News & Blog

A két percben beszélés művészete

A KKVHÁZ az országban az első olyan vitaklub, ahol a kávéházi vitaasztaloknál, a vállalkozókat országszerte foglalkozató témákról folyik a vita.
A vita nagy érték. Sokan nem is sejtik közösséget teremt, kapcsolatépítést segít, és fejleszti a tudást és az önkifejező képességet.

A vita olyan műfaj, amit legalább két ember végez, (érdekesebb, ha több) és arra alapszik, hogy mindkét félnek meg van a maga meggyőződése, amiről meg akarja győzni a másikat, és ha nyilvános a vita, az érveléseikkel el akarják kápráztatni a hallgatóságot.
Ez feltételezi azt is, hogy felváltva beszélnek, és meghallgatják egymást. Az a vita az igazi élmény, ahol tapintható a véleménykülönbség, a vitázók remek érveket sorakoztatnak fel, mindezt szép nyelvi eszközökkel teszik, miközben tiszteletben tartják a másik érzéseit. Ritka az a vitatéma ahol az egyik félnek egyáltalán nincs igaza és úgy vitázik hogy ezt még csak nem is tudja. A valóság az, hogy az álláspontok mindegyikében van igazság, ezek közelítése, végül kompromisszuma adja a vita csúcsát és ad lehetőséget az őszinte kézfogásra.
Van ebben a csodálatos „táncban” néhány trükk, amit érdemes figyelembe venni. Az egyik legfontosabb a tömörség. A tömörség
nem nyelvtani kategória hanem időbeni. Ha rövidre szabott az idő, akkor a nyelv eszközével, az egyszerű bővített mondatokkal való
lehet ezt elérni.

Ugye Ön is volt már vitahelyzetben? Bele akartak vágni a szavába, kiforgatták a szavát. Ugye Ön is mosolyogva riposztozott?
Nem?

A következő klubunkban 2021 január 25-én 16:00 – 18:00 között azt gyakoroljuk és beszéljük át, hogyan kell tömören fogalmazni.
Jöjjön regisztráljon! Élvezni fogja.

{chronoforms}2021jan25{/chronoforms}

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/