A kollektíva adja egy üzem versenyképességének a gerincét.
Szeptember utolsó szombatján hagyományosan nyílt napot tartott a Dunakeszi Járműjavító Kft. Az esemény arra szolgál, hogy az ott dolgozók évente egyszer behozhassák a szeretteiket a gyárba, akik elcsodálkozhatnak hol dolgozik anya vagy apa, de a deres halántékú vendégeken látszott, hogy egyesek a gyermekeik munkahelyét nézték meg.
A gyár különböző kollektívái már reggeltől a bográcsok körül sürgölődtek. Készültek a gulyások, káposzták, lecsók és még mi minden finomság. A legkisebbeket ugrálóvár, ügyességi pálya és egy 1885 ös Berlinben gyártott csodálatosan felújított gőzmozdony húzta egy kis pályán, nagyokat sípolva és a hamisítatlan illatú kőszénfüstöt eregetve.
Én magam Rády Zoli anyaggazdálkodási részleg oszlopos tagjának kedves meghívására jöttem a kislányommal. (Zoli kislánya Dóri és az én Emesém kisiskolások, egy osztályba járnak és barátnők)
Soha nem jártam még a gyárban, viszont a kerítései mellett évtizedek óta autózom. A komor betonkerítések előítélete még bennem volt, amikor az üzem felé sétáltunk.
Az élmény ott kezdődik, hogy az 1926-ba épített gyárhoz egy csodálatosan megtervezett lakótelepet is építettek. A többnyire kétszintes házak a két világháború közti
népi romantika, szecesszió szép emlékei. (leginkább a budapesti Wekerle telepre hasonlítanak) Ma már aligha laknak ott a gyár dolgozói. Belépve a gyárba a rend volt az első, amit a gyakorlott szemem egyből rögzített, a másik a mosoly, ami a magamfajta idegennek is járt mindenkitől.
A nyílt nap különlegessége a gyár szakavatott bemutatása volt. A múzeumi 15 fős csoportokhoz szokott világutazókat először sokkolhatta, hogy egy kb. 300 fős tömeg indult neki a csarnokoknak, műhelyeknek.
Juhász Róbert lean & opec vezető volt az idegenvezető. Láthatóan őt is meglepte a végét sem látni sor, de tapasztalt vezető lehet, mert egy perc alatt rendet tett. Kiderült közben, hogy a tömegben sok az irodai alkalmazott, sok a kétkezi munkás. Öröm volt hallani, hogy a HR vezető beszélt nekem a vasúti kocsi forgózsámoly gyártás megkezdéséről és annak high-tech beruházásáról. Nagyon megkapó volt, amikor a 4. számú eszterga munkapad dolgozója beszélt a kisfiának a munkájáról, nekünk pedig olyan műveletsorokat magyarázott el, ami arra utalt, hogy lát a pályán és imádja amit csinál. A gyárban megtudtuk, hogy kerékpárnak hívják azt a, tengely -két kerék párost, amik a vagonok alá kerülnek, és a súlyuk egyenként is közelíti a 2 tonnát.
A Járműjavító óriás megrendelést kapott. Egyiptomba szállít mintegy 600 db vasúti kocsit, amiből még 450 db van hátra. A „szekrények” (karosszéria), ahogy azt a gyárban hívják, egyenlőre fényezett vázként érkeznek és itt Dunakeszin házasítják a Győrött gyártott futóművekkel, kábelezik, szigetelik és matricázzák készre, a vagonokat. Színesre szagosra.
Napi egy vagon elkészülte a terv, amit hamarosan el is ér az üzem. A gyár figyel a hazai beszállítás előtérbe helyezésére, ami persze nem könnyű, hiszen a beszállítónak fel kell készülniük a speciális termékekre.
A gyár udvarán gyülekeznek a kész kocsik, amelyek „lábon” jutnak el Koperbe (Szlovénia) ahol behajózva, az egyiptomi Alexandria kikötőjéből futnak Kairóba. Ez az út egyben a teszt is, ahol az egyiptomi és a magyar szerelők mérik a vagonok futásparamétereit. Jó minőséget szállít Dunakeszi, jó a kapcsolat Egyiptommal.
A nyílt nap lassan a bográcsok felé fordult. Elkészültek az ételek, egyedül a pásztor tarhonya tésztája nem puhult a kellő ütemben. A polgármester úr is megérkezett a kisgyermekével kézen fogva. Ő a főzőverseny zsűrielnöke is lett. A bíráló bizottság félre húzódott és láthatóan alaposan megvitatták a látottakat és az érzetteket.
Nem hagyhatom szó nélkül, hogy a gyár fejlesztő mérnökének, Kósa Tibornak a csapata is, de általában mindenki, már nem úgy főz mint akár csak 10 éve. Semmi nem tocsogott a zsírban, semmit nem vert ki a só, kiváló gasztronómiai élmény volt mindenki alkotása.
A gyerekek még futottak néhány kört, azután látszódtak már a fáradság jelei, lassan elindultunk hazafelé.
Otthon, ahogy meséltem az élményeimről, valahogy mindig az embereket említettem. Én a kisvállalatok versenyképességével kapcsolatos kutatásokban veszek részt, ebben a témában szervezünk vitákat, eseményeket. Az az alapelvünk, hogy a versenyképesség fejben dől el. Itt ékes bizonyítékát találtam ennek. Egy összeszokott, egymásban bízó kollektívát láttam. Fel lehetett ismerni csak a mozgásukról is, azokat az idősebb, fiatalabb szakembereket, akik valamilyen tudásuk miatt nélkülözhetetlenek a gyárban, láthatóan meg vannak becsülve, de tűzbe is mennének a Járműjavítóért.
Az ügyvezető igazgató szerény jelenléte volt még tanulságos. Ott volt a sorban, ott állt a dolgozók között, kereste az alkalmat hogy megszólítsa a munkatársait, sokan odamentek köszöntötték, de nem kívánta meg, hogy az esemény őróla szóljon.
Köszönöm a meghívást, köszönet az élményért. Minden jót Dunakeszi Járműjavító!
Gulyás József c. egyetemi docens,
a KKVHÁZ elnöke
