Európai Közösségekből Unió
….A tagállamok a gazdasági integráció elmélyítése céljából a hollandiai Maastrichtban 1992. február 7-én új szerződést írtak alá, amely új alapokra helyezte az európai együttműködést: elhatározták, hogy gazdasági és monetáris unióra lépnek. Meghirdették az uniós állampolgárságot, és az unió állampolgárainak szabad mozgását a közösség minden országában. A Szerződés az Európai Gazdasági Közösség nevét Európai Közösségre módosította, jelezve a Közösség közös piaccal kapcsolatos hatáskörét. Úgynevezett három pilléres szerkezet kialakítását tűzte célul: első pillérként határozta meg az Európai Közösségek gazdasági céljait, beleértve a monetáris unió célkitűzéseiből adódó feladatokat is, míg a második és a harmadik pillér a kormányközi alapon szerveződő kül- és biztonságpolitikai, illetve a bel- és igazságügyi együttműködések voltak.
A Maastrichti Szerződéshez kötődik az Európai Unió elnevezés bevezetése.
A Szerződés növelte az Európai Parlament hatásköreit és szélesítette a Tanácsban a többségi szavazási eljárás alkalmazási körét. Bevezette a helyi döntések elsődlegességének alapelvét a közösségi döntéshozatalba (szubszidiaritás): akkor kell egy kérdésben közösségi szinten döntést hozni, ha a kitűzött cél esetében nemzeti szinten nem lehet kielégítő eredményre jutni, vagy ha a javasolt lépés közösségi szinten jobban megvalósítható.

…Hasonlóan a Szerződés nagy eredménye a közös pénzügypolitika előremozdítása. A Monetáris Unió létrehozásához határidőket jelölt ki: ezek szerint 1998. december 31-ig létre kellett hozni az Európai Központi Bankot, eldönteni, hogy kik vezet/het/ik be az eurót és mely árfolyamok mellett. 2002. január 1-jén fizikailag is meg kellett jelennie az új pénznek, 2002. február 28-ig pedig ki kellett vonni a nemzeti valutákat a forgalomból.
A Szerződés fogalmazta meg azokat a kritériumokat, amelyek ma is érvényesek az euró bevezetéséhez:
– az adott ország inflációja legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a három legkisebb inflációval rendelkező ország inflációjának átlagát;
– az évenkénti államháztartási hiány nem lehet nagyobb a GDP 3%-ánál;
– az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60%-át;
– a valuta árfolyamának 2 éves periódusban egy meghatározott sávon belül stabilnak kell lennie;
– a hosszú távú kamatszint 2 %-pontnál nagyobb mértékben nem haladhatja meg a három legkisebb inflációval rendelkező ország kamatszintjeinek átlagát.

…. A Maastrichti Szerződés komoly hatást gyakorolt az integrációból addig – önként vagy kényszerből – kimaradt országokra, mivel a kimaradás az erőteljesen globalizálódó világban ezeket az országokat a lemaradás és ezzel az elszigetelődés veszélyével fenyegette. Ebből kiindulva nem véletlen, hogy Ausztria, Finnország és Svédország 1995. évi csatlakozásával párhuzamosan a rendszerváltó közép- és kelet-európai államok is sorra fejezték ki csatlakozási érdeklődésüket, illetve kötöttek társulási megállapodásokat az EU-val. Az 1995-től már 15 tagra bővült Unió az eddigieknél nagyobb bővítési kihívás elé került, létfontosságúvá vált számára az eredetileg hat tagállamra tervezett intézményrendszer átalakítása. A tagállamok e célból konferenciát hívtak össze, melynek eredményeként született meg 1997. október 2-án az Amszterdami Szerződés, amely sokirányú változtatásokat határozott el a közös kül- és biztonságpolitikában, és a bel- és igazságügyi együttműködés szorosabbra fűzésében, az Unió szintjére emelte a tagállamok polgárait egyre jobban érdeklő foglalkoztatáspolitikát. Hozott eredményeket a döntési mechanizmus demokratikusabbá, hatékonyabbá tétele érdekében is. A bővítéshez szükséges intézményi kérdésekben ugyanakkor kudarcot vallott: a legnagyobb horderejű és legkeményebb kompromisszumokat igénylő döntéseket elhalasztotta. Ezért a tagállamok a bővítéshez szükséges intézményi reformokról 2000 első felében újabb kormányközi konferenciára kényszerültek, ennek terméke lett a 2000. decemberében a nizzai csúcsértekezleten aláírt Nizzai Szerződés.

Kiss Jenő