News & Blog

A Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik legnagyobb szilárd hulladékot kezelő Társasága. Mint ilyen kiemelt figyelmet fordít a környezetvédelmi szemléletformálásra. Ezen munkáját segíti Nyíregyháza város vezetőinek a környezetvédelem iránti elkötelezettsége, amit jelez, hogy a cég szemléletformáló tevékenységét a város önkormányzatának környezetvédelmi Alapja is támogatja. Az Alap támogatásával megvalósuló szemléletformáló tevékenység egyik legnagyobb elismeréseként Nyíregyháza város kapta ebben az évben az Arany Hangya vándordíjat.

A díj célja a hulladékgazdálkodás területén kiemelkedő tevékenységet folytató önkormányzatok díjazása. Az első helyezés lehetőséget ad a települési önkormányzatoknak, azok szervezeteinek a hulladékgyűjtés és kezelés területén elért eredményeinek elismerésére.

A díj óriási jelentőséggel bír mind a város, mindpedig a Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. számára, hiszen hosszú évek munkája került most országos szinten elismerésre. A szemléletformáló tevékenység eredménye megmutatkozik a kommunális hulladék mennyiségének csökkenésében, valamint a szelektíven gyűjtött, újrahasznosításra alkalmas hulladék mennyiségének növekedésében.

A város és a Kft. környezetvédelmi kommunikációs tevékenysége több területre is kiterjed. A legfőbb területet a különböző programok, akciók jelentik.

Időrendi sorrendben az évente hagyományosan ismétlődő akciók közül az első, a karácsonyfagyűjtő akció, amikor is a Kft. kéthetes gyűjtőakció keretében veszi át a hulladékká vált karácsonyfákat a cég által üzemeltetett Hulladékudvarban. Itt minden fáért sorsjegyet kapnak a résztvevők, amelyekkel könyvcsomagot, beltéri szelektív hulladékgyűjtő edényzetet nyerhetnek.

A Társaság a Környezetvédelmi világnapon egy egynapos akcióval is népszerűsíti a szelektív hulladékgyűjtést, évente kétszer pedig külön akciót szervez a veszélyes hulladékok begyűjtésére, 10 ideiglenes átvevő pontot felállítva.

A Kft. és a város legnagyobb szabású szemléletformáló rendezvénye a Szelektív szombat nevű családi nap, ahol játékos vetélkedőkkel népszerűsítik a szelektív hulladékgyűjtést. A vetélkedők mellett kulturális programok és értékes nyeremények is várják a kilátogatókat. Kicsik és nagyok egyaránt találhatnak itt érdekes programokat.

Mindemellett Nyíregyháza lakossága számára folyamatosan elérhető a település közterületein elhelyezett mintegy 220 szelektív gyűjtősziget, ahol táblák, valamint a konténereken elhelyezett matricák segítik a csomagolási hulladékok helyes szétválogatását. Szintén térítésmentesen leadhatóak a hasznosításra alkalmas anyagok a lakossági hulladékudvarban, ahol a lakosságnál keletkező veszélyes hulladékot, a biohulladékot, a nagy darabos lomot, valamint kis mennyiségben az építési törmeléket is átveszik. Közel 22 ezer kertes házban a házhoz menő zsákos szelektív hulladékgyűjtést is bevezették. Emellett 20 ezer ingatlannál rendszeres gyűjtőjárat szedi össze a növényi eredetű szerves hulladékokat, idén áprilisban pedig a Kft. beindította a házhoz hívható e-hulladék begyűjtést is.

A hulladékgyűjtéssel kapcsolatos változásokról, újdonságokról naprakész információkat adnak a rendszeresen megjelenő Hírlevelek és tájékoztató kiadványok. Minden évben aktualizálja a Kft. az ún. Hulladékszállítási naptárakat, amelyek a kommunális hulladék, a biohulladék, a lomtalanítás, a házhoz menő zsákos gyűjtés valamint az egyéb szelektív hulladékgyűjtési akciók ütemezését mutatják.

A Társaság reményei szerint sokirányú, színes tevékenységével elősegíti a jövő nemzedékének környezettudatos nevelését, hozzájárulva a fenntartható fejlődés alapelveinek megvalósulásához.

Petró Árpád
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft.
igazgató

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/