News & Blog

Hamarosan jön az újragondolt eÁFA

Idén ősszel várhatóan végre elindulhat az automatizált áfabevallás tesztelése, és 2024-re tervezik a rendszer élesítését.
E szolgáltatás bevezetését 2021-re már majdnem befejezték, de az utolsó pillanatban elhalasztották az indulást. Ez azonban nem jelentette a fejlesztések felfüggesztését, a munka az elmúlt időben is folytatódott. Ugyanakkor ez alatt az eredeti koncepció mellett egy másik megoldást is kidolgoztak, így már nemcsak a kisebb vállalkozásoknak lesz hasznára a szolgáltatás, hanem a legnagyobb vállalatok is egyszerűsíthetik majd áfabevallásuk elkészítését.

A 2021-ig tervezett eÁFA szolgáltatás lényege, hogy az online számla- és pénztárgép, valamint vám adatok felhasználásával a NAV automatikusan elkészíti az áfa bevallás tervezetét, amelyet egy webfelületen keresztül véglegesíthetnek az adózók. Ez a kis forgalmú, egyszerű tevékenységű, jellemzően kisebb méretű cégeknek segíthet az áfabevallást gyorsítani, a nagyvállalatok összetett ügyviteli folyamatait azonban nem képes egyszerűsíteni. Ezért az adótanácsadó és a számviteli szakma, valamint az érintett cégek a szolgáltatás bővítését javasolták. Elsősorban a NAV-nál lévő adatok és az áfaanalitika feldolgozható formában való letöltését, az online pénztárgépek naplóállományának lekérdezését, valamint az áfa adatok ellenőrzés utáni feltölthetőségét egyszóval a gép-gép kapcsolat megvalósítását igényelték.

E kérések hívták életre az áfabevallás egyszerűsítésének egy másik lehetséges koncepcióját: a gép-gép (machine to machine), vagy röviden M2M kapcsolaton keresztül történő áfabevallást. Vagyis az adózók, illetve könyvelőik és adótanácsadóik szoftverjei és a NAV adattároló számítógépei egymással kommunikálva véglegesíthetik majd az áfabevallást.

Ennek megvalósításához az úgynevezett SAF-T (’standard audit file for tax’) program előrehaladása is hozzájárul. A SAF-T lényege, hogy a vállalati és a könyvelési rendszerekből egységes és kötött szerkezetben – egy XML adatfile-ban – szolgáltatnak adatot az adóhatóság részére, vagyis az adózó teljes könyvelési anyaga és egyéb kimutatásai átadhatóvá válnak. A SAF-T teljes rendszerének fejlesztéséből az elmúlt időben kifejezetten az áfabevalláshoz kapcsolódó részfeladatokra koncentráltak, és 2022 szeptemberében nyilvánosságra is hozták a standard áfa kódokat, valamint az eÁFA és M2M tervezeteket, amelyek a további kommunikáció alapjai lesznek. 2023 elején pedig publikálták az interfészspecifikációt, folyamatleírásokat és az XSD-sémákat is, a könyvelőprogramok és az eÁFA-bevallás összekapcsolására.
Ezzel lehetővé válik a két irányú adatcsere az adózók és a NAV gépei között. Nemcsak a hatóság kapja meg a vállalkozások adatait, hanem vállalatok is importálhatják a NAV-nál lévő adatokat saját ügyviteli rendszerükbe. A szolgáltatás működéséhez és azon belül az áfa-analitika automatizálásához standardizálni és bővíteni kellett az áfabevallás adattartalmát.

A megvalósításához szükség volt az adattartalom legmagasabb szintű egységesítésére standard adókódok segítségével. Ezért kialakítottak egy általános, bővíthető és a változásokat követni tudó kódolási rendszert. Így egyértelmű lesz, hogy egy a bizonylaton szereplő információt a jelenlegi áfabevallás melyik sorába kell írni, illetve hogy milyen adókulcsot kell alkalmazni. A standard adókódhoz további információkat, jelzéseket lehet majd kapcsolni, amellyel az információ még tovább finomítható.

Ezután tehát nem lesz szükség az áfa-analitika manuális átforgatására a bevallás elkészítéséhez, és a belföldi beszerzések tételes adatait tartalmazó M-lapok kézi kitöltése is megszűnik. Az adatletöltés segítheti továbbá a könyvelés ellenőrzését, gyorsabban feltárhatják az adminisztrációs hibákat. E mellett a számlaadat-szolgáltatás warning üzeneteit is el fogják küldeni a vevők részére, így a partnerek azonnal ki tudják majd javítani az esetlegesen elrontott számlákat.

