Turizmus-vendéglátás szak (BA)
A HARSÁNYI JÁNOS FŐISKOLA legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy az országban a képzett gazdasági és turisztikai szakemberek iránti egyre növekvő munkapiaci igényeket színvonalas, a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő, gyakorlatorientált képzéseivel kielégítse.
A szak célja olyan közgazdászok képzése, akik a gazdaságtudományi ismeretek mellett tisztában vannak a turisztikai ágazat egészének jellegzetességeivel, valamint a választott szakiránynak megfelelő alágazat vagy tevékenység működésével, folyamataival, értékelési és döntési kritériumaival, szakmai részterületeivel, ágazati kapcsolódási pontjaival. Képesek az adott területen magas színvonalú szolgáltatások nyújtására, illetve az ezeket biztosító rendszerek kialakítására és irányítására, a szakterületükön elvárt többnyelvű kommunikációra, valamint az informatikai ismeretek hatékony alkalmazására.
TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS szakunkon olyan szakemberek képzése folyik, akik főiskolai tanulmányaikat követően képesek lesznek a turisták bel- és külföldiek programjainak komplex megszervezésére és lebonyolítására. Rendelkeznek az ehhez szükséges korszerű elméleti és gyakorlati ismeretekkel, valamint idegen nyelvtudással.
Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése:
Közgazdász Turizmus-vendéglátás szakon
Választható szakirányok:
• Városi és térségi turizmus szakirány
o A városi és regionális turizmus speciális szervezési és marketing feladatai, a non-profit szféra, illetve az önkormányzati és kormányzati szervek feladatai, a turisztikai desztinációs menedzsment (TDM) szervezetek működtetése, közlekedés menedzsment, pályázatírás,
• Szállodai menedzsment szakirány
o A szállodák és más, üzleti alapon működő szálláshelyek működtetése, irányítása, fejlesztése, korszerű animációs programszervezés menedzselése,
• Rendezvényszervezés szakirány
o A MICE (Meetings, Incentives, Conferences, Exhibitions) üzletág speciális szervezési, menedzsment és marketing feladatai, a különféle méretű és típusú rendezvények szervezése,
• Egészségipar, egészségturizmus (új)
o Egészségipari vállalkozások (szállodák, fürdők, élményparkok) menedzselése.
A szakirányok mindegyike a kapcsolódó szakmai szervezetek, szövetségek támogatásával és aktív közreműködésével valósul meg.
A megszerzett képesítéssel betölthető munkakörök és tevékenységi körök:
• A turizmus központi és helyi irányítási szerveinél (például Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai Főosztály, Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ, TDM-szervezetek, Tourinform-hálózat, önkormányzatok és egyéb regionális és helyi turisztikai irányítók,
• Szállodák és egyéb szálláshely-szolgáltatók,
• Speciális szálláshelyek (gyógy- és wellness szállodák, konferencia-szállodák stb.),
• Utazásszervezők, utazási ügynökségek (utazási irodák),
• Rendezvényszervezők, konferencia- és kongresszusszervező vállalkozások és intézmények,
• Vendéglátó vállalkozások,
• Catering szolgáltatók, kutatóintézetek, turisztikai és egyéb menedzsment tanácsadó vállalkozások.
A Turizmus-vendéglátás szakon nappali és levelező tagozaton folyik az oktatás,
és mindkét tagozaton lehetőség van államilag támogatott és költségtérítéses képzésben történő részvételre.
Képzési idő:
6 félév + 1 félév szakmai gyakorlat nappali tagozaton, 7 félév levelező tagozaton
A szakmai gyakorlatok megfelelő lehetőséget teremtenek arra, hogy a hallgatók elmélyítsék gyakorlati ismereteiket, továbbá felkészüljenek a diploma megszerzését követő munkába állásra.
Gazdálkodási és menedzsment szak (BA)
A HARSÁNYI JÁNOS FŐISKOLA legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy az országban a képzett gazdasági és turisztikai szakemberek iránti egyre növekvő munkapiaci igényeket színvonalas, a nemzetközi elvárásoknak is megfelelő, gyakorlatorientált képzéseivel kielégítse.
