Amit a balneológiáról tudni érdemes: A víz az élet forrása, bölcsője, legfontosabb lételemünk. Nemcsak isszuk, de lubickolunk is benne, kihasználva testi-lelki egészségünkre gyakorolt jótékony hatásait. Termálvíz, gyógyvíz, hidroterápia, balneoterápia, fürdőkúra és ivókúra – napjaink gyakran ismételt kifejezései, de tudjuk-e, mi rejlik a látszólag egyforma fogalmak mögött.
A közönséges vízben fürdéskor a víz fizikai tényezői (hőmérséklete, nyomása, felhajtó ereje) hatnak a szervezetünkre. Ezeket a hatásokat használja fel a vízgyógyászat, más néven a hidroterápia, míg a gyógyforrásoknak és gyógyvizeknek alkalmazásával és hatásaival foglalkozó tudomány a balneológia, magyarul gyógyfürdőtan.
A kultúra bizonyos fokára eljutott népeknél már a régi ókori időkben is elterjedt volt a fürdőzés. Nem egy helyen fontos szerepet játszott a vallásos követelményekben is, mint például a régi babiloniaknál, asszíroknál, perzsáknál, indusoknál. A rendszeres és céltudatos fürdőzés – a tulajdonképpeni fürdőkultúra – a görög, majd főleg a római korban alakult ki a keleti rituális tisztálkodásokból. A rómaiak már azt is tudták, hogy a víz egyes betegségeket gyógyít. Ők kezdtek el közfürdőket építeni nagy medencékkel. A fürdők élén orvos állt és itt folyt a római közélet jelentős része is. Nem csak Rómában, hanem a birodalom többi városában is nagyszámban építettek fürdőket. Városaikat olyan helyre építették, ahol meleg források biztosították a fürdők ellátását, mint például Pannónia fővárosát, Aquincumot is.
Nem véletlenül itt, hiszen Magyarország különleges balneológiai adottságai révén rendkívül gazdag ásványvizekben és gyógyhatású termálvizekben. Az itt lévő hévízek nemcsak mennyiségüket tekintve, de gyógyászati, balneológiai hatásuk alapján is egyedülállóak a világon. Sehol máshol nem található, ennyi különböző betegség kezelésére, illetve megelőzésére alkalmas kiváló minőségű termál és gyógyvíz. Az országban mintegy 150 meleg vizes gyógyfürdő, köztük 36 speciális – többek között radioaktív, kénes-savas, sós-brómos-karbonátos, jódos vizet tartalmazó – fürdő található. A legismertebbek a budapesti fürdők, Hévíz, Harkány, Bükfürdő, Sárvár, Zalakaros, Gyula, Hajdúszoboszló.
Hogyan is hatnak a fürdők? Közismert tény, hogy a vízben könnyebbnek érezzük testünket, könnyebben mozgatjuk végtagjainkat. Különösen jól észlelhető ez a jelenség sérült, kopott, beteg izületek esetén. Mozgás közben érezzük a víz simogató, masszírozó hatását. A langyos, vagy kellemesen meleg vízben ellazulnak a feszes izmok, kitágulnak a vérerek, javul a vérkeringés. Ezek az úgynevezett fizikai hatások. A termál- és gyógyvizek emellett azonban kémai hatásokkal is rendelkeznek, amely a bennük oldott ásványi anyagoknak köszönhető. Ezek az ásványi sók a bőrön keresztül felszívódva bekerülnek a vérkeringésbe, és így eljutnak a test minden egyes kicsi sejtje közelébe. Erősítik az immunrendszert, pótolják az izmok, izületek számára nélkülözhetetlen anyagokat, kedvezően befolyásolják a szervezet reakciókészségét, segítik az öngyógyító folyamatokat.
