Gondolatok a rólam szóló, a Pesti Divat 2009 téli számában megjelent cikkből.

’’-A rendszerváltás után a Május 1. Ruhagyár egyik részlegéből alakult meg az Elegant Design Modelltervező és Gyártás – előkészítő Zrt. A cég 1993-ban teljes mértékben külföldi tulajdonba került. Ám a cég nemcsak a tulajdonjogakat, hanem a rossz gazdálkodással járó gondokat is megörökölte. Nagy szükségük volt egy "mentőangyalra", a magyar textilruházati ipart jól ismerő szakemberre. Megkeresték dr. Medgyessy Ildikót, aki a vezérigazgatói felkérésre igent mondott. Már a kinevezéskor tudta, hogy nagy fába vágja a fejszéjét.-’’

’’-Egy év telt el kemény munkával, míg az alagút végén derengeni kezdett a fény. A franciák rengeteget segítettek: nagyban hozzájárultak a klientúra színesítéséhez. A francia megrendelők mellett az olaszországi Max Mara, illetve a német Fink számára is nagyon sok terméket gyártottunk. Új gépeket és műszaki berendezéseket vásároltunk, számos újítást bevezettünk. A Durchnálógéppel úgy lehet dolgozni, mintha az anyag kézzel lenne öltve. Tizenhat évvel ezelőtt nagyon sok pénzbe került, és Magyarországon még alig volt belőle. Bele mertem vágni a vételébe, mert éreztem, hogy ez a beruházás megéri. Egyébként a kezdetektől fogva úgy vezetem a céget, mintha a sajátom lenne. Hetven munkatársamat névről ismerem, és ez a személyesség valamennyiünknek sokat jelent. Az elmúlt években az volt az üzletpolitikánk, hogy a budapesti egység gyártás-előkészítő és logisztikai központtá váljon. A gondolat jegyében levezényeltem a termelés kitelepítését. Magyarországon harminc önálló üzemmel, Romániában tizenöt önálló gyárral dolgozunk. Emellett számos egyéb kapcsolatunk is van, akik kellékgyártással, ás cégek pedig a szállítással foglalkoznak. –’’
A franciák nem ismerik a ’’nem’’ fogalmát. Azt vállják, hogy minden probléma megoldható. Náluk a "Mindent a maga idejében!" szlogen is mindig megtelik tartalommal. 

Kedves magyar KKV társaim!
A szorgalom, a kompromisszum nélküli minőség és a kreativitás meghozza a gyümölcsét! Önnek is sikerülni fog! Ha segítségére lehetek, keressen.

Üdvözlettel,
Dr. Medgyessy Ildikó
elnök-vezérigazgató