Evezés

Egyetemes áttekintés

Az evezősmozgás, mint bármilyen vízi közlekedésre alkalmas eszköz emberi erővel történő hajtása, szinte egyidős az emberiség történetével. A táplálékszerzésért folytatott mindennapos küzdelemben a természetes folyó- vagy állóvizek eleinte akadályt jelentettek, amit először természet adta segítséggel (pl. úszó farönk), később különböző anyagokból készített járművekkel (pl. kivájt farönkkel, tutajjal, papírusz- vagy nádkötegekből összeerősített hajóval) küzdöttek le. Az emberi elme és az eszközkészítés fejlődése megmutatkozott a lapát használatában, a hajók formájának, felépítésének és anyagának változásában. A technikai tökéletesítés, a részletek finomítása, merész ötletek kipróbálása, új építőanyagok felhasználása napjainkban is tart, de az evezés lényege örök – cél továbbra is a hajó pusztán emberi izomerővel való hajtása! Ám ma már nem elsősorban létfenntartó szerepe van, hanem az egyik legegészségesebb sportággá „szelidült”.

A sportjellegű evezésről az ókori görögöktől vannak az első adatok: a klasszikus görög kultúra idején, a Kr. e. 5–4. században Athénban, az argoliszi Hermionéban, majd a szicíliai Segestában rendeztek evezős versenyeket. A tengeri kereskedelmi flottájáról híres középkori Velencei köztársaságban a 14. században számolnak be először a források hivatásos hajósok között megrendezett versenyről, sőt a lagúnákban lebonyolított eseményről később képzőművészeti ábrázolás is fennmaradt. A 16. században Angliából van arra adat, hogy a Temzén közlekedő személyszállító bárkák hivatásos hajósai, a révészek között versenyt rendeztek úgy, hogy az utasok – jó brít szokás szerint – fogadásokat köthettek. A győztes jutalma nemcsak nagy pénzösszeg, hanem néha kiemelkedően értékes díj is lehetett.

Az újkori modern evezőssport Angliában alakult ki a 18. század folyamán. A Temze fölső folyása mentén élő főrendi tagok, mágnások bárkákon közlekedtek Londonba a parlamenti ülésekre. A bárkát hajtó evezősök létszáma – mintegy státuszszimbólumként – rangjuk arányában nőt: a királyi bárkát tíz-, a főurakét nyolcfős legénység hajtotta. A nyolcevezős hajóban történő együttmozgás örömét a főrendi származású diákok az egyetemeken is megteremtették maguknak; néhány évtized alatt kibontakozott az egyetemi nyolcevezős verseny, melyekről az 1820-as évek elején maradtak fenn az első feljegyzések. A mára legendává vált Oxford–Cambridge egyetemek közötti nyolcas versenyt első ízben 1829. június 10-én rendezték meg a Temzén a Putney és Mortlake közötti mintegy 6840 méteres távon.

Az evezés mint sport, a versenyzés nemcsak rohamosan terjedt először az angolszász országokban (Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália) majd szerte Európában (Németország, Hollandia, Franciaország, Olaszország), hanem technikailag is jelentős fejlődésen ment keresztül. Ekkoriban ugyanis a viszonylag széles hajókban, bárkákban az evezőlapátot a hajó oldalában, a palánkon kialakított vájatba helyezték. 1828-ban először alkalmaztak – fából készült – külvillát a hajó palánkjára erősítve (Angliában), majd 1830-ban vasból készült külvillát (az Amerikai Egyesült Államokban); ami lehetővé tette – a hajószélesség s ezzel a tömeg jelentős csökkentése mellett – a hajóhajtás kedvezőbb fizikai feltételeinek megteremtését. A versenyzők menetiránynak háttal, fix padokon ülve, csak felsőtestük és karuk erejével hajtották a kőris-, fenyő-, cédrusfából készült hajókat. Az 1830 körüli években Frankfurtban, 1834-ben a Szajnán megrendezett versenyről korabeli metszetek, míg a hamburgi evezősklub 1836-ban történt megalapításáról dokumentumok tanúskodnak. A világon a ma is második legismertebb evezősversenyt, a Royal Henley regattát 1839-ben rendezték meg először.

