News & Blog

Nem szeretném kultúrával foglalkozó szakértőtársaim kenyerét elvenni, de a hely amire szeretném a figyelmet felhívni jobbára még ismeretlen a szakértők előtt is.

A Hangistálló!
Zene és Szó az istállóban!
A Hangistálló a Vértes és a Gerecse hegység között a völgyben, Nagyegyházán található, Budapesttől 42 km-re. Ötszáz négyzetméteres alapterületű,több mint 100 éves istállóépület, mely a Battyány grófok birtokának részét képezte. Később a bicskei mg.tsz. tulajdonába került. Gyapjúmosásra-szárításra, és terménytárolásra használták. Jelenleg a Hangistálló Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft. tulajdona.
A közel 200 lelket számláló kis falunak se temploma, se faluháza, nincs tehát közösségi épülete. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a Hangistálló, mely az itt élő Ribli Ilona csellóművész és családja kezdeményezésére, Hegedűs Imre, a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. igazgatója támogatásával folyamatosan felújításra kerül és már nemcsak Nagyegyházának, hanem a környező településeknek, mint pl.: Óbarok, Csabdi, Vasztély, Mány, Alcsútdoboz, Felcsút, Bodmér, Szárliget, Bicske, Tatabánya,- kulturális programlehetőséget, igazi közösségi teret biztosít.
2008. december 20-án volt az első (karácsonyi) komolyzenei hangverseny, mely az itt megalakult Tátrai Vilmosról elnevezett kamarazenekar első bemutatkozásának időpontja.
Az azóta is folyamatosan szerveződő koncertek, rendezvények, képzőművészeti alkotó tábor, falunap, kézműves vásár stb. nagy sikerrel folytatódnak.
A szervező a Hangistálló Kft, melynek elsődleges célja a faluközösség építése, a helyi specialitások megismertetése, a magyar kultúra hagyományainak megőrzése.
A szervezők szakértelmének és a helyiek lelkesedésének köszönhetően a kezdeményezés lassan fejlődik. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal együttműködésben sor került már egy gyalogtúrával kombinált zenei napra is.
Az épület kívülről nem mutatja még igazi arcát. Egy nyertes pályázatnak köszönhetően tavasztól, a belsőhöz méltó állapotba fog kerülni. Az épület belseje már megújult, fűthető, hangulatos. Az épület mellett épült kemencében készült finomságok fokozzák a programokon résztvevők élményeit.

November 20.-n újabb élménnyel gazdagodhat, aki ellátogat Nagyegyházára. Zenei csemege, ínyenc falatok, szép borok, házi sör, barátságos emberek várják a látogatót.

Bővebb információ www.hangistallo.hu

Kár kihagyni.

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/