Ezután tehát 3-féle módon lehet majd elkészíteni az áfabevallást. Az M2M mellett használható lesz a 2021-ben bevezetni tervezett eÁFA és a hagyományos áfabevallási rendszer (ÁNYK) is. Vagyis az adózók akár továbbra is elkészíthetik az áfabevallásukat a korábbi, megszokott módon – melyet a könyvelési szoftverek egyébként már most is automatizálási szolgáltatásokkal támogatnak.

Most szeretnénk egy kissé felfrissíteni a 2021-ben már bemutatott eÁFA bevallási tervezetet működésére vonatkozó információinkat, melyek a kisebb vállalkozás számára valóban segítséget jelenthet majd. Az adóhatóság az adóalany rendelkezésére bocsátja majd az adott adómegállapítási időszakra vonatkozó, nyilvántartásában szereplő adatokat: számla szerinti bontásban és összesítésben is az adóalapot, az áthárított előzetesen felszámított és a fizetendő adót. Az adatok a hagyományos áfabevallás szerkezetében jelennek meg aggregált adatokkal, és az egyes sorok mögött megnyithatóak lesznek a számlák is. A bevallástervezet mellett az áfaanalitika is elérhető lesz, ahogy az M-lapokat is automatikusan generálja a rendszer.
Természetesen az áfabevallási tervezeteket az adózónak kell majd véglegesítenie az analitika szerkesztésével, hiszen az áfaegyenleget számos – a hatóság által nem ismert -dolog befolyásolhatja: például a számlák jogszerűsége, a számviteli, üzleti döntések vagy az online számlaadatszolgáltatásban meg nem jelenő tételek (pl. uniós és harmadik országbeli beszerzések). Az adózók tehát az áfaanalitika szerkesztésével hozhatnak majd döntéseket egy-egy tételről: levonásba helyezhetik, elhalaszthatják a levonást, vagy meghatározhatják annak mértékét.

A vevők számára lehetőség lesz kézi rögzítés funkcióval hiányzó adatokat felvinni, de a szállítók csak „más típusú” – vagyis a számlaadat-szolgáltatásban nem látható – bizonylatot lehetne rögzíteni: pl. saját erős beruházás, közérdekű, egyéb speciális jellegű bizonylatot vagy egyéb iratot.

Az eÁfa rendszer használata egyelőre nem lesz kötelező, de még ha ezzel nem is élnek az adózók, megéri legalább követni egyenlegük alakulását. Ahogy a saját kimutatásuk és a NAV tervezet közötti esetleges eltérésekre is érdemes ránézni, ugyanis ezek olyan hibákra mutathatnak rá, amelyek adóellenőrzésekre való kiválasztást generálhatnak.

A NAV M2M, eÁFA és Online Számla rendszerei egymással összekapcsolódva fognak működni. A M2M is az Online Számla technikai felhasználójával lesz használható, bár egy kissé eltérő hitelesítési megoldással, hiszen szemben az online-számla adatszolgáltatással itt nem valós idejű az adatcsere. Várhatóan az eÁFÁ-nak, az M2M-nek és az online számlaadatszolgáltatásnak is közös bejelentkezési felülete lesz. Az adatok két helyről lesznek letölthetőek: a NAV „adattóból” (nyers adatok, összesítés nélkül pl. számlaadat-szolgáltatás) vagy az eÁfA rendszerből (pl. korábban M2M beadott bevallások visszatöltése). Továbbá az M2M segítségével feltöltött adatok az eÁFA felületen láthatóak lesznek táblázatok és kimutatások formájában.

E rendszerek bevezetése az adóellenőrzési adminisztráció csökkentésével és az ellenőrzések hatékonyságának növelésével is fognak járni. A hatóság képes lesz távolról, az adózók tudta nélkül adóellenőrzéseket végrehajtani, akár a mesterséges intelligencia felhasználásával: az adatokat folyamatos ellenőrizni fogja, és kockázatelemzést fog végezni.

Ezért kell e lehetőségeket már most minél jobban megismerni annak érdekében, hogy képesek legyünk kihasználni az automatizálás előnyeit, és amennyire lehetséges magunknál tartsuk a kontrollt. Már most meg kell kezdeni üzleti folyamataink, korábbi és új partnereink, ügyleteink áfakezelésének, valamint a számlák formai és tartalmi követelményeinek átvilágítását. A felkészülés részeként olyan belső fejlesztéseket – legyenek akár informatikai vagy a feldolgozás gyakorlatára vonatkozóak – kell elvégezni, hogy minél könnyebben és simábban illeszkedhessen vállalkozásunk ügyvitele a hamarosan induló automatizált áfabevallásokhoz.

A LeitnerLeitner https://adozasrolerthetoen.blog.hu cikke

Jancsa-Pék Judit

Adószakmai Bizottság
elnök

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/