News & Blog

Lám, lám… kérd és megadatik. 1980-as években a Laci tata, a nagyapám, amikor vicces kedvében volt és a lehető legnagyobb lehetetlenséggel próbált megnevettetni, sokszor eljátszotta velem a címbéli szójátékot, s persze a választ is ő maga adta. Fiatal korában 1950 körül még szenes mozdonyt vezetett, így tudta milyen fáradtságos munka a fűtés- legyen szó mozdonyról, olaj, szenes vagy fatüzelésű kályháról.
Alig telt el 40 év és elérhetővé vált a technológia a napenergia hasznosítása terén. 2019. június 17-től pályázható a „Kiskapacitású, saját villamosenergia-fogyasztás kiváltását célzó napelemes rendszer telepítésének támogatása mikro-, kis- és középvállalkozásoknak” a konvergencia régiókban.

A lehetőség adott, a főbb szabályok nagyvonalakban a következők:

  • Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: minimum 1,5 millió Ft, maximum 3 millió Ft.
  • támogatás mértéke maximum az összes elszámolható költség 100%-a,
  • Kizárólag a fejlesztéssel érintett épülethez, vagy az épületben működő termelési eszközök villamos-energiaigényének fedezésére (megelőző 1 évben számlákkal igazolhatóan használtak)
  • minimum 7,5 kWp, maximum 15 kWp névleges teljesítményű napelemes rendszerek telepítése támogatható
  • kizárólag a fejlesztéssel érintett épület tetőszerkezetén kerülhet elhelyezésre (kivétel palatető)
  • költsége nem haladja meg a beépített napelemek összesített névleges teljesítményére vetítetten a 200.000 Ft/kWp értéket
  • egy támogatást igénylő egyszerre több támogatási kérelmet is benyújthat
  • székhelyenként, telephelyenként illetve fióktelepenként

S ahogy mondani szokták, a „tájékoztatás nem teljes körű”. Bátorítok ugyanakkor minden kkv-t, hogy éljen a lehetőséggel, zöld energia előállításával csökkentse költségeit, így a levegőnk is tisztább lesz.

Tata, én már a napnál fűtő vagyok! 🙂
Kocsis Gabriella, Alföldi Vállalkozásfejlesztő Kft

 

 

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/