A vállalatok életének elengedhetetlen részei a munkatársak számára rendezett tréningek, melyek réven felkészíthetik a dolgozókat a piac és a verseny kihívásaira.
Aki már részt vett tréningen, bizonyosan hallott a Rabok Dilemájáról és játszotta a McGregor elméleten nyugvó X–Y játékot.
Én azok közé tartozom, aki már többször is részese lehettem ezen elméletek kifejtésének és játszottam e játékot.
Amikor először megismertem ezen elméleteket, akkor mind a Rabok dilemájáról, mind a X-Y játékról az a tanulságot vonták le a trénerek, hogy a nyereség az együttműködésben van, s az árulás nem kifizetődő….
Ez mintegy tizenöt éve történt.
Néhány éve egy kedves ismerősöm – akivel együtt kezdtük a tréningelést – azzal lepett meg, tudom-e hogy már az árulást „díjazzák” a legjobban. Megdicsérték azt a résztvevőt, aki az együttműködés helyett az önérdeket helyezte mindenek fölé.
Ezen nagyon felháborodtam.
A minap kezembe került Karl Sigmund „Az élet játékai” című könyve, mely megvilágította számomra a szemléleti folyamat hátterét és fejlődési folyamatát.
Már a kiindulópontja is érdekes és eltér az általam ismerttől. A Rabok dilemájának alternatívája e helyt nem az, hogy bevallani, vagy tagadni, hanem az elárulni vagy tagadni ellentétpárra épül.
Figyelemre méltó amerikai interpretáció, amikor másik személyről dönthetek előbb, mint magamról. Az európai jogban előbb rendelkezem magamról: bevallom, mert így kisebb a büntetés, mintha tagadok. De megsejtve a vádalku amerikai intézményét, így nem csodálkozunk azon, hogy az árulás kisebb büntetéssel jár, mint a rábizonyítás.
Így lett a dilemában mindenható: az egyéni érdek…
A kutatók azonban „érezték”, hogy nem lehet a társadalmi működést az árulásra építeni. Mi történik az ismétlődő folyamatban, ha mindenki árulóvá válik?
Ekkor már az alap játszma sejlik fel: a veszteség a legnagyobb.
Innen ismét az elméletalkotás indult be. Egy amerikai professzor Axelrod, számítógépes játékot hirdetett, annak kiderítésére, melyik stratégia hosszútávon a legeredményesebb?
A nyertes egy – magyarban- KKV rövidítéssel illetett stratégia lett. (Az amerikai kultúra része az un. hárombetűs nevek, melyekről csak a beavatottak tudják, mit is jelentenek.)
A KKV stratégia, mely esetünkben különösen érdekes rövidítés: azt takarja, hogy „kölcsön kenyér visszajár”. A leírása szerint először együttműködéssel kell kezdeni, és a második lépéstől, ugyanúgy kell viselkedni, ahogy a társunk viselkedik. Bizonyítást nyert e versenyben, hogy ezen viselkedés hosszútávon a legkisebb veszteséggel jár.
Szerencsénkre azt is bizonyították a számítógépes eszközökkel –amit a hétköznapi tapasztalatból is tudhatunk- hogy a harag rossz tanácsadó. Aki nem tud megbocsátani, az a legnagyobb veszteséget szenvedi el. De az sem él soká, aki nem tud megfelelni a támadásokra.
Így a támadásra ellentámadással kell felelni.
Azt hiszem így e stratégia számunkra is elfogadható. S úgy gondolom, hogy e kutatási eredménnyel a rend is helyreállt. Kérdés, mikor képezi le ezen eredményt a hétköznapi (oktatási és működési) gyakorlat, amelynél nem a verseny, a háború, de a kölcsönösség, az arányosság a legfontosabb.