A gyógyvizek fizikai tulajdonságai közül különösen fontos a víz hőmérséklete. A langyos 21-31°C hőmérsékletű fürdők az idegrendszerre nyugtató hatásúak. A meleg fürdők hőmérséklete 32-37°C között van. Az ilyen vízben a bőr erei kitágulnak, a szívműködés, a légzés szaporább lesz. Gyógyfürdőzéskor a meleg hatására kitágulnak a bőr pórusai, így a vízben található ásványi anyagok könnyen bekerülhetnek a vérkeringésbe. Erősítik az immunrendszert, fokozzák a nyirokkeringést, ezáltal gyógyító folyamatokat indítanak be a szervezetben. A meleg víz oldja a fájdalmas izomgörcsöket, csökkenti az izületi fájdalmakat, gyorsítja a salakanyagok kiválasztódását.
Ivókúraként a nátrium és hidrokarbonát-ionokat tartalmazó alkalikus vizek a gyomor és bélhurut, a gyomorsav túltengés és a légúti hurutos betegségekre ajánlottak. A keserűvizek ugyanebben a formában – a gyomor-, a bél-, a máj-, és az epebetegeknek panaszait orvosolják.
A számos különböző összetételű és gyógyhatású forrás közül a hévízi termálvíz az egyik legértékesebb. A tó felülete, melyet egy igen korai geológiai periódusban keletkezett termálforrás táplál: 47.500 m2. Mivel a forrás percenként 20.000 liter vizet ad, a tó vize 72 órán belül megújul. A gyógyvíz hőmérséklete a nyári hónapokban 33-35°C és télen sem csökken 26°C alá. A kénnek és a radonnak köszönhető a termálvíz rendkívüli gyógyhatása. Hévízi specialitás a tó fenekét 1 méter vastagságban borító gyógyiszap. Túlnyomórészt növényi eredetű tőzegiszapról van szó, melyben ásványi anyagok találhatók.
A balneológia hónapja a Danubiusnál
– Danubius Hotels Group – 40 éve a gyógyvizek szakértője –
Születésnapunk alkalmából megajándékozzuk vendégeinket: a Danubius Health Spa Resort szállodákban még több élménnyel, meglepetéssel, kedvezménnyel várjuk a kikapcsolódni, gyógyulni vágyókat!
Danubius Health Spa Resort szállodákban nemzetközi szinten májusban a balneológia kerül a fókuszba. A különféle rendezvények, előadások célja, hogy minél többen megismerjék a fürdőkúrák hatását és a rendelkezésre álló lehetőségeket. A kedvezményekkel szeretnék minél több gyógyulni vágyó számára a fürdőkúrák igénybevételét lehetővé tenni. A szállodák különféle ajánlatokkal készülnek:
Danubius Health Spa Resort Margitsziget
Minden érkező vendég tájékoztató levelet kap a balneológiáról.
10% kedvezményt biztosítanak minden helyben vásárolt vizes wellness kezelésre.
Gyógyvendég tájékoztató keretén belül előadást tartanak a gyógyító víz erejéről.
Étkezések előtt gyógyvizet kínálnak az étteremnél
Danubius Hotel Helia
“3=2” (kettőt fizet, hármat kap) kedvezményes ajánlat a balneoterápiás (súlyfürdő, tangentor) és elektroterápiás kezelésekre, valamint a vízitornára.
Májusi extra fürdőválasztékkal várják az érdeklődőket:
– Holt tengeri sófürdő (15-20’)
– Bázikus fürdő (20’)
A májusban gyógy-package-es foglalással érkező vendégek részére lehetőséget biztosítanak egy ingyenes próba-súlyfürdőre, és heti 2 alkalommal ingyenes csoportos vízi gyógytornára (gerinc-/csípő-)
Belföldi vendégek részére:
Ingyenes felmérő orvosi vizsgálatot biztosítanak, majd erre alapozva lehetőséget adnak egy próba-kezelésre 50% kedvezménnyel (súlyfürdő vagy vízi gyógytorna)
Kedvezményes áron vásárolható 5-alkalmas balneo-bérletek:
– 5-alkalmas súlyfürdő bérlet 20% kedvezménnyel, vagy
– 5-alkalmas vízitorna bérlet 20% kedvezménnyel
Danubius Health Spa Resort Bük
Május 18. 10.00 óra: Gyógyvizek, gyógykúrák Magyarországon -előadás, beszélgetés Dr Horváth Péterrel
május 17-20. 40 % jubileumi engedmény a következő kezelésekre: Iszapfürdő, Váltófürdő, Hidromasszázs, Gyógymasszázs 20′, Gyógytorna
Danubius Heath Spa Resort Aqua és Danubius Health Spa Resort Hévíz
Minden kedden 14 órakor térítésmentes kúratanácsadás, kiemelt téma a fürdőkúra jelentősége.
