Barion Pixel A gallérja se legyen fehér? - KKVHÁZ | megtudhatja + elmondhatja + ott lehet

Két hete a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 150 millió forint bírságot szabott ki egy gyógyszernek minősülő, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású krém reklámjai miatt az azt forgalmazó vállalkozásra. Ennek az ügynek tanulságait elemezte Zavodnyik József, a KLART Legal jogásza.
 
A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy ha egy gyógyszer reklámjában „fehér köpenyt” kívánnak megjeleníteni, akkor fokozott óvatossággal kell eljárni. Ugyan nincs olyan általános szabály, hogy tilos „fehér köpenyes” személyt szerepeltetni a reklámokban, de, hogy mit tekintünk ajánlásnak, csak az adott reklám körültekintő vizsgálatával lehet azt eldönteni. Vagyis a fehér köpenyes szereplő alkalmazásával, a hirdető mindenképpen kockázatot vállal. A GVH ugyanis nem a reklám egy-egy elemét, hanem a reklám egészét tartja szem előtt döntésében. A hatóság szerint tehát az ajánlás akkor is megvalósulhat, ha a hirdetés összhatásában, összességében üzeni ezt, bár a fehér köpenyes szereplő konkrétan nem mondja, ki hogy ajánlja a terméket. Jelen esetben az történt, hogy a reklámozó és a versenytanács másképp ítélte meg, hogy ajánlásnak számít-e a reklámban a gyógyszerész (patikai dolgozó) által közvetített üzenet.
 
A teljes cikk elérhető a következő linken:
 
http://tisztaverseny.blog.hu/2016/11/18/egy_elmarasztalt_gyogyszerreklam_tanulsagai

About Post Author