Nagy Elek a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnöke, és Karácsony
Gergely főpolgármester közösen védnökölték a Budapest Gazdasági Kilábalása 2021
tavasz című konferenciát. Levélben üdvözölte a tanácskozást dr. Sára Botond
Budapest Főváros kormánymegbízottja, ilyen módon válaszolva a védnöki
felkérésre. A megindító hangvételű üzenete eleve meghatározta a tanácskozás
egészét.

A rendezvényt a BKIK és a KKVHÁZ közösen rendezték, de sok más ismert szervezet
is delegált szakembereket a tanácskozásra.
Ott volt a VOSZ Budapest és Pest megyei Regionális Szervezete, az Ipartestületek
Budapesti Szövetsége, a Joint Venture Szövetség, a KKVHÁZ, de a legnagyobb
létszámmal kétségtelenül a BKIK csapata, szakmai tagozatai és kerületi
tagcsoportjai vonultak fel.

Karácsony Gergely több ízben is nyomatékkal kijelentette, hogy a főváros
politikája vállalkozásbarát és a BKIK -t kiemelt partnerének tekinti, miközben
Nagy Elek sem rejtette véka alá, hogy „motiválja” és közös gondolkodásra
sarkallja az, hogy a főpolgármester védnökséget vállalt az eseményen.

Dr. Sára Botond üzenetét, Nagy Elek elnöki köszöntőjét és Karácsony Gergely
főpolgármesteri szavait sorra meghallgathatja a lent kiírt pontos perc
meghatározásokkal. Nem különben a tanácskozás 14 munkacsoportjainak a
beszámolóit.
A munkacsoportokban – mint ahogy Nagy Elek is rávilágított – az volt a
munkamódszer, hogy a szakemberek azonosítsák be a területeik legjellemzőbb
problémáit, hogy azután a számos jó és még jobb megoldás közül a szerintük ebben
a pillanatban legfontosabbat tegyék az asztalra.

Az egyes munkacsoportok és moderátorai:

Póka Valentin Finanszírozás Coface Országigazgató
Siklós Márta Adózás LeitnerLeitner könyvvizsgáló, adótanácsadó, partner
Glósz Andrea Képzés Glósz és Társa Kft. ügyvezető igazgató
Bodor Csaba Marketing Partner @ ZUZZ Innovation (Mobilab Kft) marketing specialista
Dr. Karácsony Gergely Jog Széchenyi Egyetem dékánhelyettes
Lipcsei András HR Pendl & Piswanger ügyvezető igazgató
Lehoczky Tibor Pályázatok Goodwill Consulting Kft. stratégiai igazgató
Lencsér László Digitalizálás iDigital Media Kft fotóstúdió vezető
Szabó Erika Emberi Kapcsolatok pszichológus
Kovács János Idősek BKIK bank üzemgazdász szakértő
Semsei Rudolf Vendéglátás Magyar Vendéglátók Ipartestülete alelnök
Lőrincz Gergely Bp-kézművesei BKIK Kézműves Tagozat elnök
Földes Sándor Bp – Ipara BKIK Ipari Tagozat XXIII. Tagcsoport elnöke
Szatmáry-Jahl Angéla Bp – kereskedelme BKIK Kereskedelmi Tagozat elnök

A KKVHÁZ jól bevált tanácskozási formája ezúttal is sikert aratott, mert nem
csak jó gondolati keresztmetszetet adott, hanem közösségi élményt is, ami az
összefogásnak mindig erősebb alapja, mint a nem feltétlenül szerethető „okos”
beszéd.

Kiemelt vendégeink köszöntői:

2:35 – dr.Sára Botond kormánymegbízott üzenete
5:00 – Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökének köszöntője
14:26 – Karácsony Gergely főpolgármester úr megnyitó beszéde

Az egyes munkacsoportok és szóvivőik:

Adózás munkacsoport
36:38 – Páricsi Zoltán
BKIK Számviteli Osztály elnöke

Budapest kereskedelme munkacsoport
41:15 – Szatmáry-Jähl Angéla
BKIK Kereskedelmi Tagozat elnöke

Budapest ipara munkacsoport
44:15 – Földes Sándor
BKIK Ipari Tagozat – XXIII. Tagcsoport elnöke

Budapest kézművesei munkacsoport
48:30 – Németi Lajos
Ipartestületek Budapesti Szövetsége elnöke

Vendéglátás munkacsoport
50:30 – Semsei Rudolf
Magyar Vendéglátók Ipartestülete alelnöke

Idősek munkacsoportja
53:45 – Gáspár Péter

Emberi kapcsolatok munkacsoport
56:25 – Dr. Sztranyák József
BKIK Gazdasági Szolgáltatások Tagozata elnöke

Digitalizálás munkacsoport
1:00:27 – Szabó Tamás Gábor
ReComp Zrt. – vezérigazgató

Pályázatok munkacsoport
1:02:24 – Bonyhády Elek
BKIK Ipari tagozat – VIII. Tagcsoport elnöke

HR munkacsoport
1:05:55 – Földváry Beáta
WIFI Hungária Kft. – ügyvezető igazgató

Jog munkacsoport
1:08:38 – Dr. Karácsony Gergely
Győri Egyetem dékánhelyettes

Marketing munkacsoport
1.11.21 – Tisótzki István
KKV és Startup mentor

Képzés munkacsoport
1:14:55 – -Szatmáriné Dr. Balogh Mária
Convictus-Consult Szervezetfejlesztő és Vezetési Tanácsadó Kft. ügyvezető
igazgatója

Finanszírozás munkacsoport
1:20:17 – Csóti Róbert
Első Magyar Minősített Szépségipari Szakemberek Egyesülete tanácsadója