2-t fizet, 3-t kap minden elektroterápiás kezelés igénybevételekor
Előadás az elektroterápia lehetőségeiről.
Május 18-án (péntek) 13 órakor prezentáció, az előadás témája: fürdőkúra, a hévízi gyógykezelések fontossága és hatásai, a prezentációt Dr. Horváth Bernadett tartja
A Fitness Check vizsgálatból 40% kedvezményt biztosítanak
A határainkon túli Danubius gyógyszállodák is részt vesznek a balneológiai napok megrendezésében:
Pöstyén
A híres szlovákiai gyógyfürdő, Pöstyén kedvezményes csomaggal várja a vendégeket:
1. “Balneológiai napok” kedvezményes csomag
2012. 05. 17-20
Foglaljon 4 éjszakát 3 éjszaka áráért!
– szállás 4 éjszakára félpanzióval (büféreggeli, vacsora)
– Orvosi konzultáció
– Gyógykezelések – 1x termál fürdő (Mirror pool), 1x agyagpakolás, 1x rész
gyógymasszázs, 1x hidroterápia , 1x Nordic walking/ Csoportos gyógytorna, 1x
Sóbarlang
2. Ingyenes belépés a Piešťany Balneológiai Múzeumba
3. Árengedmény a “Hot spring of Spa Piešťany“ könyvre (melynek témája a pöstyéni gyógyforrások gyógyító ereje)
Marienbad
Különbözö programok várják a látogatókat, például a prágai Károly Egyetem orvosi karával együttműködésben Orvosi balneológiai előadásokon is részt vehetnek az érdeklődők.
Májusban nyílt napot tart a Centrální lázně a 200 éves gyógyászati hagyomány és balneológia a gyermekeknek jegyében, animációs programokat szerveznek a kezelésre érkező gyerekek számára.
2012. május 18. (14:00-18:00)
Május 18-án a szálloda nyitva áll minden kedves látogató előtt, aki kíváncsi Centrální Lázně hagyományos kezelőhelyiségeire, a gyönyörű épület történelmét bemutató fotókiállításra, avagy a gyermekek részére kialakított balneo részlegre. Konzultációs igény esetén, a gyógyászati személyzet készséggel áll a vendégek rendelkezésére.
2012 májusától jubileumi kezelések a 200 éves Centrální Lázně-ban:
– Jubileumi szénsavas fürdő (45 perc)
– Jubileumi szénsavas fürdő iszap kivonattal (45 perc)
– Jubileumi holisztikus aroma masszázs (45 perc)
– Jubileumi regenerációs masszázs (30 perc)
– Jubileumi természetes száraz gyógy gáz fürdő (30 perc)
A gyógyfürdőkben számos népszerű és hatékony kezelési lehetőség létezik, amelyek felerősítik, támogatják a termálfürdő jótékony hatásait:
ISZAPPAKOLÁS
A Danubius szállodákban használt iszap Magyarországon a híres hévízi termálforrásból, Pöstyénben a Vág folyó meleg forrásainál nyert üledékből származik. A gyógyiszapok hatása a gyógyvizekéhez hasonló. Az iszap legjellemzőbb tulajdonsága a jó hőtároló képesség és a jó hőleadás. A meleg hatására kitágulnak az erek, gyorsul az anyagcsere, ennek következtében a krónikus gyulladások csökkennek. Szintén a meleg hatására az izmok és az inak ellazulnak, a görcsök feloldódnak. Az ásványi anyagokban gazdag iszap méregtelenít, megköti a szabadgyököket, fokozza a vérkeringést, pótolja a hiányzó ásványi anyagokat, visszaadja a bőr fiatalos ragyogását. Az iszap ásványi anyagai közül lazító hatású a jód és a bróm, nyugtató a nátrium, a kalcium és a bróm, míg a helyi anyagcserét a kén fokozza. A pakolás hőmérséklete rendszerint 40-45°C, de az orvos alacsonyabb hőfokot is meghatározhat. A pakolást az orvos által előírt testtájakra helyezik fel. A testet ezután száraz lepedőbe csavarják. 