Kismartoni Zsolt már hat éve a hirdetések világában élt, amikor gondolt egyet és Francia országba ment síoktatónak. Feltöltődni. Elég jól sikerült az akció.

Hazatérve az üzlettársával végiggondolták, hogyan is lépjenek, ebben a versenyt egy cseppet sem nélkülöző világban, amit magyar média piacnak hívnak.

Mit gondolnak mi jutott eszükbe? Az, hogy a FaceBookra tesznek. Felhívták a londoni központot és bejelentették hogy ők szívesen képviselik a céget. Ez még előtte senkinek nem jutott eszébe magyar földön. Jó helyen voltak jó időben mondhatná a rosszmájú. Szerintem nem. Mindenki mindig jó helyen van, csak sokan elfelejtünk elmenni Franciaországba síoktatónak.

2009 ben a facebook még “jelentéktelen” volt Magyarországon. Az IWIW tarolt. Hogy miért fordult a kocka? Az IWIW arról szólt hogy én ki vagyok, a facebook arról hogy én mit gondolok. A látszólag kis különbség fényéveket jelent a valóságban. Míg az első egy statikus állapot, és mint ilyen elég gyorsan amortizálódik, a második állandóan változik, ezért érdekes tud maradni.

A facebook a céges marketingben is új elemet hozott. A kapcsolat immár interaktív. Nem elmondom, hogy mit árulok, hanem megkérdezem, hogy mire van szükség.

A két megközelítés között is van néhány fényév.

A vitában a társadalmi hasznosság, a személyiségi jogok, a ma már felmérhetetlen adatbázissal való manipuláció mind szóba került. A jelenlévő, inkább középkorú vezetők alap hozzáállását épp egy magát kimentett távolmaradó e-mailje jellemezte a legjobban: “Nem különösebben rajongok a Facebook ért, bár rajta vagyok. A mai rendezvényt kihagynám”. Aki nem hagyta ki, másnap reggel egészen biztosan hívta az informatikusát. Valahogy így szólhatott a beszélgetés: “te gyere már be holnap reggel lépjünk a facebookon tegnap hallottam egy előadáson, hogy…”

Megpróbálok a szerdai, 2. asztalnál elhangzott véleményekből közkinccsé tenni néhányat:
1, Nem mindenki használja, mert a hagyományos hír és információs csatornákat is elég jónak tartja, nincs kedve újat megtanulni, túlterhelt…
2, Elég sok konkurense van már, akik hasonló dolgokat tudnak…
3, Társkeresőnek és bemutatom magam célra készülhetett, mint hálózatos információs klub. Döntő eleme: kit vegyünk be a klubba és mit osszunk meg vele.
4. Tartalmak ellenőrizhetősége, hitelessége, nick name-használat, ellenséges, barátságtalan szereplők, visszaélési lehetőségek a privát és céges információkkal, ez reális veszély…
5. Fejvadász cégeknek és munkaerő felvevőknek, de üzleti partnereknek is kiváló az érintett személy első körös “lekáderezéséhez”….
6. A céges, üzleti használat robbanásszerűen terjedhet, hiszen itt nem csak 1-2 jól sikerült fotóval, hobbyval “fényezhetem magam/a cégem”, hanem “álrajongók toborzásával” ingyen reklámot is csinálhatok…  Komoly tartalmakat is feltölthetek elviselhető költséggel…
7. Hátránya a felületesség, részlegesség, figyelem elterelés és egyoldalúság, de ez más hasonló, önbevallásos alapon működő csatornánál is így van.
8. A fiatalok körében nagyon kedvelt, 3,5 millió felhasználó önmagáért beszél, de gyakran olyan helyekre is hívnak hova eszem ágába sincs elmenni. Sok a célzatlan info…

Köszönöm hogy írhatok, ezt a pár sort gondoltam, ha érdemesnek találod.
Vegyes gondolatokkal mentem a KKVház által rendezett legutóbbi találkozóra, mert egy olyan témakörben tartott előadásról szólt ami eddig nem nagyon érdekelt. Bevallom őszintén sem az iwiw, sem a facebook nem az én világom ,szeretem a baráti vagy üzleti  kapcsolataimat “élőben” ápolni.
Viszont volt bennem egyfajta kíváncsiság afelé, hogy a facebook-t miért is használja Mo.-on röbb mint három millió ember.
Mert ha ennyien tagjai akkor abban lehet valami. Nem csalódtam , mert az előadásból és az azt követő beszélgetésből teljes képet kaphattam arról,hogy miért is olyan népszerű ( és ha “okosan” használjuk) hasznos ez a közösségi oldal. Egy dolgot azért nem árt szem előtt tartani mégpedig azt, hogy ha nagyon belemerülünk az internet, facebook stb. világába könnyen kirekeszthetjük magunkat az igazi élet “varázsából” az emberi kapcsolatok személyes ,semmivel nem pótolható élményéből.
Köszönöm a szervezőknek a meghívást nagyon hasznos volt számomra a részvétel.

