájékoztató az előttünk álló, adózást érintő feladatokról
Páricsi Zoltán – a KKVHÁZ Adószakmai Bizottságának elnöke
Kerekasztal beszélgetések – a legfontosabb kérdések nyomában
10:30-10:50 – I. blokk – A könyvelők és cégvezetők kapcsolata – hogyan lehet gördülékenyebb, hatékonyabb, konfliktusmentesebb?
Páricsi Zoltán – KKVHÁZ Adószakmai Bizottságának elnöke, a VOSZ Budapesti és Pest Vármegyei Regionális Szervezetének elnökségi tagja, a BKIK Számviteli, Adótanácsadó, Könyvelői és Könyvvizsgálói Osztály elnöke
Kiss Katalin – Ecovis Audit Könyvvizsgáló és Tanácsadó Kft. könyvvizsgáló, partner
Harkai István – Minősített Könyvelők Egyesülete elnök
A blokk moderátora: Fekete Márk, a KKVHÁZ Kontrolling Bizottságának elnöke
10:50-11:10- II. blokk – Az adóhatósággal való együttműködés – Milyen formák működnek jól, és hol van tér fejlesztésre?
Dr. Funtek Zsolt – Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tájékoztatási Igazgató
Vadász Iván – Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete elnök
Kiss Tamás – Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Zrt., Tanácsadó üzletág, igazgató
A blokk moderátora: Galambos Tamás, humán-AI tolmács,a GTTSZ főtitkára, a Cognitudo.ai társalapítója
11:10-11:30 – III. blokk – Az adminisztráció csökkentése – valóban lehet könnyíteni a sokat szidott terheken?
Dr. Kerékgyártó Gábor – Magyar Kereskedelmi és Iparkamara főközgazdász
Dr. Kárpáti-Daróczi Judit – EDUTUS Egyetem, egyetemi docens
Mizsányi Attila – Nemzeti Adó – és Vámhivatal Kockázatelemzési és Adattudományi Főosztály főosztályvezető
Kovács Dénes – Forint Soft Kft ügyvezető, Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete alelnök
A blokk moderátora: Házy Attila, kommunikációs szakember, a KKVHÁZ alelnöke, a balassagyarmati városi média vezetője
11:30- 11:50- IV. blokk – Jogkövetés támogatása – mit tehet az, aki szeretne szabályosan működni, de nem tud mindenre figyelni
Dr. Réder Erika – dr. Réder Ügyvédi Iroda, ügyvéd
Dr. Lambertus József Balázs – Nemzeti Adó – és Vámhivatal Központi Irányítás, Adójogi és Tájékoztatási Főosztály főosztályvezető
Kovács László – KL. Consulting Kft. tulajdonos – ügyvezető
A blokk moderátora: Dr. Pokó Diána, AI szakjogász, a KKVHÁZ MI Bizottságának elnöke
11:50-12:00 – Kérdések a szakértő vendékhez, javaslattételek és a Fórum lezárása
Kiknek szól a Fórum?
A rendezvényt ajánljuk mindazoknak, akik a magyar adórendszer működésében érintettek:
- kisvállalatok
- könyvelők
- adótanácsadók
- könyvvizsgálók
- kormányzati szakemberek
- kutatók
A beszélgetéseket támogatják és gazdagítják a KKVBARÁT nagyvállalatok, egyetemek, önkormányzatok, hivatalok, bankok, valamint AI- és digitalizációs szakemberek is.
A résztvevők javaslatai számítanak
A konferencia akkor lesz igazán hatékony, ha a résztvevők előre átgondolják a problémáikat, és javaslatokat küldenek be.
A konferencia résztvevői rangsorolják őket és a három legfontosabb javaslatot a szervezők a pénzügyminiszter asztalára helyezik.
Ez az a pont, ahol a szakmai közösség valódi hatást gyakorolhat a magyar adózás jövőjére.
Mire számíthat, aki részt vesz?
- ötleteket, amelyek azonnal alkalmazhatók a vállalkozás működésében
- kapcsolatokat, amelyek új együttműködések alapjai lehetnek
- közösségi élményt, amely ritka a szakmai online események világában
Együttműködő partnereink


REGISZTÁCIÓ
A nyitóképet AI hozta létre.








1 Comment
T. Cím!
Véleményem szerint az elektronikus ügyintézés alapjaiban jó és előreviszi a munkát. Ami hátrányos: gyakori változtatások, követhetetlen jogszabályi és technikai módosítások. A technikai változtatást sok esetben a jogszabályok változása okozza. Elvárásom lenne a szakmai szervezetekkel szemben, ( bár örülök a támogatásuknak), hogy fellépjenek az egyszerűsítés és az előírások megszüntetése érdekében. Lásd GDPR, NIS2, hiszen mi könyvelők vagyunk, nem rendőrség, TEK és nem kiberbiztonsági szakemberek. Össze kell szedni, hány jogszabály, intézményi kötelezettség terhel egy kisvállalkozót, ezek száma 5-nél több nem lehet! A rendelkezésre álló adatokból kell dolgoznia az állami szerveknek és nem többféle formában, többféle hivatalnak és nyomtatványon ugyanazt leadni. Már fel kell lépni az adminisztráció ellen és az adminisztrációs hibákból adódó szankciók ellen! Ne az legyen a válasz, hogy EU-s előírás, őket is mi választjuk, képviseljék az érdekeinket. Az érdemi munka és a józan paraszti ész lassan életünkben csak 10%-ban szerepel, a többi csak idő és pénzpazarlás!
Környezeti fenntarthatóságról és könyvvizsgálatról is csak annyit, nem 200 oldalon kell alátámasztani, hogy valami megfelelő, mert az megfelelő. Ami nem jó, azt úgysem papírozzák, környezetvédelmileg pedig gyártani sem szabadna bizonyos termékeket, nem papírozni, hogy egyébként milyen környezetbarát. Pl. műanyag termékek