A 19. század második felében ismét minőségi változás következett be a sportmozgás technikájában. 1860 óta használtak forgó villát a lapát megtámasztására. Az 1873. évi Oxford-Cambridge versenyen bőrnadrágjuk befaggyúzásával, a fix ülésen való előre-hátra csúszással igyekeztek az evezősök mozgásterüket, ezzel együtt a csapás hosszát, ennek eredményeként pedig a hajó sebességét megnövelni. Még tíz év telt el, míg 1883-ban egy német evezős megszerkesztette az első gurulóülést, aminek segítségével a lábtartóra támaszkodva a láb ereje is bekapcsolódott a mozgásba, a hajó hajtásába. Ugyanebben az időszakban a gombamód szaporodó klubok létrejöttével és működésével tömegméretűvé váló sportág túlnőtt a helyi, az országos szintű versenyzés keretein. A fejlődés kikényszerítette a nemzeti szövetségek összefogását, életre hívta a Nemzetközi Evezős Szövetséget (Federation Internationale des Sociétés d’Aviron, FISA). Olasz kezdeményezésre, Belgium, Hollandia, Olaszország és Svájc részvételével 1892-ben Torinóban alakult meg, s rá egy évre, 1893-ban az olaszországi Ortában megrendezte az első (férfi) Európa-bajnokságot, egypárevezős, kormányos négyes és nyolcas hajóegységben. Az évente megrendezésre kerülő EB-n a program folyamatosan bővült a kormányos kettessel (1894), a kétpárevezőssel (1898), kormányos nélküli kettessel és kormányos nélküli négyessel (1920-as évek). Az utolsó felnőtt Európa-bajnokságot 1973-ban rendezték meg. A nők számára 1954-ben rendeztek először Európa-bajnokságot; az ifjúsági versenyzők számára 1970-ben rendezték az első Ifjúsági Világbajnokságot.

Az evezés a kezdetektől kezdve szerepel az újkori olimpiák programján, még akkor is, ha mindjárt az elsőn, az 1896. évin Athénban a viharos időjárás miatt elmaradtak az evezősversenyek. A montreáli olimpián (1976) szerepelhettek először női evezősök a programban, hat versenyszámmal.

1962 óta rendeznek világbajnokságot a sportágban. 1974-ig csak négyévente rendezték meg, ettől az évtől kezdve azonban az olimpiák között minden évben sor kerül rá, s ugyanettől az évtől kezdve a női versenyzők is részt vehetnek a világbajnokság programján. 1984-ben a FISA római kongresszusán döntést hoztak arról, hogy a nők számára 1000-ről 2000-re emelik a versenytávot. 1984-ben ismét kibővült a világbajnokságok, s az egyéb világversenyek programja. Mind a férfiak, mind a nők számára – ifjúsági és felnőtt korcsoportban – bevezették az ún. könnyűsúlyú kategóriát, vagyis a meghatározott egyéni és csapat átlagsúlyú versenyzők külön versengenek egymással. 1996 óta néhány könnyűsúlyú versenyszám az olimpiák programjába is bekerült.

A 20. század második felében is – a lapát formájának és anyagának folyamatos változása mellett – több technikai kísérlet, újítás valósult meg. 1959-ben építettek és használtak világversenyen először olyan hajót (kormányos kettest), melyben a kormányos nem a vezérevezőssel szemben ült, hanem az evezősök mögött, a hajó orrában, a légszekrényben elfektetve helyezkedett el. Az 1981. évi müncheni világbajnokságon versenyzett Michael Kolbe, a németek akkori klasszisa olyan egypárevezős hajóban, melyben nem az ülés, hanem a villapár gurult. (Az ilyen építésű hajók használatát a FISA a későbbiekben nem engedélyezte.) Svájcban kísérleteztek olyan hajó építésével, melyben az evezős a klasszikus evezősmozgás ellenére menetiránnyal szemben halad – ez sem vált be a versenyzés számára. Bevált azonban és elterjedt a könnyebb és biztonságosabb szállítás érdekében szétszerelhető – főleg – nyolcas hajók konstrukciója. Napjainkban a legmodernebb technika is jelen van a sportban a GPS műholdas helymeghatározó rendszeren alapuló időmérés formájában.

A FISA-nak napjainkban már minden európai nemzeti szövetség tagja (47); a sportág Ázsiában fejlődik a legdinamikusabban, erről a földrészről 32, 2008-ban összesen 130 nemzet tagja a nemzetközi szövetségnek. A FISA az esélyegyenlőség elvéből kiindulva az evezés minden formáját támogatja, s megteremti a versenyzési lehetőséget a legszélesebb korhatárok között: 2001 óta a Masters Világbajnokságot a veterán evezősök számára, 2005 óta a 23 éven aluliak (azaz a fiatal felnőtt versenyzők) világbajnokságát, 2007 óta a tengeri evezés világbajnokságát. 2002 óta szerepelnek a világbajnokság programján adaptív versenyszámok a mozgássérültek részére és 2009-től a szellemi fogyatékosok részére kiírt kormányos négyesben is hirdetnek világbajnokot.. 2007-ben – 34 évi szünet után – ismét útjára bocsátotta az Európa-bajnokságok versenysorozatát. 2005-ben a FISA csatlakozott a WADA-hoz, a doppingellenes nemzetközi szervezethez; 2008-ban az evezést felvették a paralimpiai versenyek programjába.

A nemzetközi eseményekről a FISA www.worldrowing.com honlapjáról lehet tájékozódni.