News & Blog

„Az innováció nem próbálkozás, hanem hozzáállás”

Március 26-án az Országház Felsőházi termében adták át a 2014. évi Innovációs Nagydíjat.

32 pályázat érkezett idén a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatra. Ezek közül a bíráló bizottság 23 pályázatot minősített 2014-ben megvalósult, sikeres és eredményes innovációnak. Prof. Závodszky Péter, a Magyar Innovációs Alapítvány elnöke kiemelte, hogy sajnos ez igen kevés, ráadásul sok az ismétlő pályázó is. „Nem lehetünk versenyképesek ilyen csekély innováció mellett” – mondta.

„Az innováció nem próbálkozás, hanem hozzáállás” – hangsúlyozta Dr. Pálinkás József, a bírálóbizottság elnöke, a NKFI Hivatal elnöke köszöntőjében, aki azt is kiemelte, hogy minden gazdasági tevékenységre igaz a mondás, ha nem tud megújulni, megszűnik.

Mindezek után bizakodásra ad okot, hogy a díjazottak között volt a mindössze másfél éves Synetiq Kft. is. A cég megalakulása óta már több nagy presztízsű díjat is elnyert a Szilícium-völgytől Tel-Avivig. Az általuk kifejlesztett neuromarketing média kutatási technológiát Európa-szerte használják reklám- és TV cégek.

A fiatal vállalkozók lelkesedése, elszántsága, kitartása példaértékű, ahogyan az is, hogy minden díjazott hangsúlyozta, hogy az elért eredmény csapatmunka volt, több lelkes, tenni akaró, elhivatott szakember áldozatos munkája hozta meg az áhított elismerést. Ahogyan azt Árendás Csaba, az Agrár Innovációs Díjban részesülő Szőlőőr rendszert kifejlesztő QuantisLabs Kft. ügyvezetője megfogalmazta: „Jó termékhez, jó csapat kell”.

A díjátadó valóságos ünnep volt, a rangos helyszín és a kiváló köszöntők megadták a méltó elismerést a magyar szürkeállománynak. A kiváló ötletek, az elhivatott szakemberek pedig reményt és inspirációt adtak a jövő generációjának.

Gratulálunk a díjazottaknak!

kép: orientpress.hu

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/