A projektcégek mindig határozott építési feladatra alakulnak, de sok esetben vagy a felépült létesítmények műszaki átadása után, vagy a jogi eljárások végével megszűnnek.
Építési projektcégeket általában egy-egy adott projekt megvalósítására hoznak létre. Leggyakrabban magas értékű vagy határokon is átnyúló építési feladatok ellátásánál alkalmazzák őket, amelynél egy vállalkozás mérete, szakértelme, kapacitása nem lenne elegendő a feladata ellátásához. A legfőbb oka egy projektcég létrehozásának a kockázat megosztása és csökkentése. A cégben résztvevők megőrzik önállóságukat más feladataik ellátásban, de a konkrét építési feladat esetében a projektcég szervezeti és működési szabályai a mérvadóak, és az építésre vonatkozó garanciális kötelezettségeket külön szerződésben rögzítik.
A projektcégek fő jellemzője, hogy alapjuk egy nagyvállalkozás, amely mint fővállalkozás az építőipar minden területét átfogó feladatokat vállal, és maga köré alvállalkozók egész rendszerét alakítja ki. Az alvállalkozók szakmailag általában egy-egy építési tevékenység fajtát végeznek a fővállalkozó megrendelésére. Jellemző, hogy raktározással kapcsolatos feladatok is vannak, így az a tendencia, hogy több társaság közös raktárt és logisztikai szervezetet tart fenn.
Projektcég alkalmazásának előnyei:
Az építés időt, energiát és sokrétű szaktudást igényel. Minél összetettebb egy építkezés, a megrendelőnek annál kevesebb saját feladataira szentelhető ideje marad, alaptevékenysége korlátozódik. A projektcég alkalmazása mentesít a felesleges feladatoktól, időt és költséget megtakarítva a megrendelő számára. A projektmanagement magába foglalja a részletes tervezést, a beruházás vállalkozásba adásának lebonyolítását, a fővállalkozó kiválasztását, a szerződések előkészítését, a hatóságokkal való kapcsolattartást, a kivitelezés költségeinek, határidőinek kontrollját, vezérlését, az építkezés műszaki ellenőrzését, a munkák koordinálását, és a minőségi követelmények érvényesítését. Óriási előnye, hogy minden, az építkezéssel kapcsolatos ügyintézés és munkafolyamat, tehát a teljes építőipari beruházás egy kézben összpontosul, így az építésre vonatkozó garanciális feltételek érvényesítése sem külön cégekkel szemben történik, hanem a projektcéggel szemben lehet fellépni.
Projektcég alkalmazásának hátrányai:
Sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy szinte nem létezik hiba vagy hiányosság nélkül megépített épület. Egy-két éven belül megjelennek az új szerkezeteknél az épületfizikai okokból eredő garanciális és szavatossági problémák. Sok esetben előfordul, hogy az épület egy részének (pl. lakás) megvételét követően a beruházás mögötti projektcég vagyonnélküli lesz (elkerülve ezzel az esetleges garanciális fizetési kötelezettségeket), vagy felszámolással jogutód nélkül megszűnik. Gyakori, hogy az építtető csak egy-egy épület vagy lakópark építésére hoz létre egy projektcéget, és az épület átadását követően “eltűnik”. Tekintve, hogy a tulajdonos vagy az építtető-beruházón keresztül érvényesíti közvetlenül a jogszabály által előírt jogos igényeit vagy más módon, ilyen esetekben nem marad más választás, mint a polgári peres eljárás hosszadalmas jogi procedúrája szakértők bevonásával, vagy a tulajdonos saját költségen elvégezteti az építtetőt terhelő feladatokat.
A beruházás során projektcégek alkalmazásának vannak előnyei és hátrányai egyaránt. A megrendelőnek/beruházónak magának kell mérlegelnie, hogy számára milyen előnyös vagy éppen hátrányos lehetőségeket nyújtana egy mindent egy kézben összefogó “hálózat” igénybevétele.
BALÁZS & HOLLÓ Ügyvédi Iroda