News & Blog

Érdemes már most elkezdeni a fejlesztést

2016. január elsejétől csak olyan számlázó programot lehet majd használni, mely rendelkezik „adóhatósági ellenőrzési adatszolgáltatás” funkcióval. „8 hónapjuk van tehát az érintetteknek a felkészülésre, vagyis semmiképpen nem állítható, hogy a rendelkezésre álló idő nem lenne elég hosszú. Ugyanakkor mivel az informatikai rendszerek fejlesztése és bevezetése időigényes folyamat, érdemes már most nekilátni a fejlesztésnek.” – figyelmeztetett Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója.

Évek óta lépésről lépésre épül az a rendszer, amely az adózással kapcsolatos gazdasági folyamatokról szolgáltat pontos és sokszor valós idejű adatokat a hatóságnak. Az online pénztárgépek adózási morálra gyakorolt kedvező hatásán felbuzdulva, valamint az elektronikus és online számlázási programok tavalyi kötelező regisztrációjának logikus folytatásaként a NAV egy újabb terület elektronikus adatszolgáltatásának lehetőségét szeretné megteremteni. Így a folyamat következő állomása a számlázó programok adatainak elektronikus lekérdezésének lehetővé tétele.

2016. január elsejétől ugyanis csak olyan számlázó programot lehet majd használni, amely képes adatait automatikusan exportálni a hatóság kérésére. Vagyis egy ellenőrzés során megadott időtartamú vagy sorszámú számlákról és nyugtákról elektronikusan tud adatot szolgáltatni a hatóságnak. A számlázó programok adatszolgáltatási funkciója ugyan nem teremt folyamatos és valós idejű adatátvitelt, de nagymértékben leegyszerűsíti és felgyorsítja majd a lekérdezést.

Mivel az új kötelezettségre vonatkozó jogszabály 2015. február 3-án jelent meg, az érintett szolgáltatóknak és a számlázó programokat használó vállalkozásoknak még 8 hónapjuk van a felkészülésre. Ez ugyan elégségesnek – talán még hosszúnak is – tűnik, de nem szabad az utolsó pillanatra hagyni a fejlesztéseket, hiszen csak így kerülhető el az átalakításoknál sokszor tapasztalt fejetlenség.

Jancsa-Pék Judit

Adószakmai Bizottság
elnök

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/