Az állam- és kormányfők között korábban is sorra került találkozók az 1974 decemberében megtartott párizsi csúcsértekezlet után váltak rendszeressé, majd a Maastrichti Szerződés hivatalosan is előírta, hogy az Európai Tanácsnak évente legalább kétszer ülést kell tartania. Ezeken a – gyakorlatban évente négy alkalomra bővült – üléseken az Európai Unió Bizottságának elnöke is részt vesz, munkáját a tagállamok külügyminiszterei és a Bizottság egy tagja segíti. Az Európai Tanács nagyhorderejű, stratégiai kérdésekben dönt, és meghatározza az EU számára a követendő általános politikai irányvonalakat. Egyben a tagállamok közötti kompromisszumok megkötésének fő színtere is, mivel a tagállamok közötti nézetkülönbségeket gyakran csak a széles döntési jogkörű (kompetenciájú) állam- és kormányfők tudják feloldani.
A Tanács döntéseit szavazás útján hozza meg. Jelenleg az ügyek jellegétől függően három szavazási forma használatos: egyszerű többségű, minősített többségű vagy az egyhangú döntés (konszenzus). A tagállamok egyszerű többségével általában csak eljárási, illetve eljárási jellegű kérdésekben születik döntés. Az érdemi ügyekben a többségében a minősített többségű vagy egyhangú döntési forma a jellemző. (A korábbiakban szinte kizárólag a döntési folyamatot megnehezítő, egyhangú – konszenzusos – döntéshozatalt alkalmazták, de mára már a minősített többségi eljárás vált meghatározóvá.) A legfontosabb eldöntendő ügyeknél több esetben ugyanakkor még ma is fennmaradt konszenzussal történő döntés előírása.
A minősített többségi szavazást érintően a Nizzai Szerződésben megfogalmazott új rendszer 2005. január 1-én lépett hatályba. Ennek végrehajtását illetően Nizzában úgy döntöttek, hogy a minősített többséget jelentő küszöböt minden egyes bővítési kör esetében a csatlakozási szerződésekben határozzák meg. A Nizzai Szerződés értelmében a minősített többség több komponensből tevődik össze. Az első komponens továbbra is a szavazatok súlyozására épül, azonban a skálát – a tagállamok népessége közötti eltérések erőteljesebb megjelenítése érdekében – szélesebb sávba húzták szét (3-29 a korábbi 2-10 helyett).
A 27 tagú Tanácsban – 2007. január 1-jétől – összesen 345 szavazati súly illeti meg a tagállamokat, melyből 255 szükséges a minősített többséghez. Egy javaslat blokkolásához következésképpen 91 szavazatra van szükség (blokkoló kisebbség). A szavazásoknál bármelyik tagállam kérheti annak ellenőrzését, hogy a minősített többség (azaz a támogató tagállamokban élő népesség száma) eléri-e az Unió lakosságának 62%-át. Ha ez nem áll fenn, a döntést nem lehet elfogadottnak tekinteni.
Néhány szó az Európai Unió elnökségének kérdéséhez
Abból indulhatunk ki, hogy az Európai Unió Tanácsa kormányközi intézmény, amely a tagállami érdekeket jeleníti meg, és tíz különböző összetételben ülésezik. A Tanács elnöki tisztének betöltése a tagállamok joga és feladata. E tisztséget – közhasználatú kifejezéssel az “Európai Unió elnöki tisztét” és az azzal összefüggő teendőket – a tagállamok rotációs alapon, fél éven keresztül látják el. A mindenkori elnökséget adó ország feladata, hogy a Főtitkárság segítségével szervezze a Tanács munkáját, és ebben az értelemben irányítsa az Uniót, biztosítsa működésének folyamatosságát és rugalmasságát.
A Lisszaboni Szerződés 2009 végi hatályba lépése óta a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács üléseit – Herman Van Rompuy személyében – a két és fél évre választott állandó elnök irányítja. Ily módon az Európai Tanács elnöke és a soros elnökség szoros együttműködése adja az unió vezetését.
Az Európai Unió mindenkori elnöke meghatározó szerepet játszik abban, hogy irányításának fél évében mely ügyek kerülnek a Tanács figyelmének középpontjába, és nagy befolyást képes gyakorolni arra, hogy az EU miként kezelje a különböző politikai és gazdasági kihívásokat. Az elnökség munkáját az adott tagállam által meghatározott prioritások mentén szervezi. A prioritások nagy része illeszkedik az EU általános napirendjébe, mert “örökölt”, folyamatban lévő ügy, ám a soros elnökséget adó tagállam néhány számára fontos területen új lendületet adhat az uniós együttműködésnek. Az elnökség, programjának megvalósítása közben, minden erejével a konszenzust keresi a 27 tagállam között, és a mindenki számára megfelelő politikai egyetértés alapján képviseli a Tanács álláspontját az uniós intézményekkel, jelesül az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal szemben.
A szabályozás új eleme, hogy az elnökség odaítélése háromszor féléves időtartamra – féléves váltási periódusok meghatározása mellett – egyidejűleg három tagállam részére történik A három egymást követő elnökséget betöltő tagállam egyfajta “trióban” szorosabban is együttműködik egymással: megosztják egymással tapasztalataikat és segítik egymást a felkészülésben, szorosan együttműködnek feladataik ellátásában, különös tekintettel a féléves periódusokon túlnyúló ügyekre, amelyekben egyeztetik álláspontjukat. Ez a trió-elnökség a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével “intézményesült”.
A jelenleg a tisztséget ellátó spanyol-belga-magyar “trió” az első csoportos elnökség, amely teljes egészében a lisszaboni szabályok szerint működik. Spanyolország, Belgium és Magyarország közös trió-elnökségi programot dolgozott ki, amely a 18 hónap alatt napirendre kerülő szakpolitikai dossziék, jogalkotási javaslatok, uniós események, főleg állam- és kormányfői, valamint miniszteri szintű találkozók tervezését jelenti. A három ország elnökségi logója is egységes. Az egyes elnökségi triók egymás között is egyeztetnek. Így Magyarország nagy hangsúlyt fektet a következő trió első elnökségét adó Lengyelországgal való szoros együttműködésre például olyan kérdésekben, mint a közös energiapolitika vagy az EU keleti szomszédságpolitikája.
Kiss Jenő