Valóban egy tétnélküli könnyedebb hangvételű beszélgetésre számítottam. Az elképzelésem a rokonszenves fiatalember megnyerő modora és céltudatossága felülmúlta. A dialógus felvezetése , a kérdve-kifejtő módszer kellő alapot adott a főtéma mozaikszerű felépítésére. Nem az én szenvedély-betegségem a túlzott kitárulkozás, a minden áron való titokcsere. Ha banális, érdektelen témáról beszélünk, akkor azt minek? Viszont ha fajsúlyos téma körbejárása a beszélgető társat komoly gondolkodtatásra készteti az nem biztos , hogy őszinte, hiteles és szórakoztató. Embere és annak pillanatnyi hangulata válogatja ennek a játéknak a hasznosságát .Az idő kevés volt az alaposabb elemzésre az asztalunknál is és így egy kevésbé meggyőző karakterű, kicsit diffúz, akár szellősnek is mondható vélemény nyilvánításokra futotta erőnkből.

A hozzá állásunk koránt sem volt meggyőző az előnyeit és veszélyeit latolgatva. Mielőtt a verseny elkezdődött volna, sikerült az előadóval néhány kérdést körbe járni.

Így arra kérdésre, hogy a beszélgető partnerek esetleges kvalitási különbségei milyen személyiségformáló hatást váltanak  ki, nem volt meggyőző érv, hogy előnyöset. Bármit. Lényeg, hogy csacsogjunk és barátkozzunk.

Kérdésem volt továbbá, hogy a racionalitásunk, azaz agyunk bal félteke dominál e és ravaszkodunk, hogy  beavatottak legyünk és minél többet tudjunk meg a másikról, vagy az emocionális, intellektualitásunk fő tárhelye a jobb félteke aktivitása kerül előtérbe. Természetesen a rendszerben a kölcsönhatást feltételezve mind a kettőnek szerepe van , de a dolog miért történik Menekülés az egyedülléttől, ami koránt sem magány, vagy ez a virtuális individualitást feloldó társas együttlét igényét kínáló időtöltés a szerepjátékunk. Lehet, hogy többek számára ez a vonzó, hogy inkognitóban, önmagát is próbára téve flörtöl a beszélgetés  hozadékával? Nem vallotta meg, hogy a  verbalitás monopolhelyzete elég e a meggyőzéshez.

Kérdeztem, hogy kamerát lehet e használni, mert a beszélgetés személytelenné válik, ha nem társul hozzá más metakommunikációs eszköz.. Hiányzik a mosoly, az arcmimika, a szem tiszta tükre, vagy zavaros tekintete. Beteges alkatok is megfertőzhetnek tiszta lelkeket. Van –e ennek értelme.

Az észrevételem az volt, hogy ez újszerűen hatott fiatalos lendületére és ez nem tárgya a komponensek vizsgálatának. Kitérő válaszkén az én foglalkozásomat kérdezte és mikor mondtam, hogy a nagy szerelmem rendszer biológia, vagy a biológiai rendszerszemlélet, akkor csodálkozott, hogy miért kell spirituális elemeket keresni egy profitorientált képződményben.

Nekem –és ezt Gábor is osztotta- az az aggályom, hogy  a bázisinformáció sok mindenre, akár manipulációra is használható. Könnyen pánikot lehet kelteni, akkor is amikor az szükségtelen. Kísérlet képen volt már erre példa nagyvárosokban.

Összegzésképpen azt gondolom, hogy a szereplési vágy kielégítése egy komfort érzetet biztosit az egyénnek, mindaddig, még ura önmagának és nem megy a személyisége autonómiája elveszítése felé. Így lehet a köz ízlést teljesen téves irányba, a normális értékrendtől távolítani, eljátszani a cukros bácsi szerepét teljesen öncélúan. Ez egyfajta kozmopolita és merkantilista szemléleten, vagy hajlamon rétegződik. A társválasztás igénye, a partner keresése sokszor kudarcba torkollik, mert az első személyes találkozások lerombolják a féltve felépített illúziókat és várakozáson aluliak.

Azt is tudjuk viszont, hogy ez egy jól felfogott és felépített üzleti érdeket szolgál. Sokszorozni a fogyasztók táborát. Eladni mindent, beavatni, beetetni, közkincsé tenni a hírt, hogy jön…! Mindegy , hogy mi csak legyen hírértéke, lehessünk jól informáltak és adhassuk tovább. A kortárs ítélet és vélemény felülírhatatlan. Ezt kell jól irányítani és a fonal végét kézben tartani. Ez viszont nem szólhat ma másról, csak a pénzről. Így , az egyébkén feltételezhetően nemes szándékok is veszendőbe mennek.

De nincs olyan kár , amiből valakinek haszna ne lehetne. Beszélgettem egy fiatal apukával aki a kislányával olyan korrekt viszonyt alakított ki, ami példa értékű. A gyerek csak azt nézi, ami az ő életkori sajátosságainak elfogadható. Ez a bizalom nem máról holnapra alakult ki, hanem alapos építkezés során. Most viszont már jól működik .A statisztikák szerint napi hét perc jut a szülőknek a gyerekekkel való foglalkozásra. Ez viszont ehhez kevés.
A TV előtt viszont négy órát töltünk. Micsoda arányok.
Jobb lenne ha ez fordítva lenne!