News & Blog

Innovatív projekt indul a KKVBARÁT Önkormányzatok II. Országos Konferenciája nyomán.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) közreműködésével új elemmel bővül a hazai kisvállalkozás-fejlesztés.

November 27-én ismét a minisztérium adott otthont a KKVBARÁT Önkormányzatok II. Országos Konferenciájának. A kezdeményezők felismerték, hogy a kisvállalatok teljesítményében a székhelyet adó települések támogatása még a korábbiaknál is fontosabb.
A figyelemre minden vállalat rászorul, de különösen a mikró vállalkozások azok, akik tőkehiányuk miatt nem jutnak elég információhoz, támogató figyelemhez. Latorcai Csaba, a tárca miniszterhelyettese elmondta, a „magyar gazdaság versenyképességében a mikró és kisvállalatok jelentős szerepet kapnak”. Ez a kör nem csak a GDP termelésben jelent jól látható erőt, de a foglalkoztatottak nagy száma miatt „a kisvállalatoknak alapvető társadalompolitikai jelentősége is van”. Megemlítette, hogy a minisztérium egy új megközelítést szorgalmaz. Mint mondta, ha csak annyit is ér el a most kezdődő folyamat, hogy a ma még néha pejoratívnak hangzó „vállalkozó” címke helyett a „mi vállalkozónk” biztató kifejezés honosodik meg, már sokat tettünk.

A konferencia nyomán az önkormányzatok hathatós közreműködésével egy képzési rendszert indít az EDUTUS Egyetem és a KKVHÁZ, kifejezettem mikróvállalati vezetőknek. A jövő év elején kezdődik egy olyan tudásátadási rendezvénysorozat, ami a Versenyképes Járások Program sikerét felismerve, tovább erősíti a járási közösségépítést. Az online program címe ÉSZJÁRÁS és a szervezők szándéka szerint a legjobb gyakorlatok, a legjobb ötletek versenye lesz ez, mely gyakorlatok azután online mindenki számára elérhetőek is lesznek. Nincs sikeres projekt összefogás nélkül. A KKVBARÁT Önkormányzati mozgalom szervezői arra számítanak, hogy a vármegyei nagyvállalatok, bankok, érdekképviseleti szervek a saját céljaik megvalósulását és társadalmi hasznot egyszerre látnak a kezdeményezésekben.


KKVHÁZ Szerkesztőség

Vélemény írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/