News & Blog

Csúcstechnológia – út a jövőbe

Az átlátható mobiltelefonokkal már régóta próbálkoznak a tudósok, azonban eddig nem sikerült az akkumulátort láthatatlanná tenni. Azonban mára már ez az akadály is elhárult, és a napokban a láthatatlan mobiltelefonok megszületéséről kaphattunk híreket. Átlátszó kijelző, billentyűzet vagy áramkör persze eddig is volt, a mobil eszközök esetében azonban a mérnökök az akkut eddig nem tudták áttetszővé tenni. Azonban a Stanfordi Egyetem kutatócsoportjának hála ez mára megváltozott.

A Yi Cui által vezetett csapat megoldása az átlátszó elektrolitba ágyazott elektróda-rács, amelyből utóbbi az emberi szem felbontóképességénél is vékonyabb, ezért láthatatlan. A gél elektrolit miatt pedig az egész akku hajlékony.

A kutatók szerint 2-4 év múlva megjelenhetnek az első átlátszó mobil telefonok.

Az új akku még fejlesztés alatt áll, jelenleg hagyományos társaihoz képest még csak feleannyi / harmadannyi energiát képes tárolni. Előnye azonban, hogy ezeket az akkukat optikai érzékelőkkel is lehetne ellenőrizni.

A láthatatlan telefonok után egyre közelebb jut a tudomány a láthatatlanná tevő ruhákhoz.

Nemrég bemutattak egy takarószerkezetet, amely az 1 és 4 kilohertz közötti hanghullámok (a hallásunk itt a legérzékenyebb; emberi hang: 0,06-7 kHz) számára tette láthatatlanná a rejteni kívánt tárgyat, mégpedig úgy, hogy rávették a hanghullámot, hogy megkerülje az adott tárgyat. A kutatás során persze sok mindent kölcsönöztek a láthatatlanná tevő metaanyagok ötletéből, amit a hanghullámok eltérítésére használnak. Emellett a fénnyel ellentétben a hanghullámok eltérítése sokkal könnyebb is.

Azonban a valódi eredményekre és szenzációkra még itt is várnunk kell néhány évet.

KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/