20 perc után az iszapot lemossák, ami után egy 15 perces száraz pakolás következhet. A kezelés enyhíti az ízületi duzzanatokat, az izomfeszülést, illetve a porcok, kötőszövetek és a porckorongok jobb tápanyagellátásához vezet. Ezen kívül erősíti a szervezet gyulladáscsökkentő és immunfolyamatait. Az iszap részlegesen is alkalmazható. Szovátán, Romániában, az iszapot a Medve-tóból nyerik, és a fentiekkel megegyező módon alkalmazzák. A sós iszap nemcsak mozgásszervi betegségek, hanem néhány bőrbetegség és nőgyógyászati rendellenesség gyógyítására is alkalmas.
EGYÉNI TERMÁL AROMAFÜRDÔ
Különlegessége abban rejlik, hogy különböző hatású növényi kivonatokat kevernek a 36-38 °C-os termálvízbe. Ilyen az ellazulást segítőlevendula, a bőr gyógyulását elősegít kamilla, az enyhén nyugtató citrombalzsam, illetve a bőr megújulását szolgáló csalán. A kezelés a termálvíz ellazító és a növényi olajok gyógyító hatását ötvözi.
SZÉNSAVAS TERMÁLFÜRDÔ
32-34 °C hőmérsékletű fürdő, melybe széndioxid gáz apró, “pezsgő” buborékait pumpálják, amelyek felpezsdítik és beborítják a bőrt, a gáz pedig a bőrön át felszívódik a szervezetbe. Hatására lelassul a szívműködés, csökken a vérnyomás és a szívet terhelő stressz. A kezelés általános pihentetőként is ideális, mivel a széndioxid buborékok kellemesen csiklandozzák a test minden pontját. A széndioxid gáz és a termálvíz kombinálása megkettőzi a hatást.
SÓS KÁDFÜRDÔ
A kezeléssel hatásosan gyógyíthatók a krónikus mozgásszervi és idegrendszeri megbetegedések, bizonyos krónikus bőrpanaszok és nőgyógyászati megbetegedések. A víz magas sótartalma miatt a fürdőző könnyűnek és ellazultnak érzi magát, így a kezelés egyben hatásos stresszoldó élmény is.
SÚLYFÜRDÔ
Ez, a magyar Moll Károly, hévízi reumatológus orvos által kidolgozott kezelés passzív eljárás, mely folyamatos, állandó húzóerő révén éri el a lágy szövetek (izmok, inak, ízületi tok) megnyúlását. A súlyfürdő során a nyaknál vagy a karok alatt felfüggesztett test saját súlyát használják. A hatás fokozására néha további súlyokat helyeznek a derékra, esetenként a lábra. A kezelés során – melyet egészségügyi szakember felügyel – a test finoman megnyúlik, ami ellazítja az izmokat és a gerinc merev kötőszöveti elemeit.
AQUARELAX TERÁPIA
Az aquarelax terápia termálvízben, vízi nudli segítségével történik, amely biztonságban fenntartja a vendéget a vízen, miközben a terapeuta különböző mozgatásokat és masszírozásokat végez. A könnyűség és a súlytalanság érzésével, az alacsonyabb pulzusszámmal érhető el a kezelés eredményesebb hatása. Fizikai
ellazulás, teljes relaxáció segítségével a kezelés végén nyugodtabbnak, kipihentnek, de mégis energikusabbnak fogja érezni magát.
{jcomments off}