News & Blog

Egészen másképpen a KKV szektorról.

Legalább is ez lett a vége  – annak a már eredetileg is formabontónak szánt – tanácskozásnak, ami a KKV szektor jogász szemmel munkacímet viselte.
Az eseményt a BKIK és a KKVHÁZ közösen szervezte és az ország számos szegletéből hívtak specialistákat.
A résztvevő 21 kiváló szakember ( jogtanácsosok – ügyvédek; adószakértők, cégvezetők; egyetemi oktatók, mentorok; hatósági előírások szakértői) arról tanácskoztak, hogy miképpen lehetne
a KKV szektor vezetőit az ország versenyképessége érdekében fejleszteni.
A rövid 2 órás megbeszélés végén már kiderült nagyobb a baj mint azt elsőre gondolnánk.
Tömegesen hiányzanak a cégvezetés alaprutinjai, tömegesen hiányoznak a hatósági előírás ismeretek. Ez a tény, nem csak a kisvállalatok létét fenyegeti, hanem egyfajta „sárként” rárakódik a gazdaság egészére, fékezve és félre vezetve azt. Az egész nemzetgazdaság versenyképessége látja kárát a kisvállalati erőtlenségnek. (A versenyképességi és hatékonysági mutatók ezt nemzetközi összehasonlításban már félreérthetetlenül jelzik is.)

A résztvevők abban állapodtak meg, hogy a megbeszélés nyomán problémafelvetéssel élnek a témában illetékes tárcák felé. A KKVHÁZ élére áll ennek az ügynek.
Folytatja a mikróvállalkozások online ügyvezető képzését, együttműködve a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarával.
Befejezi a hatósági előírások KISOKOS kiadványát.
Kiemelt javaslat volt, hogy a kormánynál kezdeményezzük, hogy a KKV ügyet tekintsék olyan nemzetstratégiai kérdésnek, ami egy felelős kormányzati vezető dedikálását vonja maga után.

Tekintse meg az esemény videóját:

 

ikonkép forrása:
https://agorasoftwares.com/hu/ugyvedi-munkadij/

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/