Dicsérj okosan!
A felületes dicsérgetés veszélyes, az okos dicséret viszont sok munkával jár. Olvassa el megéri!
Stephen Grosz Életvizsgálatok című könyvében teszi fel meghökkentő kérdését: „a dicséret csökkentheti az önbizalmat?” Mielőtt kellő magabiztossággal felvértezve, rögvest cáfolnánk állítását, sőt kijelentenénk, hogy ez mekkora marhaság, nézzük, mivel is magyarázza állítását a pszichoanalitikus. Egy híres kísérletről ír, melyben matematikai feladatokat kellett gyerekeknek megoldaniuk. Egyszerű feladatokkal kezdték, és a végén minden gyereket megdicsértek – volt, akit az eszéért, „nagyok okos vagy, igazán ügyesen oldottad meg!” másokat pedig a szorgalmáért. „Látom, keményen megdolgoztál az eredményért, csak így tovább!” Aztán jöttek az egyre nehezebb feladatok – és a drámai különbségek: azok a gyerekek, akiket az eszükért dicsértek, hajlamosabbá váltak olyan feladatokat vállalni, amit nehézségek nélkül megoldhattak, ahol bizonyosan nem érte őket kudarc, és a „te milyen okos vagy” dicséret egyértelműen csökkentette önbizalmukat, illetve motivációjukat, viszont növelte szorongásukat. A szorgalmukért megdicsért gyerekek ezzel szemben szívesen próbálkoztak új, kreatív megoldásokkal, és az egyre nehezebb feladatok vállalása sem okozott számukra kudarcélményt.
Vitathatatlanul jogos a kérdés, ha már gyermekkorban elszúrjuk a kritika-dicséret alkalmazásának helyes használatát, akkor, hogy a csudában lesz képes megfelelni felnőttként a munkaerőpiac egyik legfontosabb kihívásának, miszerint „légy kreatív, sikerorientált és motivált” … Hát nem lesz, ugyanis ezen kompetenciák alapjait gyermekkorban kell(ene) leraknunk.
Lehet viszont elégedett felnőtt, szűkebb értelemben olyan munkavállaló, aki jól érzi magát a cégénél, úgy véli, megbecsülik, mi több, csapatát is egészen elviselhetőnek ítéli. (Egyre több munkáltató ismeri fel, a dolgozó megtartásának igen lényeges kelléke a szociális nívó minősége. Ahol még hibádzik ezen felismerés, ott marad a vezetők rácsodálkozása, vajon miért akkora a jövés-menés, miért nem akar itt senki dolgozni?)
A megbecsülés kifejezésének, a motiválás szándékának talán leggyakrabban alkalmazott eszköze a dicséret, így elég nehéz elhinni, hogy rombolhatja az önbizalmat, sőt akár visszájára is elsülhet. Negatív következménye – éppúgy, mint a meggondolatlan, személyeskedő kritikának – akkor lesz, ha dicséretünk üres, tartalmatlan, szinte közhelyszerű. Amikor minden napot azzal zárunk, hogy „köszönöm mai munkátokat, ügyesek voltatok”, az pont olyan értelemmel bír, mint a „viszlát holnap reggel”. Az sugallja, letudtuk a mai penzumot, megtettük aktuális kötelezettségünket dolgozóink elégedettségének vonatkozásában.
Akkor hát ne dicsérjünk? Szó sincs róla, de alkalmazzuk helyesen! Az elvégzendő feladatokért, a vállalt kötelezettségekért nem jár dicséret – legfeljebb segítség – ha szükséges. Mindig a többletteredmény az, amit egy vezetőnek feltétlenül észre kell vennie, amiért meg kell dicsérnie munkatársát. Nehézsége abban rejlik, hogy nagy-nagy odafigyelést igényel: figyelnie kell beosztottaira (észre kell vennie, mikor van szükségük támogatásra, segítségre), vagyis a türelmes meghallgatás, a figyelem, az empatikus viselkedés az, aminek eredményeképpen valódi elégedettséget, megbecsülést fog érezni a dolgozó, hiszen megtapasztalja, felettese partnerként tekint rá, vagyis ő magaérdemes arra, hogy vezetője figyelmét kivívja.
