2011.10.03-án Budapesten, a Parlament Kávéházban, közvetlenül az Országházzal szemben került megrendezésre a KKV Ház Zrt. rendezésében az európai KKV-hét megnyitója.
Az openEU.eu két tisztségviselője jelentős szerepet játszik a KKV Ház Zrt. megvalósításában, és az openEU vezető tisztségviselője, Alf Martienssen plenáris előadóként vett részt a rendezvényen. Mellette dr.Bod Péter Ákos, egykori jegybankelnök, dr.Szöllősi László, kis és középvállalkozásokért felelős helyettes államtitkár, Gláser Tamás, a VOSZ elnöke (Vállalkozók Országos Szövetsége), és Kovács Patrik, a FIVOSZ (Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége) elnöke voltak még jelen a fórumon. A fórum minden résztvevője röviden vázolta a magyar kkv-k helyzetét, utána rövid beszélgetés folyamán a hallgatók összefoglalhatták a véleményüket és majd azt a fórumnak megítélésre bemutathatták.
Ezzel az igen eredményes rendezvénnyel letettük a magyar KKV-Akadémia és további olyan fórumrendezvények alapkövét, ahol a kkv-k nyíltan kifejthetik a véleményüket, amelyet aztán a szponzorok és érdekképviseletek a mérvadó döntési helyekre továbbítanak.
Az openEU mellett a rendezvény fő szponzorai voltak a Merten&Martienssen Kft., a PwC, a WIFI Képzési Központ, a FIVOSZ, az UniCreditBank, a B-tel és a SIC, mint az osztrák KKV-akadémia szponzora. Ezzel a rendezvénnyel a KKV-Ház Zrt.-nek végérvényesen sikerült beszállnia a kkv-gazdaság érdekeinek képviselői közé, ami által az openEU fontos lépést tett meg a német-magyar gazdasági kooperáció irányába.