Mesterséges intelligencia Bizottsága

Mesterséges intelligencia Bizottsága

Dr. Pokó Diána

Mesterséges intelligencia Bizottság elnök

Mesterséges Intelligencia Bizottság

A mesterséges intelligencia bizottság létrehozása fontos szerepet játszhat abban, hogy elősegítse a technológia felelős, biztonságos és hatékony alkalmazását a mikro- kis- és középvállalkozások körében. A bizottság egyik kiemelt célja az ismeretterjesztés: szakmai cikkekkel, online eseményekkel hívják fel a figyelmet, hogy a vállalkozók jobban megértsék, hogyan illeszthető be az MI a mindennapi működésbe. A Bizottság elkötelezett, hogy részt vállaljon az MI Nemzeti Célok teljesítésében azzal, hogy az érintett piaci szereplők bevonásával segít meghatározni az aktuális MI KKV Célokat.

A Bizottság elnöke

Dr. Pokó Diána – Európa jogi szakjogász LL.M, Mesterséges Intelligencia (AI) és Technológiai szakjogász LL.M
GTTSZ Gazdaság és Versenyképesség Tagozat elnök, főtitkár-helyettes
10 évig ügyvédként dolgozott, majd ezt követően stratégiai és fejlesztési igazgatóként. Feladata olyan víziók kialakítása és megvalósítása, amely a klasszikus hagyományokra épülő jogi szolgáltatási területet ötvözi az új technológiákkal. Megalkotta a “digitális ellátáshoz való jog” fogalmát,  amely során az új technológiák és az emberi jogok kapcsolatával foglalkozik.

Bizottság célja

A MI Bizottság célja, hogy a mesterséges intelligencia ne csak a technológia élvonalában létezzen, hanem valódi, gyakorlati segítség legyen a vállalkozások számára. Irányt mutat a biztonságos és etikus alkalmazásban, támogatja az innovációt és segíti a KKV-kat abban, hogy versenyképesebbé, hatékonyabbá és jövőállóbbá váljanak. Egyszerűen fogalmazva: hidat épít a technológia és a gazdaság között.

Eredményeink

Az MI-bizottság legfőbb eredménye abban mérhető, hogy sikerül-e a mesterséges intelligencia alkalmazását a KKV-k számára elérhetővé, érthetővé és hasznossá tenni. Ha a bizottság munkája nyomán egyre több kisvállalkozás tudja integrálni az MI-t a működésébe, és ezáltal versenyképesebb, hatékonyabb és innovatívabb lesz, az már önmagában jelentős eredmény.

Cikkek

A Magyar Gazdaság Kávéháza!

Termékünk a kapcsolat, a tudás és a közösségi élmény

Hiszünk abban, hogy a gazdaság minden felelős
szereplőjének, politikai nézetektől független,
konstruktív, kulturált, rendszeres párbeszéde a magyar
versenyképesség egyik záloga.

Minden jog fenntartva 2023

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/depo25-bonus25/

https://madura-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/fonts/vietnam/

https://doplang-adipala.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/jepang/

https://tayem-karangpucung.cilacapkab.go.id/wp-includes/assets/myanmar/

https://cigintung-wanareja.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/rusia/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/pragmatic/

https://karangsembung-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/css/garansi-kekalahan-100/

https://banjarwaru-nusawungu.cilacapkab.go.id/wp-includes/js/thailand/