A képzés célja olyan gazdasági szakemberek képzése, akik közgazdasági, társadalomtudományi, gazdaságtudományi és módszertani ismereteik és szakirányú tudásuk birtokában képesek a gazdálkodó szervezetek és intézmények folyamatainak tervezésére, elemzésére, valamint a gazdálkodói, vállalkozói tevékenységek és folyamatok irányítására, szervezésére.
A GAZDÁLKODÁSI ÉS MENEDZSMENT szakon a vállalatok irányítására, szervezésére és működtetésére vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket egyaránt magában foglaló képzést folytatunk.
Az oklevélben szereplő szakképzettség megnevezése:
Közgazdász Gazdálkodási és menedzsment szakon
A megszerzett képesítéssel betölthető munkakörök és tevékenységi körök:
• Gazdálkodói és vállalkozói tevékenységek szervezése, irányítása,
• Minőségbiztosításhoz kapcsolódó feladatok elvégzése,
• Szervezetek és intézmények működésében való részvétel,
• Vállalatok különböző szintű szakterületein való munkavégzés (pénzügy, kontrolling, kommunikáció, humán erőforrás menedzsment stb.),
• Nemzetközi üzleti kapcsolatok bonyolítása.
A Gazdálkodási és menedzsment szakon nappali és levelező tagozaton folyik az oktatás,
és mindkét tagozaton lehetőség van államilag támogatott és költségtérítéses képzésben történő részvételre.
Képzési idő:
6 félév + 1 félév szakmai gyakorlat nappali tagozaton, 7 félév levelező tagozaton
A szakmai gyakorlatok megfelelő lehetőséget teremtenek arra, hogy a hallgatók elmélyítsék gyakorlati ismereteiket, továbbá felkészüljenek a diploma megszerzését követő munkába állásra.
Választható szakirányok:
• Vállalkozások nemzetközi környezetben szakirány
o A szakirány tananyagát a hazai transznacionális vállalatok igénye alapján állítottuk össze. A részletes nemzetközi gazdasági ismereteken túl a szakirány prioritása a közép- és kelet-európai üzletpolitika, ezen belül a gazdasági tevékenység kiterjesztése a térség országaira.
• Kis- és középvállalkozások szakirány
o A szakirányon a hazai vállalkozások számára képezünk szakembereket, akik a hazai piacon túl az egységes európai gazdasági térben is képesek lesznek vállalakozásokat kialakítani és működtetni. Ehhez az Európai Uniót nemcsak elméleti síkon mutatjuk be, hanem olyan gyakorlati gazdasági és jogi ismeretek révén, melyek lehetővé teszik az európai piacon történő vállalkozást.
• Vállalati kommunikáció és rendezvényszervezés (új)
o A szakirány célja az üzleti szféra (multinacionális vállalatok, valamint kis- és középvállalatok) teljes körű kommunikációs tevékenységének menedzselése, kiemelten kezelve a vállalati rendezvényeket.
A szakirányok mindegyike a kapcsolódó szakmai szervezetek, szövetségek támogatásával és aktív közreműködésével valósul meg.
Büszkék vagyunk arra, hogy a Turisztikai Világszervezet (UNWTO, United Nations World Tourism Organization) eddigi szakmai tevékenysége alapján társult tagjai közé választotta főiskolánkat, mellyel a HJF a hazai felsőoktatási intézmények közül egyedüliként kapcsolódik közvetlenül a turizmus első számú nemzetközi szervezetének munkájához.
Miért érdemes a Harsányi János Főiskolát választani?
• Erős gyakorlatorientáció
• Szaknyelvi képzés, nyelvtanfolyamok, nyelvvizsga lehetőség helyben
• Kül- és belföldi gyakorlati lehetőségek
• Kiterjedt nemzetközi kapcsolatok (Erasmus nemzetközi diákcsere program, Leonardo da Vinci külföldi szakmai gyakorlat, külföldi vendégtanárok stb.)
• Kiemelkedő teljesítmények elismerése (jutalmazás, díjak)
• Vonzó természeti környezet
• Sportolási lehetőségek
• Egyedülálló számítástechnikai felszereltség és könyvtár
valamint
• PÖRGŐS HALLGATÓI ÉLET!
1037 Budapest,
Bécsi út 324.
Tel.: 1/883-6417
Fax: 1/883-6438
e-mail: felveteli@hjf.hu
honlap: www.hjf.hu