A fejlesztési adókedvezmény igénybevételével megvalósult, 2009 előtt megkezdett beruházások többsége napjainkban válik nyereségessé, így időszerű a kedvezmény felhasználásának újratervezése a maximális érvényesítés érdekében. „Az adókedvezmények felhasználásáig hátralévő években ugyanis a nagy összegű beruházásoknál még jelentős, jól megválasztott ütemezéssel akár euró milliókban mérhető többlet-megtakarítást is el lehet érni.” – mondta Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója. A kedvezményezetteknek e mellett készülniük kell célzott adóellenőrzésekre is.
A nemzetközi és hazai szabályozás, illetve az adóhatóság által kiadott 2014-es adóellenőrzési irányelvek vizsgálatából levonható az a következtetés, hogy az adókedvezményekkel kapcsolatban kettős tendencia érvényesül. A gazdaság élénkítése érdekében folyamatosan bővül az adókedvezmények rendszere, ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy fokozottan ellenőrzik a felhasználás jogszerűségét és megalapozottságát.
Az ún. fejlesztési adókedvezmények esetében törvényi előírás, hogy az első igénybevételt követő harmadik adóév végéig legalább egyszer ellenőrizni kell, hogy a beruházás valóban a vállalásoknak megfelelően teljesült-e, melynek bizonyítása az adózó feladata. Az adókedvezményről szóló minisztériumi határozat (illetve tudomásul vétel) ugyanis csupán a lehetőséget tartalmazza, melyet tervszámok és -adatok alapján adnak ki. Az adókedvezmény azonban csak akkor érvényesíthető, ha mind a beruházás, mind a beruházással létrejött eszköz üzemeltetése a jogszabálynak és a vállalásoknak megfelelően történt. Vizsgálni fogják tehát a beruházás megkezdésének időpontját, a beruházás értékét, az értékben figyelembe vett tételek helyességét, az üzembe helyezés időpontját, az üzemeltetés időszakában vállalt feltételek (létszám vagy bérköltségi korlát, környezetvédelmi mutatószámok) teljesítését stb.
Az ellenőrzésekre való felkészülés mellett a vállalkozásoknak ugyanilyen fontos feladata a kedvezmények igénybevételének helyes ütemezése. Az adókedvezményeket ugyanis érdemes gondosan tervezetten felhasználni, hogy a megszerzett kedvezményből a maximumot lehessen kihozni. Okos adóoptimalizációval a jelenértéken meghatározott adókedvezmény összegének többszörösét lehet folyóértéken megnyerni. Ehhez azonban számos tényezőt figyelembe kell venni: számolni kell például a beruházás nyereségessé válásáig eltelt időben felhalmozódott veszteséggel, annak 50%-os felhasználási korlátjával, a kedvezmény jelen értékével, a termelésre vonatkozó terv és tényszámokkal, a tervezett további beruházásokkal, az esetleges újabb adókedvezményekkel és a további adóalap-módosítókkal is.
A hazai adottságokon kívül érdemes a külföldi háttérben rejlő lehetőségeket is kihasználni, ha nemzetközi vállalat beruházásáról van szó. Az osztrák jogszabályok például lehetővé teszik, hogy ameddig nem indul be a termelés, az anyacég „használja” a magyar leányvállalat veszteségét: ezzel csökkentve saját nyereségadóját. Ezt azonban „vissza kell adnia”, amikor a leányvállalat nyereségessé válik és felhasználja a veszteséget.
A LeitnerLeitner Közép-Európa egyik legjelentősebb adótanácsadó, könyvelő és könyvvizsgáló cégcsoportja. Tizenhárom irodájának, 50 éves múltra visszatekintő tapasztalatának, valamint 650 felkészült kollégájának köszönhetően mély ismeretekkel rendelkezik a térség egyes országainak jogszabályi környezetéről. További nemzetközi partnerei segítségével a világ bármely pontján minőségi szolgáltatást tud nyújtani ügyfeleinek.
http://adozasrolerthetoen.blogspot.hu/
További információ: Kurucz Zsuzsa 70-601-8587, kurucz.zsuzsa@newsbreakers.hu