Milyen díjat számol fel a faktoringért a szolgáltató, és pontosan miből áll össze ez a díj? Összefoglalónkban választ adunk a fenti kérdésekre és részletezzük, miért a faktorálás az egyik legkedvezőbb finanszírozási forma, mik a faktorálás előnyei.

A faktorálás fogalma
A faktoring folyamat lényege, hogy a faktorálást szolgáltató cég, azaz a faktor, előre finanszírozza a szerződő vállalat 30-180 napon belül esedékes követeléseinek egy részét. Ez az előleg akár a kiállított számlák bruttó értékének a 85-90%-a is lehet, és nagyon hamar, akár a szerződéskötéstől számított 1 nap múlva is folyósításra kerülhet.
Azokban a szektorokban, ahol a vevő általában halasztva fizet, mint például a szállítmányozás vagy az építőipar, ez különösen jó lehetőség lehet, de Magyarországon általánosságban is mondhatjuk, hogy gyakori a hitelre történő értékesítés. Ennek következtében sok cégvezető nehezen talál megoldást a likviditási mutató, azaz a fizetőképesség jelzőértékének fixálására és a cash-flow kiegyensúlyozására.
A faktoringgal ezek a problémák mind elkerülhetők, emellett pedig a cégvezetők válláról is komoly teher kerül le az adminisztratív és nyilvántartási feladatok átruházásával. Fontos még megemlíteni, hogy a banki hitellel szemben a faktoring szinte bármilyen méretű és forgalmú vállalat számára elérhető, mivel a faktor cég nem a szerződő fél, hanem annak ügyfelei fizetőképességében érdekelt.

A faktorálás díja
Mint szinte bármilyen szolgáltatás vagy termék esetében, a faktoringnál is eltérő díjakkal kell számolnunk attól függően, hogy hol vesszük igénybe a szolgáltatást. Konkrét árakat általában ajánlatkéréssel ismerhetünk csak meg, de általánosságban elmondható, hogy a díj két tényezőből áll: a faktordíjból és a faktorkamatból.

A faktorkamatláb, a budapesti bankközi hitelkamatláb, azaz a BUBOR, a kereskedelmi bankok kihelyezési ráta átlagának és a szerződés megkötésekor egyeztetett kamatfelárnak az összege. A faktordíj pedig, amely csak egyszer, a számla benyújtásakor kerül elszámolásra, egyenlő a bruttó számlaösszeg 0,5-2,5 százalékával. A faktorálás közvetlen díja mellett a finanszírozás megkezdésének ideje is eltérő a különböző szolgáltatóknál. Előfordul, hogy már a szerződéskötéstől számított 24 óra múlva készpénzhez jut a szerződő fél, de az összeg folyósításának ideje a kötelezett vevő visszaigazolásának idejétől is függhet, egyes ügyletek esetében.

A faktorálás legfőbb előnyei
Ahogy az előbbiekben kifejtettük, a faktorálás igénybevételével egyrészről a fizetési késedelem okozta készpénz hiányból fakadó likviditási probléma, másrészről a szintén ebből adódó cash-flow kiegyensúlyozatlanság oldható meg. Ezekre a problémákra léteznek természetesen más megoldási lehetőségek is, mint például a banki hitel, ezek nagy részét azonban a faktoringgal szemben nem tudja minden vállalat igénybe venni és meglehetősen bonyolult, rugalmatlan folyamatok.

A faktoring nagy előnye, hogy nem igényel semmilyen tárgyi fedezetet, gyorsabb elbírálás lehetséges, mint más finanszírozási formáknál és rugalmasan követi a forgalom változását, továbbá induló cégek is igénybe vehetik. Szolgáltatásunkba ezen kívül beletartozik, hogy folyamatosan monitorozzuk és véleményezzük ügyfeleink beszállítóit, akik így plusz információkat is nyerhetnek üzleti tevékenységükhöz.

{jcomments off}